Putyin: Amíg én vagyok az elnök, nem lesz melegházasság Oroszországban

Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy a változtatások csakis akkor fognak hatályba lépni, ha az állampolgárok jóváhagyják azokat egy megerősítő népszavazáson.

Forrás: MTI2020. 02. 13. 20:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem lesz melegházasság Oroszországban, amíg Vlagyimir Putyin az államfő – ezt maga Putyin szögezte le csütörtökön Moszkvában.

Az orosz államfő az ország alkotmányának tervezett módosításával kapcsolatos ülésen vett részt, amelyen ő elnökölt. Ennek a munkacsoportnak jogászok, aktivisták, politikusok, sportolók, valamint a kultúra egyes szereplői is tagjai.

Több résztvevő is saját kezdeményezésekkel állt elő az ülésen. Egyikük például azt javasolta, hogy az alkotmányban egy férfi és egy nő házasságaként határozzák meg a család fogalmát.

Helyi sajtóbeszámolók szerint Putyin erre azt mondta, hogy ez sértené az egyedülálló szülők jogait, azonban kiemelte, hogy továbbra is erősen ellenzi az azonos neműek házasságát.

„Amíg én vagyok az elnök, itt nem lesz egyes számú szülő és kettes számú szülő. Anya és apa lesz” – fogalmazott.

Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy a változtatások csakis akkor fognak hatályba lépni, ha az állampolgárok jóváhagyják azokat egy megerősítő népszavazáson.

A Putyin által január 15-én előterjesztett, az alaptörvény 22 cikkét érintő csomag az orosz alkotmány nemzetközivel szembeni prioritásának meghirdetése mellett konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket, valamint a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyát megváltoztató kezdeményezéseket is tartalmaz.

Számos szakértő szerint ezen kezdeményezések egy jelentős része azt célozza, hogy a 2024-ben lejáró elnöki mandátumát követően is valamilyen formában megőrizhesse hatalmát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.