Így vélekednek a magyarok a melegházasságról egy nemzetközi kutatás szerint
A baloldali érzelműek körében, valamint a kevésbé vallásos országokban elfogadottabb az azonos neműek házassága.
A baloldali érzelműek körében, valamint a kevésbé vallásos országokban elfogadottabb az azonos neműek házassága.

Európa legnagyobb lutheránus vallási közössége, a Svéd Egyház (Svenska Kyrka) már közel másfél évtizede összeadja a homoszexuális párokat.

Az országban működő multinacionális, főleg amerikai vállalatok negatívan reagáltak a tokiói bíróság állásfoglalására.

Egy tavalyi népszavazás döntött arról, hogy az azonos neműek törvényesen frigyre léphetnek az országban.

A döntés értelmében szabadon megeskethetik a meleg párokat az egyház felszentelt papjai.

Fontos témát dolgozott fel és mutatott be a Pesti TV Az Ügy című műsorában szombaton este.

Katolikusként nem, de államférfiként támogatja a melegek házasságát a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

Az ötpárti koalícióban megosztó kérdés lehet az azonos neműek házasságának engedélyezése.

A népszavazáson arról is döntöttek, hogy az azonos neműek gyermeket fogadhassanak örökbe.

Ha a többség támogatja a javaslatot, az azonos nemű párok gyerekeket is örökbe fogadhatnak majd.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Annyira ittasak voltak, hogy nem is tudták, mit hoztak el.

Az amerikai elnök vámokat vet ki Dániára és több más európai országra, amíg meg nem tudja vásárolni Grönlandot.

Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.

A Shell múltját súlyos vádak árnyékolják be.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

Elképesztő drámák és hazai söprés az első döntős napon.

Hungary's prime minister also took questions from participants at the anti-war rally.

A Liverpool szombati bajnokija előtt sokáig kell visszamenni az időben elrontott Szoboszlai-tizenegyesig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.