A svájci állampolgárok döntenek a melegházasság legalizálásáról

Ha a többség támogatja a javaslatot, az azonos nemű párok gyerekeket is örökbe fogadhatnak majd.

2021. 09. 25. 7:22
null
A Labrisz egyesület szavak helyett tetteket vár Jakabéktól MTI Fotó: Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár húsz évvel ezelőtt Hollandia az első európai országként legalizálta az azonos neműek házasságát, majd 2017-ben Németország, 2019-ben pedig Ausztria is követte a példáját, Svájc még mindig azon kivételek közé tartozik Nyugat-Európában, ahol a homoszexuális párok nem köthetik össze az életüket. 

Az országban 2007 óta bejegyzett élettársi kapcsolaton keresztül biztosítanak jogokat a meleg és a leszbikus pároknak. Ez azonban hamarosan megváltozhat, hiszen az alpesi ország vasárnap népszavazáson dönt az azonos neműek házasságának engedélyezéséről. 

Svájc törvényhozásának felsőháza 2020 decemberében támogatta a kormány döntését a homoszexuálisok jogainak kibővítéséről, konzervatív pártok azonban népszavazást követeltek, állításuk szerint ugyanis Svájc alkotmánya kizárólag a férfi és a nő házasságát rögzíti. Svájcban az állampolgárok a közvetlen demokrácia eszközével élve, népszavazással támadhatják meg a szövetségi törvényeket és javaslatokat, ha száz napon belül legalább ötvenezer aláírást szereznek az ügy érdekében.

A svájci közszolgálati műsorszolgáltató (Swiss Broadcasting Corporation) szeptember közepén közzétett felméréséből kiderült:

az állampolgárok 63 százaléka támogatná, hogy az azonos neműek is házasságra lépjenek, míg mindössze 35 százalékuk ellenzi a javaslatot – két százalék pedig bizonytalan a kérdésben. 

Ha a referendumon is hasonló eredmények születnek, a homoszexuális párok ezentúl nemcsak hogy házasodhatnak, hanem gyerekeket is örökbe fogadhatnak. A leszbikus párok pedig könnyebben juthatnak spermaadományokhoz, ha családot szeretnének alapítani.

Egyszerűen nem törölhetjük ki az apa fogalmát a polgári törvénykönyvből

– nyilatkozta Marc Früh svájci író, a melegházasság legalizálásának ellenzője az Euronews páneurópai hírcsatornának azzal kapcsolatban, hogy a törvényjavaslat szerint az „apa” szót „a másik szülő” kifejezéssel helyettesítenék a svájci törvényhozók. Hozzátette: a házasság intézményét a nő és a férfi szövetségeként kell megőrizni.

 

Borítókép: MTI/Balogh Zoltán

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.