Sikerei miatt lett Trump a Republikánus Párt elnökjelöltje

Fontos eredményeket ért el Donald Trump amerikai elnök, így nem meglepő, hogy hivataloson a Republikánus Párt elnökjelöltjének választották – mondta Halkó Petra, a Századvég vezető elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.

Forrás: MTI2020. 08. 25. 10:27
TRUMP, Donald
Charlotte, 2020. augusztus 24. Donald Trump amerikai elnök felszólal az amerikai Republikánus Párt elnökjelölt-állító konvencióján az észak-karolinai Charlotte városában 2020. augusztus 24-én, a négynapos esemény kezdõnapján. MTI/EPA/AP/Chris Carlson Fotó: MTI/EPA/AP/Chris Carlson
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelenlegi elnök perceken belül megszerezte a jelöltséghez szükséges szavazatokat a párt elnökjelölt-állító konvencióján hétfőn az észak-karolinai Charlotte-ban – hangzott el a műsorban.

A szakértő kiemelte: Donald Trump elnöksége alatt például – a járványidőszakot nem számítva – csökkent a munkanélküliség.

A koronavírus-járvány kapóra jött a Demokrata Pártnak, hiszen a járvány miatt romló munkanélküliségi adatokat is Donald Trump ellen tudják fordítani – fűzte hozzá Halkó Petra.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.