Trump támogatói bázisának jelentős részét képezik az afroamerikaiak

Az afroamerikaiak támogatásáról beszélt egy Michigan állambeli alelnök az amerikai televíziós csatornának.

Forrás: MW2020. 10. 29. 14:09
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre több színes bőrű közszereplő, akiknek jelentős részét afroamerikaiak képezik, állnak ki a republikánus elnök mellett. A Michigan állambeli Flint városi tanácsának alelnöke arról számolt be az amerikai hírcsatornának, a News Maxnek, hogy miután évekig a demokratákat támogatta, ráébredt, hogy azok általában csak addig kampányolnak hevesen a szegénység és a bűnözés felszámolásának ígéretével, amíg meg nem választják őket.

– Azt kell mondjam, a helyzet az, hogy a demokraták nem tesznek semmit a kisebbségekért. A feketékért meg még annyit sem. Nekünk szükségünk van valakire, aki képvisel bennünket, és úgy érzem, erre Trump a megfelelő ember

– hallható az interjúban Maurice Davistől, a Donald Trumpot támogató afroamerikaiak egyik képviselőjétől.

– Ez valaha egy gyönyörű élhető közösség volt, de a demokraták a kitüntetések és a jogosultságok osztogatásában hisznek. Én viszont abban hiszek, hogy ha mindenkinek egyenlő esélyeket biztosítanánk, akkor fel tudnánk emelkedni

– mondta Maurice Davis.

Flint városa évtizedek óta demokrata vezetés alatt áll. A lakosság 42 százaléka él szegénységben, és a térség népessége a hatvanas évek óta a felére csökkent, ráadásul a bűnözés is egyre nagyobb mértéket ölt.

Donald Trump, a héjabőrbe bújt galamb

Az Egyesült Államok „végtelen háborúi” nem játszottak túl fontos szerepet az idei kampányban. Joe Biden ezen a terepen nehezen tudott volna Donald Trump fölé ígérni, ráadásul a demokrata elnökjelölt külpolitikailag egyébként sem a legpallérozottabb. A november 3-i elnökválasztásról szóló cikksorozatunk hetedik részében az Egyesült Államok háborúit vesszük górcső alá Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő segítségével.

Az amerikaiaknak tele van a hócipője a soha véget nem érő, megnyerhetetlen, ám méregdrága háborúkkal. Ezt a közvélemény-kutatások már évekkel korábban világossá tették, a trend pedig csak erősödik. A YouGov legfrissebb, júliusi felmérése szerint a megkérdezettek kétharmada egyetértett abban, hogy az Egyesült Államoknak a belpolitikai problémáira kellene fókuszálnia a külpolitika helyett.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.