Talán még soha nem volt olyan aktuális Kodolányi János Zárt tárgyalás című műve, mint napjainkban. Így érezte ezt az MMA színházművészeti tagozatának vezetője, Rátóti Zoltán is, aki úgy rendezte meg a darabot, hogy helyükre kerültek azok a hangsúlyok, amelyek a mai korunkkal már-már félelmetes párhuzamba állítják Kodolányi művét. Nem egyszerű felolvasószínházi előadást úgy a színpadra állítani, hogy a néző elfeledkezzen arról: színészek olvassák a darabot. Rátóti Zoltánnak mégis sikerült olyan szakrális teret teremtenie, ahol a főhős a lét perifériáján egyensúlyozva – Ruszina Szabolcs őszinte és szenvedélyes naivitással előadott játékában – nemcsak elgondolkoztatja a nézőt, hanem el is varázsolja. Az emberiség legfontosabb és legnagyobb titkának feltárásához ugyanis igazi művészi varázslatra van szükség.
Kodolányi János 1943 júniusában írta ezt az esszédrámát, amelyet ezúttal Szigethy Gábor dramatizált, akit foglárként is láthatunk a színpadon. A darab készülésekor számítani lehetett a német megszállásra, és már szinte biztos volt, hogy a németet a szovjet megszállás fogja váltani. Kodolányi tehát egy olyan szituációt – vagy inkább egy olyan lidérces álmot – vetett papírra, amelynek során a vádlottak padjára „ülteti” nézeteit és ütközteti egy náci (Nemcsák Károly), egy kommunista (Rátóti Zoltán) és egy liberális (Schnell Ádám) vádló nézeteivel.
Fotó: Kurucz Árpád
Az egyik, a mai napig igencsak aktuális probléma, amely hangsúlyos az előadásban, hogy a vádlók nem olvasták a vádlott írásait, ahogy ez a liberális vádló szájából el is hangzik: „Nincsen nekünk arra időnk.” Így nehéz az érvek ütköztetése. A másik nagyon fontos megállapítása a darabnak, hogy bár vannak ideológiai különbségek a náci, a kommunista és a liberális vádló gondolkodásában, a kultúrát mindannyian valamiféle külső, megoldandó feladatnak, kitalálásra váró ügynek tekintik. A szakralitástól, a vallástól megfosztott kultúra így a civilizációs ügyek szócsövévé válik, és akárcsak a civilizáció, ez is elidegenedik az embertől. A néző pedig már látja is lelki szemei előtt korunk gyermekét, akinek semmi köze nincsen a kultúrához, némi bemagolásra váró feladatnak tekinti csupán, amelyet aztán gyorsan el is kell felejteni. Pedig ahogy Kodolányi János írja a darabban, az ember természetes állapota a homo magus volt. Épp ezért a kultúrának természetesen, belső igények alapján kell megszületnie mindenkiben, annak a szakralitás az eredője, vagyis vissza kell térnie Istenhez, meg kell alkotnia az új szimbólumokat, meg kell próbálnia a régieket feltölteni újra tartalommal és hittel, nem pedig a különböző világnézetek racionális ötleteléseiből kell kialakulnia.
