Az, hogy Vida Mónika Ruth korán megismerte a betűket, pedagógus édesanyjával magyarázható, aki, hogy lekösse gyermeke figyelmét, megismertette a betűk varázslatos világával. A siker igazolta az édesanyát. Egy évre rá a családnál vendégeskedő zenetanár barátjuk megkérdezte: megtanítsa kottát olvasni a kis Mónikát? Hát persze, mondták a szülők. A kotta idejekorán kipipálva, jöhetett a hangszer. Sorsszerű vagy sem, négyesztendősen furulyára bukkant a tiltott szekrényben.
– Üvegajtaja volt, azért is tiltották, meg mert ott őrizték a család számára fontos kincseket – magyarázta Vida Mónika.
Ugyan a hangszer- és kottaismeretei egyaránt megvoltak, azonban a fül számára kevéssé kellemes furulyázás arra sarkallta az édesanyát, hogy zeneiskolába írassa gyermekét. Az iskola bevált, a furulya nem. Hamar kiderült: bár technikailag képes korát meghazudtolva megszólaltatni műveket, azonban játékán az értő fül meghallotta, hogy fejben, szívben nem eléggé érett. Mi legyen hát? Olyan instrumentumot választottak, amellyel lassabb tempóban haladt a muzikális kislány. Így kezdődött zongorista-pályafutása. Pontosabban nem ekkor, hatesztendősen, hanem amikor eltörte a gerincét.
– Kilencéves voltam, a nyújtóról ugrottam egy hátraszaltót, igaz, sokszor gyakoroltam, de akkor kitaláltam, hogy a telefonomra írt zenére hajtom végre a gyakorlatot, ezért nem volt időm kinyújtani a lábamat, térdre érkeztem, a hetes csigolya nyúlványa letörött, az ötös csigolyám pedig elrepedt – mesélte Vida Mónika. Következett két hónap szigorú ágynyugalom. Képzelhetjük, hogy viselte. – Újra meg kellett tanulnom járni. Amikor először felkeltem, mindjárt a pianínóhoz botorkáltam – mondta Mónika, aki akkor azon izgult, hogy indulhat-e zongoraversenyen. És igen, fél évre rá, 2006-ban nem pusztán indult, de megnyerte élete első országos versenyét. Ekkor mindössze kilencéves volt. Amikor tízéves lett, már nemzetközi porondon is megmérethette magát.
– Ekkor fordult igazán komolyra a dolog – jegyezte meg Vida Mónika. 2008-ban felvették a kivételes tehetségek osztályába. – A Zeneakadémia előkészítőjébe – veti közbe. – Azt az elnevezést jobban szeretem. A sikernek, az elköteleződésnek ára van. Nehéz úgy felnőni, ha a zongora valakinek a legjobb barátja – mondta. De sikerült, hála szüleinek, akik testvérével együtt olyan stabil értékrendet plántáltak beléjük, ami meghatározza egész életüket.