Közel húsz esztendeje, 2002-ben készítettem interjút a mesterrel Szegeden, ahol a szabadtéri játékokon vezényelte saját műveit. A Magyar Nemzet átalakulásakor, megújulásakor, nem sokkal a Napi Magyarország és a Nemzet összeolvadása után beszélgettünk, azaz jóval a mindent befedő digitalizáció előtt, amiért is a cikk fellelhetetlen az archívumban. Amire emlékszem, hogy Morricone megvárakoztatott, ugyanis éppen komoly partit játszott Lékó Péter szegedi sakkzsenivel, aki akkor, mindössze 23 évesen már világbajnoki döntőt játszott. Hogy a zeneszerző-legenda vagy az általa legendának tartott fiatalember győzött-e, arra sajnos már nem emlékszem. Ami biztos, hogy Morricone számára hihetetlen örömet okozott a játszma, mert a rendelkezésemre bocsátott szűk interjúidő majd felében lelkendezve dicsérte Lékó Pétert.
Fotó: MTI/EPA/DPA/Paul Bergen
Előző este, a zenekari árokból – azért onnan, mivel egy évadot rendezőasszisztensként töltöttem a Szegedi Nemzeti Színházban, így bemehettem a közönség számára tilos helyekre – végignéztem a főpróbát, amelyen fia, Andrea dirigált. A zenekari árok színpadhoz való közelsége pedig azért lényeges, mert láthattam, ahogy a Volt egyszer egy vadnyugat nyitánya alatt az énekkar tagjainak szeme bepárásodott, a hölgyeknek pedig végigcsorgott arcán a könny.
Felidézve a szopránszólót és az éteri kórust, még most is kiráz a hideg. Ilyen muzsikát kevesen képesek alkotni.
Pedig Morricone életművének nagy része alkalmazott zene, filmzene. Hivatalosan tán tényleg alkalmazott, a valóságban meg inkább úgy fest, mintha a film alkalmazkodott volna a kompozícióihoz. Most képzeljük el Sergio Leone klasszikusait, a Jó, a Rossz és a Csúfot, a Volt egyszer egy vadnyugatot, a Volt egyszer egy Amerikát vagy Sergio Corbucci remekműveit, A halál csöndjét, A zsoldost, Pasolini Teoremáját, Marcio Ferrei Háremét, Brian DePalma Aki legyőzte Al Caponét című remeklését vagy A háború áldozatait, Roland Joffé A misszióját, Terence Mallick Mennyei napokját, Giuseppe Tornatore korszakos munkáit, a Malénát, a Cinema Paradisót, Az óceánjáró zongorista legendáját, Bernardo Bertolucci két alapművét, a Huszadik századot és A Holdat zene nélkül, netán más komponista muzsikájával. No, és ki ne felejtsem A profit.
