Vajon szüleink, nagyszüleink gondolták volna valaha, hogy a teremtés és a természet rendjének legalapvetőbb igazságait egy, a nemek egyenjogúságának eszméjéből kinőtt ideológia nevében tagadni fogják? Hogy alkotmányos szinten szükséges rögzíteni a következő generációk védelmében azt, hogy „az anya nő, az apa férfi”? Megfordult volna a fejében a magyar népmeséken, Lázár Ervin és Csukás István csodálatos történetein felnevelkedő generációnak, hogy egykor majd gyermekeiknek, unokáiknak homoszexuális hercegekről és gendersemleges királylányokról szóló esti meséket akarnak olvasni? Pár évtizede, de még pár éve is mindez elképzelhetetlennek tűnt. Napjaink könyörtelen valósága azonban arról tesz tanúbizonyságot, hogy a világ nyugati része ebbe az irányba halad, és ezt a „haladást” nálunk, magyaroknál is minden erejükkel igyekeznek elérni. Ha szeretnénk megerősíteni saját és társadalmunk mentális immunrendszerét, akkor mindenképpen érdemes felvérteznünk magunkat Marguerite A. Peeters könyvének megállapításaival és tanulságaival. Az Alapjogokért Központ fontosnak tartotta a könyv kiadását, mert a józan ész nevében vállalhatatlannak tartja a genderideológia globális térnyerését.
Az öt legjobb Russell Crowe-film – Gladiátor + videó
Monumentális történelmi kalandfilm.