Mindkét lány erős személyiség, de tökéletesen kiegészítik egymást. Végh Janka az ELTE-n politikatudományokat hallgat, szeptembertől viszont Bartók Konzervatóriumi növendék lesz. Major Dóra a szakdolgozatát írja a Budapesti Corvinus Egyetem marketing szakán, szeptembertől kulturális kommunikáció mesterszakos lesz. Nézzük meg képeiket, hallgassuk dalaikat, és azonnal szívünkbe zárjuk a Pandóra Projekt tagjait. Érezzük a fiatalság egyik pillanatban felhőtlen nevetős, másik pillanatban borongós kedvét. Zenéjük egy teljesen letisztult világot képvisel, amit a szöveg erősít. Az „aki érdekel” című daluk sokat elárul róluk.
Beszélgetésünk során kiderült, hogy mindketten szerettek szerepelni a családi programokon. Táncoltak, énekeltek, hegedültek. Major Dóra először furulyázott, majd zongorázott, aztán a testvére gitározását kísérte énekkel. Végh Janka az általános iskolai zenetanárát emlegette, aki látta, hogy foglalkoznia kell az énekléssel.
– Hogyan jöttek rá, hogy szeretnek együtt zenélni? – kérdem. Kiderül, hogy Végh Janka eredetileg nem akart senkivel együtt zenélni.
– Mikor megismertem Dorcit, tudtam, hogy zenél, de nem tulajdonítottam ennek jelentőséget. Kellett egy biztos baráti alap, hogy megnyíljak ilyen téren előtte. Kicsit olyan, mintha a dalaim a gyerekeim lennének, nyilván nem adom őket akárkinek a kezébe. Először teljesen meg kellett bíznom benne. Amikor láttam, hogy szépen bánik a dal-gyerekeimmel, egyre többet mertem odaadni neki, így lettek az én gyerekeim a mi gyerekeink, azaz az én dalaim a mi dalaink – fejti ki. Major Dóra megerősíti: – Igen, Jankának kellett megtennie az első lépést felém, és milyen jó, hogy megtette! Emlékszem, mennyire meglepődtem, amikor megkérdezte, hogy eléneklem-e ezt a versszakot? Ehhez a lépéshez kellett pár hónap barátság és közös koncertre járás, bulizás, táncház. A második találkozásunkon Jankával beszöktünk egy táncházba, lehet, ez alapozta meg a népzenés vonalat. Nagyon sokat formálódott a kapcsolatunk. Mindig azt mondom, hogy Janka az alkotótársam, én pedig az övé.
