Magyar Gábor, az esemény egyik főszervezője lapunknak elmondta, hogy céljuk összehozni, bemutatni és népszerűsíteni a Magyarországon élő, gazdálkodó és termelő családokat, amelyeknek értékes ismereteik vannak életmódjukból, az őket ért kihívásokból, a környezeti hatásokból fakadóan. Szeretnék növelni a tanyákon gazdálkodó, kézműves terméket készítő és helyi értékeket képviselő családok elismertségét. Az ő oktatásuk és szórakoztatásuk áll a középpontban, hiszen ez a jövő záloga. – A tanyáról már az eredeti, ott kiteljesedő generáció elfogyott. Ma a középkorosztály városból a természet felé nyitó rétege próbálkozik a tanyasi élettel. Őket kívánjuk segíteni, illetve a gyermekek tanyán történő felneveléséhez akarunk tapasztalatokat átadni – emelte ki Magyar Gábor.

Fotó: Facebook
A rendezvényen kóstolhatnak tanyasi, ökogazdálkodásból származó ételeket. Lesznek szakmai fórumok, kerekasztal-beszélgetések, muzeális mezőgazdasági gépeket bemutató kiállítás. A programok között található az őshonos magyar állatfajták kiállítása, magyar kutyafajták bemutatója, népi mesterségekkel való ismerkedés, barantabemutató. Háromnapos huculkupát is rendeznek, ahol a lófajta sokoldalúságát igyekeznek bemutatni a szervezők. Szekér- és fogathajtó versenyek, ügyességi lovas versenyek szerepelnek a kínálatban. Péntek este a Greenfields ír néptáncbemutatóját követően a Dobogókő együttes szórakoztatja a közönséget, szombat este pedig egy egész estét betöltő koncerttel érkezik Tóth Gabi. A rendezvény minden eseménye ingyenes.
Pontos helyszín: Tahitótfalu, Tordák dűlő (GPS koordináta: 47.781674,19.107836), a váci révnél lévő Magyar Családi Gazdaság ökotanyája.
(A borítóképen Havran Zoltán fotója)