Nanovfszky György Magyarország egyik legtehetségesebb diplomatájaként szolgálta hazáját. Moszkvában végzett, s pályája, a rendszerváltozás után bontakozott ki, és számos országban nagykövetként kamatoztatta páratlan tudását. Igencsak foglalkoztatták a Kárpát-medencei magyarság gondjai, hiszen édesapja erdélyi, felesége felvidéki származású volt, a család unitárius értékrendjét haláláig őrizte. Tanári és tudományos munkásságát is a köz szolgálatába állította. Barátságára büszkén emlékszem.
Nanovfszky Györggyel először szingapúri forgatásunk előtt találkoztam 2004-ben. A Duna Televízió számára készítettünk dokumentumfilmet, s ő ezekben az években a városállamban dolgozott hazánk nagyköveteként; kértük, beszéljen nekünk az ázsiai országról. Rögzítettük az interjú időpontját a messzi távolban, viszont riportalanyunkat váratlanul hazarendelték, így elkerültük volna egymást. György javaslata alapján – kicsit csalva – a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban találkoztunk, s egy kínai tradicionális kapu előtt beszélgettünk. Tiszteletünkre egy hagyományos szingapúri inget öltött magára, így tökéletesen illúziókeltően szerepelhetett a filmben. A bevált gyakorlat szerint csupán néhány perces interjúra volt szükségünk, de legalább egy óráig tartott minket szóval, lenyűgözve tárgyi tudásával a stáb tagjait. Igen, otthon volt a történelemben, kedvesen, anekdotázva közölte a száraz tényeket is.
Legközelebb a film házi bemutatóján, nálunk találkoztunk. Természetesen ő volt a társaság központja, minden érdekelte. A film operatőrjének lengyel felesége is helyet foglalt az asztalnál. Kiválóan beszélt magyarul, de egy nagyon ritkán használt kifejezésnél rákérdezett pontos jelentésére. György nem keresett szinonimákat, egyszerűen lengyelül mondta meg a választ. Nyeltem egyet, hiszen ilyen mély nyelvismeretet mindig csak reméltem. Ő viszont mintegy fél tucat nyelven beszélt felsőfokon.
Később a találkozások megismétlődtek, emlékszem, mikor hozzájuk hívott meg egy születésnapi fogadásra. A tágas házban találkozhattam a magyar értelmiség krémjével, s sokat beszélgettem a nemrég elhunyt filmrendezővel, Jankovics Marcell-lel is. Kiváló vendéglátónak bizonyult, feleségével, Máriával lesték a meghívottak kívánságait, mindenkihez volt egy kedves szavuk, s a kulináris csemegék is emlékezetesek maradnak.
2007-ben ismét Ázsiába készültünk forgatni, természetesen a helyi adottságokra is György készített fel minket. A vietnámi társadalom kérdéseiben, az egykor megosztott ország kulturális életében egyaránt otthon volt, így nem csoda, hogy az együtt töltött kétórás beszélgetés után, szinte már össze is állt a mozi forgatókönyve.
Ezt követően ritkábban futottunk össze, kapcsolatunkat hónapokkal ezelőtt újítottuk fel. Egy súlyos betegség következtében hetente három alkalommal fél napot kellett eltöltenie kórházi ágyon. Ilyenkor időmilliomos volt, s órákig beszélhettünk rendszeresen telefonon. Megjegyzem, egy kicsit ki is használtam, mikor zenei sorozatomhoz kellett egy-egy különleges téma, már hívtam is. Egy alkalommal a szovjet–orosz zenei élet kiválóságait vette számba. Mindenkit ismert, s mikor az itthon is népszerű Mojszejevről faggattam, személyes élményeit is megosztotta, mikor a szegedi ünnepi játékokon 1967-ben tolmácsolt is neki, s később moszkvai nagykövetként is gyakran találkoztak. Mikor Aram Hacsaturjánra, a kiváló örmény zeneszerzőre terelődött a szó, jereváni emlékeit idézte, Szolzsenyicinhez baráti szálak fűzték, s mikor a szovjet zsidók aliájáról érdeklődtem, kérdésemre egy félórás társadalmi-politikai előadással válaszolt. Augusztusban hívtam ismét mobilján a szokott időpontban, de már felesége, Mária vette fel a telefonját. Nanovfszky György augusztus 10-én hunyt el, augusztus 27-én barátai és tisztelői a Fiumei úti sírkertben kísérhetik utolsó útjára.
Nyugodjék békében!
