Gyermek- és kamaszkorom kedvenc olvasmányai közé tartoztak az Így élt-sorozat darabjai, amelyekből a magyar história és a világtörténelem jelentős szereplői mellett a hazai és a nemzetközi irodalom jeleseinek életrajzával is megismerkedhettem. Emiatt mind a mai napig jó érzéssel veszem kézbe ennek a tudományos ismeretterjesztő szériának a jellegzetes, fehér-fekete-piros színű borítójú kiadványait. A sorozat köteteinek egységes arculatából – címét tekintve – kilóg a Petőfi Sándorról szóló életrajz, hiszen nem a könyvben bemutatott személy neve szerepel benne, hanem az Így élt a szabadságharc költője címet viseli. Szerzője Fekete Sándor, aki irodalomtörténészként Petőfi életútját és korát kutatta, publicistaként és újságíróként pedig fontos közéleti kérdésekről fejtette ki nézeteit.
Az 1927. február 11-én Miskolcon született Fekete Sándor költőként indult, aztán az 1950-es évek elején a kommunista állampárti lap, a Szabad Nép munkatársa volt, majd a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett diktatúrával szemben kritikus Nagy Imre-csoporthoz csatlakozott, és Gimes Miklós – a forradalom miniszterelnökével együtt 1958. június 16-án kivégzett újságíró – közvetlen munkatársa és barátja lett. Az ötvenhatos forradalom bukása után annak okairól, lefolyásáról és következményeiről Hungaricus név alatt – több értelmiségi társával együtt – fogalmazott röpiratot, amelyet hazánkban stencilezett másolatokban, míg a nyugati emigrációban kinyomtatva terjesztettek, és itthon „legálisan” csak a rendszerváltozás idején jelenhetett meg.
Ezért a munkájáért 1958-ban letartoztatták, majd a Mérei Ferenc pszichológus és társai elleni perben kilencévnyi börtönre ítélték. 1963-ban szabadult az általános amnesztiával, majd folytatta irodalmi pályáját: szerkesztőként, íróként, irodalomtörténészként tevékenykedett, többek között Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról és Deák Ferencről írt regényes életrajzokat. Munkásságát 1973-ban József Attila-díjjal ismerték el. 1986 és 1990 között az Új Tükör című irodalmi hetilap főszerkesztője volt. A rendszerváltozást követően is – noha keményen bírálta a diktatórikus államszocialista berendezkedést – baloldali embernek vallotta magát. A kilencvenes években – többek között – önéletrajzi kötetei jelentek meg: Gyermekkorom csendőrországban (1992), Vácott voltam Afrikában. Emlékeim az 1956 utáni terrorkorszakból (1996). Ezekben gyermekéveit és 1956 utáni meghurcoltatását írta meg a történelmi szemtanú hitelességével, ugyanakkor szépirodalmi igénnyel.
