Gyermek- és kamaszkorom kedvenc olvasmányai közé tartoztak az Így élt-sorozat darabjai, amelyekből a magyar história és a világtörténelem jelentős szereplői mellett a hazai és a nemzetközi irodalom jeleseinek életrajzával is megismerkedhettem. Emiatt mind a mai napig jó érzéssel veszem kézbe ennek a tudományos ismeretterjesztő szériának a jellegzetes, fehér-fekete-piros színű borítójú kiadványait. A sorozat köteteinek egységes arculatából – címét tekintve – kilóg a Petőfi Sándorról szóló életrajz, hiszen nem a könyvben bemutatott személy neve szerepel benne, hanem az Így élt a szabadságharc költője címet viseli. Szerzője Fekete Sándor, aki irodalomtörténészként Petőfi életútját és korát kutatta, publicistaként és újságíróként pedig fontos közéleti kérdésekről fejtette ki nézeteit.
Az 1927. február 11-én Miskolcon született Fekete Sándor költőként indult, aztán az 1950-es évek elején a kommunista állampárti lap, a Szabad Nép munkatársa volt, majd a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett diktatúrával szemben kritikus Nagy Imre-csoporthoz csatlakozott, és Gimes Miklós – a forradalom miniszterelnökével együtt 1958. június 16-án kivégzett újságíró – közvetlen munkatársa és barátja lett. Az ötvenhatos forradalom bukása után annak okairól, lefolyásáról és következményeiről Hungaricus név alatt – több értelmiségi társával együtt – fogalmazott röpiratot, amelyet hazánkban stencilezett másolatokban, míg a nyugati emigrációban kinyomtatva terjesztettek, és itthon „legálisan” csak a rendszerváltozás idején jelenhetett meg.
Ezért a munkájáért 1958-ban letartoztatták, majd a Mérei Ferenc pszichológus és társai elleni perben kilencévnyi börtönre ítélték. 1963-ban szabadult az általános amnesztiával, majd folytatta irodalmi pályáját: szerkesztőként, íróként, irodalomtörténészként tevékenykedett, többek között Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról és Deák Ferencről írt regényes életrajzokat. Munkásságát 1973-ban József Attila-díjjal ismerték el. 1986 és 1990 között az Új Tükör című irodalmi hetilap főszerkesztője volt. A rendszerváltozást követően is – noha keményen bírálta a diktatórikus államszocialista berendezkedést – baloldali embernek vallotta magát. A kilencvenes években – többek között – önéletrajzi kötetei jelentek meg: Gyermekkorom csendőrországban (1992), Vácott voltam Afrikában. Emlékeim az 1956 utáni terrorkorszakból (1996). Ezekben gyermekéveit és 1956 utáni meghurcoltatását írta meg a történelmi szemtanú hitelességével, ugyanakkor szépirodalmi igénnyel.
Petőfi Sándorról írott egyik munkájában fogalmazta meg, hogy legnagyobb nemzeti költőnk
élete nem pusztán az irodalomtörténetre tartozik, nem csupán műveltség dolga, mennyire ismerjük üstökösi pályáját. Ez az élet nemzeti történelmünk része, annak egyik legnagyobb emberi teljesítménye: a forradalmár küzdelmeinek örök mintája. Tanulni belőle – minden új nemzedék kötelessége.
A 2001. június 11-én Budapesten elhunyt Fekete Sándor íróként és kutatóként az 1848–49-es forradalommal és annak ikonikus alakjaival foglalkozott, újságíróként és publicistaként pedig az 1956-os nemzeti forradalmunk és szabadságharcunk egyik megörökítője volt.
Borítókép: Fekete Sándor író otthonában (Fotó: MTI/Horváth Éva)
