A nyomtatást mint alapvető kultúra- és tudáshordozót sokan, sokféleképp siratták el. Csakhogy – hál’ Istennek – köszöni szépen, él és virul. A könyvhét óriási érdeme, hogy bemutatott olyan írásokat is, melyek évről évre fölkavarják az állóvizet. Kibeszéltnek hitt gondjainkat újszerű megközelítéseikkel reflektorként helyezik szokatlan megvilágításba, egyben továbbgondolásra késztetik az olvasót. A rendezvény egyik idei meglepetése Borsi-Kálmán Béla korántsem szokványos esszékötete a magyar–zsidó együttélés – vagy együtthalás – kölcsönös előítéletekkel terhelt száz esztendejéről egy románokkal és szászokkal is belakott partiumi városkában, Szinérváralján, párhuzamos világaink peremén. Köznapi események válnak létkérdéssé, melyek tanulságos fölelevenítését a L’Harmattan Kiadó jó ütemérzékkel ismerte föl. A szerző a leírt állapotokat s azok előzményeit nem csak gyerekkorában élte át. Szülei, nagyszülei áthagyományozott tapasztalataként, majd az iskolában, később pár magyar futballcsapat tagjaként, történészként, bukaresti és párizsi kultúrdiplomataként, végül íróként (is) bőven volt alkalma ráébrednie, miben hasonlítunk egymásra, miben különbözünk, s miért ellenségeskedünk. Futballistaként került közel többek közt Esterházy Péterhez, Moldova Györgyhöz, Döbrentei Kornélhoz, Albert Flóriánhoz és más ismert személyiségekhez. Vegyes, de messze nem érdektelen névsor. Esterházyval nyolc év kispályás foci hozta össze, közben az író egy munkájával, a Termelési regénnyel is (Kissregény). Ilyennek találta: „…az arisztokrata származás és a kültelki prolifutballistaság senki máshoz sem hasonlító egyvelege, ami – finoman szólva – nem könnyíti meg az olvasói recepciót.” Esterházy akkoriban egy göndör hajú szinérváraljai zsidó futballcimborájára emlékeztette, ezért is értettek viszonylag könnyen szót.
Borsi-Kálmán Béla munkája jócskán bővelkedik személyes élményekben. Az észak-erdélyi magyar–zsidó viszony elkísérte Párizsba is. Ott találkozott egy Kepes Éva nevű kitántorgott asszonnyal, mondhatni a Partium s a magyar ajkú, de sokféle Kárpát-medence egy jellegzetes alakjával. Elődei részben zsidók, részben kisnemes eredetűek. A hölgy táncosnőként kezdte, háromgyermekes családanyaként folytatta, végül a Sorbonne-hoz közel egy bérház ötödik emeletén berendezett műtermében kvalitásos festővé vált. A kötetben hozzá hasonló színes vagy épp tragikus sorsú figurák példázzák az eleinte természetszerűen megértő, majd kölcsönös előítéletekkel mindinkább súlyosan terhelt magyar–zsidó társbérletet, közel fél évszázadon át.