A kiállítótér első helyiségébe lépve, szinte azonnal magával ragad a víz sodró dinamikája, a színek és formák áradata.
Erős a kezdés; rögtön Picasso egykori szerelme, Francoise Gilo alkotásával találjuk szemben magunkat.
A Chiaroscuro-t Mulasics László Árapály tényezők című sorozatának – amely a tárlat címadója is egyben – két darabja követi. Az ősi enkausztika, vagyis a viasszal való festés technikája köszön vissza a Hangcsou-öböl mólóján álló férfit ábrázoló képeken. A hullámzás ismétlődő motívuma, a síkbeli és térbeli, szimmetrikus és aszimmetrikus, geometrikus és organikus minták szuggesztív ereje szinte örvényt keltve szippant magába, hogy aztán tovább lökjön, még beljebb.
A víz kétféle előjellel – teremtő és romboló –, de megannyi minőségben jelen van. „Az élet forrása és pusztító őserő” – emelte ki Steindl Balázs, Esztergom megyei jogú város alpolgármestere a tárlat megnyitóján, aki szerint az egyik leghétköznapibb természeti jelenség, amely ezúttal a művészi ábrázolás középpontjába került a kiállítás által.
A második terembe lépve, szembe találjuk magunkat az egyik legnagyobb méretű alkotással: Herman Levente Noé bárkája című munkáján a víz szakrális tartalma érhető tetten. Orr Máté ugyanakkor misztikus, világok közötti átjáróként, kapcsolódási pontként ábrázolja, és természetesen megjelennek a tájképek is.
A kortárs művészet mellett, kiemelkedő jelentőségű, múzeumi kvalitású művek is láthatóak, és olyan klasszikus alkotók, mint Egry József, a Balaton festője.
Ahogy Kovács Krisztina, a Várfok Galéria művészeti vezetője fogalmazott, a víz mindig is erőteljesen jelen volt és van a képzőművészetben; szinte minden alkotó valamilyen módon reflektál rá, a jelen tárlat célja pedig, hogy megnyissa az emberek felé a kortárs művészetet, valamint megmutassa a tudomány és a művészet közötti kapcsolódási pontok lehetőségét.
„A víz az a közeg, amely a végtelen szabadságot – akár az óceánig elvisz Esztergomtól –, de a végtelen kötöttséget is jelenti, hiszen nélküle élni sem tudunk” – mutatott rá Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője, a tárlat ötletgazdája. Mint mondta, a művészet ezúttal a víz irányába invitál felfedezéseket tenni, éppen ezért, ezek az alkotások „felfedező kapszulák”. A főigazgató azt is elárulta, hogy a jövőben képzőművészeti pályázatokat is kiírnak majd a vízzel kapcsolatban, az Árapály tényezők látogatóit pedig arra kérte, hogy mindenki találja meg a maga vizét a kiállítótérben.
Tovább sodródva a hullámokon, elérkezünk a harmadik helyiségbe, ahol rejtett formában, a technikák szintjén jelenik meg a víz. Marie Laurencin a francia avantgárd egyik fontos és nőként is elismert művésze volt, valamint Apollinaire múzsája, akinek A Mirabeau-híd című verse olvasható a falon a Lány legyezővel című kép mellett.
Ujházi Péter Vidéki égboltja, az egykor André Breton és a párizsi szürrealisták köreiben alkotó Rozsda Endre Eredete és Rácmolnár Sándor feszes szinkronúszói mellett, egy fiatal tehetség, Nemes Anna monumentális, színes absztrakt foltokból felépített női portréja is látható az utolsó teremben.
A művészetben való elmerülés fogalma ezen a kiállításon pluszértelmet nyer. Az érzelmeket felkorbácsoló vagy éppen megnyugtató, éteri és földi, pillanatnyi vagy állandó, tehát örök érvényű, mindent átható, elementáris minőségeit vonultatja fel annak az anyagnak, amely a földi élet egyik legfontosabb eleme és a művészet állandó ihletadója.
Borítókép: A Várfok Galéria Duna Múzeumban megrendezett kiállítása (Fotó: A szerző felvétele)
