Miközben az Y nemzedék legjobb magyar képzőművészeinek csoportos bemutatóján, a Kieselbach Galéria Youhu című kiállításán is láthatjuk őket, Nemes Márton és Kis Adrián párhuzamosan egy-egy New York-i válogatásban is megjelent.
Fiatal magyar művészek New York-i kiállításokon
A New York-i magyarok közösségi központjában, a Magyar Házban Nemes Márton Albert Ádámmal közösen mutatkozott be.

A New York-i magyarok közösségi központjában, a Magyar Házban Nemes Márton Albert Ádámmal közösen mutatkozott be Meta festmények sorozatával. Képei arra a helyre mutatnak, ahol legújabban a világ egy része létezik: valahol a fizikai és a digitális tér között. A Metaverzumban egy alternatív valóság jelenik meg megkettőzve, ugyanakkor a művész mintha egy-egy új ablakot is nyitna a festményei aljára applikált tükrökkel: a tükröződésben magunkat láthatjuk a kiállítótérben.
A Magyar Ház (Hungarian House of New York) egyébként a New York-i magyar diaszpóra független intézménye, amit a közösség öt kiváló képviselője (Schell Péter, Neuman de Végvár Ede, Pulvári Károly, Chorin Ferenc és Eckhardt Tibor) egy alapítványként hozott létre még a hatvanas években.
Eközben egy manhattani galéria, a Spencer Brownstone Gallery nemzetközi válogatásában Kiss Adrián szerepel Moto 1 című „dunyhaművével”. A steppelt bőrből készült szobor/kép/fali mű az alkotóra jellemző formában teremt valószínűtlen és szürreális kapcsolatot anyagok, formák és funkciók között – ezúttal bőrből. Megmunkált paplanokra emlékeztető, organikus textúrájú művei futurisztikus technológiákat idéznek meg a steppelt varrás hagyományos eszközeivel.
A Moto 1 Crucible című csoportos válogatásában Kiss Adrián mellett szerepel még Daniel Boccato, Charlotte G, Chin Greene, Jane South, Lina McGinn, Mira Dayal, Trevor King, Viktor Timofeev és Zachary White egy-egy alkotása. A tárlat augusztus végéig várja látogatóit.
Borítókép: A New York-i Magyar Ház (Forrás: New York-i Magyar Ház)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elhunyt a magyar cirkuszművészet egyik legismertebb zenebohóca, ifjabb Eötvös Gábor
A Fővárosi Nagycirkusz épületén kint leng a fekete zászló.

Ők kapják a Magyar Filmakadémia aranyérmét
Kiemelkedő életműveket díjaznak.

Három nemzetközi jelentőségű magyar zeneszerző kottakéziratai váltak online hozzáférhetővé
Elérhető a Faust-szimfónia partitúrája is.

Hit, remény és ünnep: különleges karácsonyi esték várják a nézőket a Dunán
Idén is élőben közvetítik Rómából az éjféli misét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elhunyt a magyar cirkuszművészet egyik legismertebb zenebohóca, ifjabb Eötvös Gábor
A Fővárosi Nagycirkusz épületén kint leng a fekete zászló.

Ők kapják a Magyar Filmakadémia aranyérmét
Kiemelkedő életműveket díjaznak.

Három nemzetközi jelentőségű magyar zeneszerző kottakéziratai váltak online hozzáférhetővé
Elérhető a Faust-szimfónia partitúrája is.

Hit, remény és ünnep: különleges karácsonyi esték várják a nézőket a Dunán
Idén is élőben közvetítik Rómából az éjféli misét.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!