időjárás 12°C Amália 2022. október 7.
logo
Beszélgetés Szalki Bernáth Attila műfordítóval, a német költészet szerelmesével

A mindennapi verskenyerünk add meg nekünk

Bényei Adrienn
2022.08.12. 08:35
A mindennapi verskenyerünk add meg nekünk

„Költészet! Hát az meg mi fán terem? Ez a varázslatos valami bizony a világ sok ága-bogában ott szunnyad, szinte mindenben ott »rezeg«, nemcsak a szorosan vett költészetben, hanem a világ számtalan elemében. A költők sokkal több dolgot észrevesznek a világból, mint az átlagemberek, és azt átszűrve a maguk egyéniségén formába öntik, és ezzel nevelnek, tanítanak, szórakoztatnak, nemesítenek, és nem ritkán gyönyörködtetnek bennünket” – olvashatjuk a 86 éves Szalki Bernáth Attila sorait honlapján, aki itt mint „karcolgató” író, „amatőr” műfordító mutatkozik be. Műfordítóként mintegy hétszáz német verset fordított magyarra. Most augusztusban lehetőséget kapott az Országos Széchényi Könyvtártól, hogy kétnyelvűre bővítse Mindennapi verskenyerünk című kötetét. Életről, költészetről, műfordításról beszélgettünk.

Szalki Bernáth Attila Szalkszentmártonban született, de Budapesten él. A megkülönböztetés szándékával, szülőfaluja iránt érzett szeretete és tisztelete miatt választotta a Szalki előnevet. Mint mondja, talán az ott ma is élő Petőfi-kultusz, a költészetre való nyitottság átszivárgott belé is. Alig múlt 18 éves, amikor teljesen árva lett, ezt követően elhagyta szülőfaluját, melyhez mindmáig elszakíthatatlan érzelmi szálak kötik. 1950-ben származása miatt nem engedték továbbtanulni, később munka mellett érettségizett. Magyar–történelem szakos tanári diplomát szerzett az ELTE-n, majd itt egyetemi doktori címet 1975-ben. Küzdelmes élete során volt földműves, segédmunkás, gépkocsivezető, autó-, villanyszerelő és 25 évig szakmunkásképző iskolai tanár. 1971-től jelentek meg különböző lapokban prózai, publicisztikai írásai, melyek nagy részét a kilencvenes évek közepén három kötetbe gyűjtötte össze és adta ki. A

 Magyarul Bábelben portálon 2012-ben elnyerte Az év fordítója címet, a Magyar Újságírók Közössége 2016-ban Petőfi Sándor Sajtószabadságdíjjal, 2020-ban a Magyar Kultúráért díjjal tüntette ki. Fordításai 14 nyomtatott kötetben, honlapján, két internetes portálon és a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvashatók.

– Véletlenek sorozata kellett ahhoz, hogy a német költészet értékeit felfedezzem, majd ezt követően fordításaimmal megpróbáljam közvetíteni – válaszolt a műfordító arra a kérdésünkre, miért a német költészet ihlette meg. – A döntő momentum Lator László 2004-es dedikálása volt a fordításaimhoz: „Bernáth Attilának, barátsággal és biztatásul: ne hagyja abba.” A német költészet hatalmas kincsestár, úgy látom, együtt lélegzik a természettel. A mindennapi verskenyerünk című verses öröknaptárban ezt is igyekeztem érzékeltetni. E kötetben fő rendező elv a naptári idő. Újévtől szilveszterig minden évszaknak, napszaknak, ünnepeknek ott van a lírai lenyomata nagyon sok kiváló német költő versében. Versek garmadája született az emberi létezés ezernyi változatáról, körülményéről. A fordítások e kötetbe válogatásánál is természetesen ösztönösen vagy tudatosan érvényesült, hogy néhány téma iránt kiemelten nyitott vagyok, ilyen a költészet, a szerelem, a szamarak, az unokák, a nagyszülők és az elmúlás – sorolta.

Szalki Bernáth Attila három verses öröknaptár tulajdonosa. Az első a Liget könyvek sorozatban megjelent Verses öröknaptár, amelyet a magyar költészet legszebb verseiből állítottak össze, a második, a Napraforgók című kötet, amely válogatás a német költészetből és saját fordításait tartalmazza, a harmadik a Mindennapi verskenyerünk című kötet. A legutóbbit tavaly állította össze a német költészetből válogatott és általa lefordított versekből, amely online érhető el.

– Petőfi után szabadon kérdezem: Oh, költészet, oh, dicső költészet… minek nevezzelek? – ismertette költészettel kapcsolatos gondolatait a műfordító. – A kiváló német romantikus költő, Joseph Eichendorff Varázsvessző (Wünschelrute) című versében – amit saját fordításomban idézek – szerintem igen csak közel járt az elfogadható válaszhoz: „Mindenben alszik egy ének, /Álmod’ benne, mint parázs, / Dolgokban dal csak úgy ébred, / Lelsz hozzá szót, mi varázs.” Igen, varázsszó, varázsvessző, varázspálca (egyéni adottság) kell bizony ahhoz, hogy mindenben – nem csak a szorosan vett költészetben – fel tudjuk fedezni, meg tudjuk szólaltatni az „éneket” a „dalt”, a „lélek zenéjét”, amely szebbé, boldogabbá tudja tenni, varázsolni az életünket. Véleményem szerint a költészet s ilyen varázsvessző birtoklása nélkül is lehet boldogan élni, de abban bizonyos vagyok, hogy az ilyen emberek élete szürkébb annál, amilyen a költészet varázsával lenne, lehetne.

De az is testi-lelki épülésünkre szolgál, ha Goethe tanácsát megfogadva énekelgetünk is valamit reggeli teendőink végzése közben. A Man sollte alle Tage wenigstens című versére gondolok, amit így fordítottam le a Mindennapi verskenyerünk című kötetben: „De mindennap kellene legalább; egy kis dalt hallgatni, / egy jó verset olvasni, / megnézni egy szép képet, / s ha lehetséges volna, /megtehetnétek / egy értelmes szót mondani.”

Borítókép: Szalki Bernáth Attila (Fotó: Mirkó István)

Legyen a zene mindenkié!

Különleges sorozattal lepte meg az olvasókat az elismert zenepedagógus-fuvolaművész, Kiss Bea.

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.