Legyen a zene mindenkié!

Különleges sorozattal lepte meg az olvasókat az elismert zenepedagógus-fuvolaművész, Kiss Bea. A meseszerűségével ragadja meg az öt–nyolc éves gyermekeket a Hangok mindenhol laknak címmel, az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó gondozásában megjelent kottája, amely a kicsik első lépteit igazgatja a zene birodalmában.

– Elég meglepő ötlet a mesék és a kották összekapcsolása. Hogyan született meg a mesekotta ideálja?
– Ha szabad ilyet mondani, ez a mesekotta már régóta létezett, csak nem leírva. Bennem, egy állandóan alakuló képlékeny folyamatként, amely mindennap újabb inspirációt kap a saját és a tanítványaim élményeiből. Most azonban alkalmam nyílt a saját gyermekkori élményeimet és az elmúlt két évtizedben kialakult szemléletemet csodálatos alkotótársakkal együtt formába önteni. Az alapja egyébként már korábban megszületett: az óvodások számára könnyen olvasható, színes kottafejekkel szerkesztett dalgyűjteményem.

– Jól gondolom, hogy nincs hasonló kezdeményezés a kisgyermekkori zenei nevelés területén?
– Kincsesbányákkal felérő pedagógiai módszereink léteznek itthon, Magyarországon. Legnagyobb zenepedagógusaink mindig is az átélés, átérzés képességének a fejlesztését tekintették a legfontosabbnak munkásságuk során. Persze minden zenetanárnak megvannak a sajátos műhelytitkai. Mégis elvétve találunk csak olyan kottákat, amelyek a legkisebbeket szólítják meg, mégpedig úgy, hogy képzeletüket is minden pillanatban megragadják a zene birodalmába lépve. Megjegyzem, ilyen a zongorára írt Játékok Kurtág Györgytől. És bizony csak elvétve találunk olyan szerzőket, akik átfogó szemléletüket és módszerüket pontosan megfogalmazták, és írásban közzé is tették mind a gyermekek, mind a velük játszó felnőttek számára. Öröm és csodálatos lehetőség számomra, hogy nekem az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó gondozásában alkalmam nyílhatott rá.

– Meséljen nekünk a meséről! Milyen történet bontakozik ki a mesekottában?
– Csupa apró történet, kalandok füzére. Zene, költészet és képzőművészet különleges elegye ragadja meg a fantáziánkat és jár körbe egy-egy érzelmileg fűtött, teljesen hétköznapi vagy éppen szimbolikus tartalmat, hozzáadva azokhoz további rétegeket. Hiszen milyen jó is a páratlan és páros lejtés tréfás váltakozását Lackfi János halandzsaszövegei­vel kacagva megéreztetni; és egyszerre elgondolkodni, hogyan lehet a csend a párom a valóságban is, de egy hangnak is, ha szünet van utána; és ezt továbbfűzve a „Neked milyen színe, illata van a csendnek?” kérdésen ábrándozni. Juhász Gyula versében a gyorsuló ritmust keresni a gőzös indulásában, vagy lenyugtatni paripánk eddig zakatoló dobogását, amikor estefelé csak ballag, miközben „odanéz valahány csillag” Weöres versében. Mókázni a Brum, brum Brúnó… dalban a mackó cammogását utánozva, majd összehasonlítani a csizmák kopogó-dobogó ritmusával, karakterével. Elmesélni, hogyan szoktak minket elaltatni a Tente baba, tente… mondókánál, majd egyre suttogósabb hangon eljátszani, hiszen „elalvófélben van a kis denevér”. Kottát szerkeszteni gesztenyéből, falevélből és szinte mindenből – mert szabad. Észlelni, érzékelni a minket körülölelő hangzó világot, hiszen Hangok mindenhol laknak – nos, mindez csupa kaland. Ezek igazából nagyon valóságos, hétköznapi történetek, költészettel átitatva. Egy látásmódot, átérzettséget, érzelmekkel átitatottságot jelent ez. Milyen jó is volna, ha így tudnánk mindig szemlélni a világot…

– Hogyan találkozik a zenetanulás és a kreativitás ebben a mesekottában?
– Divatos szó manapság a kreativitás, és sokszor érzem úgy, hogy szinonim értelemben szerepel az egyszerű találékonysággal és az önmegvalósítással. Számomra a kottában inkább azt jelenti, hogy hozzáférünk belső forrá­sainkhoz, könnyedén tudunk kapcsolódni képzeletvilágunkhoz, élmé­nyeink tárházához, gazdag érzelemvilágunkhoz a zene megszólaltatása közben. Ki tudjuk fejezni, milyen érzéseket élünk át a zenei történések hatására. A mesekotta azt a szemléletet tükrözi, hogy ez szemlélődőként, hallgatóként is ó­riási élmény. A kottám megszólít és párbeszédre hív. Kíváncsi a spontánra és az egyedire, a mindenkivel veleszületett természetes alkotókedvre és zenei érzékre.

– A kötet nagyban épít a vizualitásra, és csodálatosak az illusztrációk.
– Igen, Molnár Jacqueline képi világa szinte megszólal, magával ragad. Elcsodálkoztat, meglep, humorral itatja át a történeteket. És pontosan úgy, mint a gyermekdalok szövegei, érzelmileg színezett képeket tár elénk. Minden lehetséges nála. Szabad, mint a gyermekek fantáziája. Egészen újfajta képes kottákat alkottunk – általuk eljátszhatóvá válnak a színes pacák, vagy akár a bálnák éneke és a szúnyogzümmögés.

– Magyarországon komoly hagyománya van a zenei nevelésnek. Ön szerint korunkban új kihívásokkal is szembe kell néznie a zenepedagógusoknak?
– Kodály sokat hangoztatott kijelentése szerint „a zene mindenkié”. Valóban mindenkié, mert tudás nélkül is az élmények forrása, mindenki születetten képes átérezni a zenét. Ha ezt hittel valljuk, akkor nyitottabbá válunk a minden gyermekben megbúvó zeneiség egyedi formáira. Szerintem nagyon fontos, hogy a kisgyermekek zenéhez fűződő korai tapasztalataihoz milyen élmények fűződnek. A fantáziavilág bevonása, az észlelés-érzékelés finomítása mind-mind táptalaját adja a szabad képzettársításoknak. Fontos, hogy a gyermek megőrizze képzeletvilágával való bensőséges viszonyát, sőt szárnyalhasson fantáziája a zenei folyamatok megismerése, átérzése, megszólaltatása folyamán. Így könnyedén bontakoztathatjuk ki az átélés-átérzés képességét, mely a zenei képesség lényege. Az élményszerű zenetanítás a rohanó mindennapokban nem egy újabb terhet ró gyermekeinkre, hanem boldogabbá, teljesebbé teszi őket. Mert „a zene igenis tenger, szabad benne lubickolni!”

Borítókép: Kiss Bea (Fotó: Kardos Zsuzsa)