Az Eiffel Műhelyházban a női varroda dolgozói éppen az utolsó simításokat végzik a balerinák tütüjén. Fokozott munkatempó és folyamatos kihívás jellemzi ezt a részleget, hiszen produkciónként száznál is több énekes és táncművész jelmezeinek elkészítéséért felelnek. A jelmezkészítő műhelyek vezetője, Weigand Lívia a Madách Színházban kezdte a pályáját, ahonnan több mint két évtized után, öt éve szerződött a Magyar Állami Operaházhoz.
Három varrodánk van: két nagyobb, a férfi és női, valamint egy kisebb vegyes. A klasszikus vonalú jelmezeket a két nagyobban végezzük el, míg a modernebb szabású kosztümöket a harmadik, egyébként Erkel Műhelynek nevezett varrodánk végzi
– magyarázza a vezető, hogy milyen egységek találhatóak a varrás-kivitelezés területén. Ám nemcsak a ruhákat készítik el házon belül, hanem a jelmezhez tartozó kiegészítőket is. Éppen ezért a házban találkozhatunk még kalapos-, parókás- és cipészműhellyel, valamint a csapat tagja még egy jelmezfestő kolléga is. A felsorolt részlegekben több mint hetven szakembert foglalkoztatnak. A kivitelezéshez tekintélyes mennyiségű adminisztráció tartozik, a tervektől a költségvetésig tartó hosszú folyamat gördülékenységéért az intézményben tizenegy dolgozó felel. A gyártási folyamatokat négy jelmezkivitelező tartja kézben:
Az ő feladatuk, hogy egy-egy készülő produkciónak a jelmezgyártását egy személyben felügyeljék. Onnantól kezdve, hogy kinek kell egy pár zokni, odáig, hogy éppen kinek szorítja a fejét a kalap. Mindent tudnak és igyekeznek észben tartani. A kivitelező tehát a tervező jobbkeze.
A jelmezkészítő műhelyek az egyes produkciók létrehozásának kezdetétől bekapcsolódnak a munkába. A rendező választja ki alkotótársait, így a jelmeztervezőt is.
A tervek elkészültével a következő lépés a tervelfogadás, mely megbeszélésére a kivitelező osztály már kész költségvetéssel érkezik: a felhasználni kívánt anyagmennyiség beszerzési árától egészen a gyártási kiadásokig.
Ezt követően a kivitelező és a tervező közösen döntenek a részletekről, például az anyagokról. Megtudjuk, hogy az anyagokat külföldről szerzi be a dalszínház: – Javarészt egy németországi cégtől hozatjuk be az anyagokat, mert ők rendelkeznek olyan mennyiséggel és választékkal, amely az intézmény igényeit ki tudja szolgálni. Az anyagok megérkezése után a szabászoké a főszerep, akik elkészítik a jelmezeket a ruhapróbáig. A szabás-varrásnál más tényezőket is figyelembe kell venni, mint a civil ruházat készítésénél:
Számolni kell azzal, hogy például fél vagy egy év múlva már másik művész játssza az adott szerepet, így alakíthatónak kell lennie a jelmeznek.
A kész jelmezeket, melyek anyagtól függően akár több százezer forintba is kerülhetnek, ezután átadják a jelmeztáraknak. Az öltöztetők a művészekre adják az első jelmezes próbánál, általában a premier előtt egy-másfél héttel, balett esetében azonban szerencsésebb két héttel a bemutató előtt.
Egy évadon belül egyedülállóan sok bemutatót tart az intézmény. Nagy mennyiségű kosztümöt kell elkészítenünk, és valóban versenyt futunk az idővel. Egy operaprodukcióhoz körülbelül ötszáz jelmezt gyártunk, ami évente több ezer öltözetet jelent
– mondja Weigand Lívia. A balettművészek ruháinak kivitelezése ráadásul igencsak speciális tudást igényel, egyszerre kell figyelni az esztétikumra és a praktikumra, vagyis arra, hogy a táncos a legkényelmesebben tudjon mozogni az adott jelmezben. Az ehhez szükséges különleges fortélyokat az új munkatársak a jelmezkészítés során a műhelyben régebb óta dolgozó, tapasztalt kollégáktól tudják elsajátítani. Az utánpótlás-nevelés, csakúgy, mint az asztalosoknál, a jelmezkivitelezés területén is elkezdődött, ahol egy szakiskola öt tanulójának biztosít gyakorlati képzési helyet a Magyar Állami Operaház.
Borítókép: Weigand Lívia mesél a jelmezkészítésről (Fotó: Facebook/Operaház)
