Felvidéki magyarként Szarka Tamást magát is számos atrocitás érte korábban. Egy ízben azért támadtak rá és bátyjára az utcán, mert magyarul beszélgettek. „Nekik vashusángjaik voltak. Nekem hegedűm” – írja, a történet pedig rengeteg vérrel és felszakadt fejbőrrel folytatódik, s lassanként bekúszik a párhuzam is az 1990-ben történt marosvásárhelyi incidenssel, amikor is – ahogy Szarka Tamás fogalmaz – „sok száz részeg bányászt hoztak buszokkal magyart verni.” Mindez úgy kapcsolódik az est mondanivalójához, hogy akkor Erdélyben, nem magukra hagyottan kellett harcolniuk a magyaroknak, ahogy a történelem folyamán szinte mindig.
A szomszéd utcából cigányképű angyalok futottak be a térre. Élükön Puci Béla felkiáltott: Ne féljetek magyarok! Megjöttek a cigányok!
– zengett bele a megrendült csendbe Reviczky Gábor hangja.
A novella záróakkordja Puci Bélához szól a túlvilágra, aki társaival ki tudja hány magyart mentett meg akkor a haláltól. Másnap félholtra, vagy éppen holtra verték őket a rendőrségen, ennek ellenére mégis azt mondta: újra megtenné.
Ettől vagy te a 20. század egyik legnagyobb magyarja. Én már tudom. Aki ezt vitatja, azt még nem akarták magyarsága miatt leölni! Így az hallgasson, és tanuljon!
– szóltak a lélek mélyéig ható gondolatok. A taps fáziskéséssel érkezett, abban a néhány másodpercnyi megrendültségben érződött, hogy célba talált az üzenet.
Szarka Tamás ezen az estén összművészeti előadást hozott, és mindenből a legjavát adta; zsigeri, ösztönös örömzenét, ugyanakkor fájdalmas szerelmi tragédiát a legkifejezőbb hangokba és dallamokba öltöztetve, mindezt a legmagasabb minőségben és autentikus hangzással és tánccal fűszerezve a tehetségkutató nyertesek közreműködésével. A zene bármit képes kifejezni, az irodalom azonban lényegre törőbb. Szarka Tamás novellája megrendített, elgondolkodtatott és tanított.
Magyarságra tanított úgy, ahogy arra csak a személyes átélésből fakadó hitelességgel rendelkezők képesek, a népek és a kultúrák közötti békesség jegyében.
Annyi érzelem koncentrálódott aznap este a Margitszigeten, hogy talán az repesztette meg végül az összetornyosuló felhőket, hogy hosszú idő után áldásként ömöljön a víz a földre. Akármennyire vártuk már ezt a pillanatot a hónapokig tartó aszályt követően, biztos vagyok benne, hogy a jelenlévők – velem együtt – még kértek volna legalább fél óra halasztást. Nem is azért, hogy ne ázzunk meg, hiszen mindenkinek jutott esőkabát, a gondot a villámlás okozta, amely miatt muszáj volt lerövidíteni a koncertet. Szarka Tamás a befejezésként előadott, Zakatol című dal előtt azt mondta, játszanának még akár egy órát is, ha tehetnék. Talán nem érezte, hogy ebből a produkcióból az is kevés lett volna.
