Ray Cooney darabjait mindig is örömmel adták elő a színházak, jelenleg is megtalálható A miniszter félrelép, a Páratlan páros vagy az 1x3 néha négy a hazai színházak repertoárjában. Neve egybeforrt az igényes, erkölcsi útmutatást sem nélkülöző, de mégis felhőtlen szórakoztatással. Talán az egyik legjobb, de az biztos, hogy az egyik legokosabb színdarabja a Miért nem marad reggelire? című munka. Ebben egy hippi lány, akit épp egy hajszál választ el attól, hogy megszülje gyermekét, beköltözik a hippi barátainak az albérlete alatt lakó, ötvenes éveit taposó, nyugdíjpénztárban középvezető, kissé merev és mániákus férfihoz. Mindez éppen elegendő lenne egy felhőtlen vígjátékhoz, ám Cooney nem éri be ennyivel. Nagyon komoly életvezetési és erkölcsi tanulságokkal is szolgál a darab.
Molnár Anikó fergeteges energiával hozza a lázadó, fiatal felnőttkorba éppen belépő lányt, akinek bicskanyitogató a stílusa, és nem éppen intelligensen lázad minden hagyomány ellen. Lux Ádám az első felvonásban még nem csiszolta tökélyre a kicsit merev és mániákus ötvenes férfi figuráját, kissé sietve tesz mindent, ez a szerep viszont sokkal több kimértséget és nyugalmat igényel, ám a második felvonásra ő is megtalálja az addigra már sokkal felszabadultabb figurában a megfelelő hangsúlyokat és mozdulatokat.
A díszlet- és jelmeztervező Balla Ildikót is meg kell említeni, aki hiteles környezetet teremtett ahhoz, hogy érezzük, miért mozog eleinte kényelmetlenül a fiatal lány ebben a közegben, de ha a másik nézőpontból közelítünk a látványhoz, akkor is rendben volt az élhetőnek ábrázolt polgári miliő.
A soproni előadás temérdek tanulsággal szolgált. Egyrészt láthattuk, hogyan gondolkodik egy nő és egy férfi egy párkapcsolatban, ami – mivel kettősük eleinte egyáltalán nem tűnt párkapcsolatnak – éles fénnyel mutatta a két nem különböző hozzáállását a hétköznapi élet problémáihoz.
Az is megfogalmazódik, hogy a szinte ész nélküli lázadás soha nem vezet célra, másrészről meg gyereket se lehet szülni káoszban, a hagyományos értékrendek nyújtanak egy családalapítás esetén valódi biztonságot. És – ahogy ez a soproni előadásból is kiderült – nincs olyan nő a földkerekségen, aki ne nyugalomra, biztonságra és valódi támaszra vágyna akkor, amikor világra hozza csecsemőjét.
A fogyasztói társadalom is megkapta a magáét a színdarabban, mert szó volt arról, hogy nincs annál fontosabb, mint anyatejjel táplálni egy csecsemőt, miközben már ötven éve is divatba jött a tápszer, ami kétségkívül praktikus, ám inkább csak végső esetben használatos.
Ebben a színdarabban szóba kerül szinte minden, ami kultúrkörünk értékei közé tartozik. A fiatal lány először lázad, majd kénytelen szép lassan belátni, hogy egymás parttalan kritizálása helyett fontosabb az együttműködés, hogy a folyamatos káromkodás mennyire szennyezi a lelket, hogy a modern korra jellemző türelmetlenség helyett a figyelem és türelem mennyivel célravezetőbb, illetve azt is látjuk, hogyan tanulja meg a lány, hogy elköteleződés, hűség és morális értékrendszer elsajátítása nélkül nincsen család, család nélkül meg nincsen harmónia, család nélkül az ember csak menekül – leginkább önmaga elől – a végtelenségig.
A soproni előadás nagyon szépen rávilágít arra, hogy bár igencsak nagy teher egy gyerek vállalása, de mind a fiatalabb, mind az idősebb nemzedéknek bearanyozza az életét. A fiatalabbakat ugyanis megtanítja a felelősségvállalásra, az idősebbeket meg emlékezteti arra, hogy mindenki jobban érzi magát, ha rugalmasabban állunk hozzá az élet problémáihoz.
Kiss József rendezésének legnagyobb erénye, hogy egyáltalán nem erőltetetten, de nagyon hangsúlyosan teszi le a színdarabbal a hagyományos európai értékek mellett a voksát. Épp ezért nemcsak a sokat megélt nemzedéknek, de a lázadó fiataloknak is bátran ajánlhatjuk a soproni előadást.
Borítókép: A lázadó és a konzervatív: Molnár Anikó és Lux Ádám (Fotó: Szita Márton)
