– Ügyeket szolgálni – életerővel. Egész létezésemben ez a motorom. Hogy hasznos legyek. Amikor a kilencvenes évek derekán az éppen csak létező PoLíSz folyóirathoz keveredtem, egyszerűen megfertőzött az a szerkesztő-, szervező-, publikáláshoz segítő szerep, amit ott átéltem. Egyre jobban gyakorolhattam. Rabjává váltam. A PoLíSz után a Napútnál folytattam, a nulláról kezdtem, lett gyönyörű jármom. Amikor Masszi Péterrel elindítottuk az új folyóiratot, megfogadtam, hogy ameddig az eszemet bírom, évi tíz számmal rendre meg kell hogy jelenjen. Az energiáim azonban ma már megkoptak.
– A Napút nyomtatott tematikus számai különleges értéket képviselnek, kordokumentumok: így látták a világot a 21. század elején a magyarok.
– Sokan nem tudják hova tenni a Naputat, annyira hagyománytalan következetes törekvéseivel: témaszervezte összeállításaival. Esztendőnként tíz-tíz szám, 19 változóan jelen lévő rovat, képzőművészeti és füzetmelléklet, pályázatok, estek, díja. 1999-től. A nap ekliptikájának Fazekas Mihálytól vett magyarítása a névadó szó, erre is törekedtünk mindig: az otthonteremtésre, a tágasságra, az ellentétek lehetséges összebékítésére, nemzedékek, táborok, alkotóterületek között.
– A 222 megjelent lapszám ezek szerint 222 témát járt körül. Hogyan készült egy-egy összeállítás?
– A téma előáll. Évfordulók, „sorozatfolytatás”: például hetvenévesek évkönyve, magyarországi nemzetiségek, dráma-színház- és humorszámok, haikuélet, nemzetek kultúrája a belarusztól a norvégig, de szerrel élők is, börtönirodalom, kegyelet, Gulág-gyerekek, holokauszt, sport, század eleji elfeledett költők, verbunkos, valamely rovat önálló lapszámléttel, többször műhelyek vendégszereplése… Majd a szervezés. Amikor készül egy összeállítás, sokakat megkeresek, határidőket szabok, s tudatosítom, hogy likas a szerkesztőségi bugyelláris. Megtiszteltetés és öröm, hogy soha senkit nem torpasztott ez a tény: önzetlen munkájával támogatták törekvésünket. Holott a vállalt anyagot eddig és eddig le kellett adni, mert a következő tematikus számba már nem kerülhet be. Hiszen másról fog szólni. Erősen egyszemélyes munka volt ez.
– Mindig tudta, merre induljon? Ennyi témában nehéz otthonosan mozogni.
– Nem tudhattam. Nekiveselkedtem, körülnéztem az adott területen, hogy kiket hívjak meg, ők másokat ajánlottak figyelmembe, társakat találtam, s nemcsak írók, hanem többek között helytörténészek, szakemberek, kutatók, képzőművészek csatlakoztak az adott terület színesebb „feltérképezéséhez”. Ilyen értelemben a Napút inkább kulturális, mint irodalmi folyóirat. Hadd tegyem hozzá, s talán nem is meglepő: összességében több mint tízezer szerző szerepelt a 36 ezer oldalon, csak a képző-, a fotó-, az ipar- és a népművészek száma ezerhez közeli.
Karácsony előtt készült el a 222+1. szám
– És úgy tűnik, még mindig van mit feldolgozni. Nemrégiben jelent meg a Napút utolsó utáni száma.
– Karácsony előtt készült el a 222+1. szám, amelyben azokat az írásokat gyűjtöttem egybe, amelyeket még mindenképpen szerettem volna printváltozatban viszontlátni. Több elemből állt össze: akkoriban készült el két jelentős elemzés az összes évfolyamról, szerzőik Komoróczy Emőke és Zsávolya Zoltán; a búcsúszámból kimaradt néhány fontos írás; közzétettük a 2021-ben Csáji László Koppány által szervezett és összeállított szamizdatszám anyagának egy részét: a közlések akkor a hetvenöt éves főszerkesztőhöz szóltak. Nagyinterjú a lap születéséről. Nyolcvanszemélyes színes arcképcsarnok estjeink szereplőiről. Elkészült a gazdag, részletes repertórium is, Kakasy Juditnak köszönjük, remélhetőleg hamarosan digitalizáltan a Napútonline-on használhatja mindenki.
– Biztos, hogy a 222+1. lesz az utolsó?
– Valószínűleg nem. Domokos Johanna friss szervezésében már jóformán összeállt a két évvel ezelőtti Szívem, te szívem című, a női misztika témáját körbejáró folyóiratszám folytatása. Ez a gyűjtemény annyira népszerű volt, hogy újra kellett nyomni. Az újabb Johanna-kezdeményezésnek szeretnénk, ha lenne papír alapú változata is.
– A Napút online viszi tovább azt a szellemiséget, amit a Napút képviselt?
– Természetesnek mondhatom, igen. A szerkesztőcsapat alig változott. Annyiban különböznie kell, hogy a folyamatos, naponta két közléssel frissülő lüktetés kizárja a tematikusságot, de megteremti az ötvennégy rovatot, amelyiket forgatagosan éltetni kell: szép munka. Számtalan olyan online egységünk van, amilyenekkel más hasonló portálokon nem lehet találkozni. Az igen tagolt szerkezetű Magyar önazonosságtár például gyűjtőhely: a máris nagy anyagbőséghez „érkezhetnek” magyar identitással és tradícióval foglalkozó korábbi tudományos, szépirodalmi és képzőművészeti művek is.
– Ugyancsak a közelmúltban jelent meg az Útravallók című antológia. Milyen szempontok szerint válogatta össze a költőket?
– A kötet különlegessége, hogy azok az egykorvolt és jelenlegi szerkesztőink szerepelnek benne, akik költők is. Ez az összeállítás is egyfajta összegző búcsúzás. Tapasztalom, hogy az évente megjelenő versantológiák – részben érthetően – közel ugyanazokból a nevekből állnak, s arra gondoltam, legyen egy olyan gyűjtemény, amelyik hírt adva és horizontot tágítva a jobbára nálunk közlő és amúgy kevéssé vagy nem ismert, de érdemes tehetségű szerzőknek ad teret. Meglepően sokan voltak verskötettel is rendelkező Napút-szerkesztők. A már nem élő három társunkkal együtt – húszan. Mindenki elfogadta a meghívást, ki-ki válogatott magától háromszáz sort, s kiadta az ábécé a névsort Babics Imrétől és Báthori Csabától Halmai Tamáson, Hegyi Botos Attilán és Rakovszky Zsuzsán át Zalán Tiborig. Örömteli az első kritikai visszhang megállapítása: „A tágas Nap-ív egy szinte megfoghatatlan, de sugárzó közös elemet tartalmaz: a versek jóformán mindegyikéből egzisztenciális hangvétel árad, korunk és az e korba vetett emberi lét kérdéseinek, problémáinak komolyan vétele és az azokra adható válaszok, megoldások keresése.” (Füleki Gábor)
A boldog ember
– Az az érzésem, hogy a Napút s immár a naputonline főszerkesztőjeként nagyon boldog ember lehet...
– Az vagyok. Az éltet, hogy amit szeretek, amit fontosnak tartok, sikerül révbe kormányoznom. Mások munkáit. Tartalmas háromnegyed század van mögöttem. Negyven év bolgaristaként megannyi szerepben a magyar és a bolgár kultúra között, közel harminc szerkesztői esztendő. S ne feledkezzünk meg a Napkút Kiadó és a Cédrus Művészeti Alapítvány sok-sok száz könyvéről se! És összességében húsz év Szófiában. Ott többek között nyelvészaspirantúra: kandidátusi védés, bolgár verseskönyvek, a Magyar Intézet vezetése, a szófiai egyetem magyar szakának vendégdocense, két bolgár egyetem díszdoktora. Mind mögött jó harminc éven át – munkaviszonyban – az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, ahol a nyugdíj előtt már főkönyvtáros, főtanácsos voltam. Közben tíz gyönyörű év: a bolgár irodalom szerkesztője az Európa Kiadóban. Műfordítás-rengeteg. De elég a kevélykedésből! Pazar évtizedek vannak mögöttem. Élveztem hasznosságomat.
Borítókép: Szondi György (Fotó: Bach Máté)
