Az ellentétek összebékítésére, a tágasságra törekedtünk

Hiába búcsúzott el olvasóitól a 222. számmal a Napút folyóirat, úgy tűnik, Szondi György, a periodika főszerkesztője nem érzi befejezettnek a nagyszerű sorozatot. A közelmúltban jött ki a nyomdából a Napút 222+1. száma, s szinte azzal egy időben megjelent az Útravallók antológia, amelyben a folyóirat szerkesztőinek verseit gyűjtötte össze a szerkesztő. De vajon mi hajtja, mi motiválja a megszállottan dolgozó, ám örökké derűs Szondi Györgyöt?

Szondi György Napút Folyóirat Főszerkesztője. 20210204 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

– Mindig tudta, merre induljon? Ennyi témában nehéz otthonosan mozogni.
– Nem tudhattam. Nekiveselkedtem, körülnéztem az adott területen, hogy kiket hívjak meg, ők másokat ajánlottak figyelmembe, társakat találtam, s nemcsak írók, hanem többek között helytörténészek, szakemberek, kutatók, képzőművészek csatlakoztak az adott terület színesebb „feltérképezéséhez”. Ilyen értelemben a Napút inkább kulturális, mint irodalmi folyóirat. Hadd tegyem hozzá, s talán nem is meglepő: összességében több mint tízezer szerző szerepelt a 36 ezer oldalon, csak a képző-, a fotó-, az ipar- és a népművészek száma ezerhez közeli.

Karácsony előtt készült el a 222+1. szám

– És úgy tűnik, még mindig van mit feldolgozni. Nemrégiben jelent meg a Napút utolsó utáni száma.
– Karácsony előtt készült el a 222+1. szám, amelyben azokat az írásokat gyűjtöttem egybe, amelyeket még mindenképpen szerettem volna printváltozatban viszontlátni. Több elemből állt össze: akkoriban készült el két jelentős elemzés az összes évfolyamról, szerzőik Komoróczy Emőke és Zsávolya Zoltán; a búcsúszámból kimaradt néhány fontos írás; közzétettük a 2021-ben Csáji László Koppány által szervezett és összeállított szamizdatszám anyagának egy részét: a közlések akkor a hetvenöt éves főszerkesztőhöz szóltak. Nagyinterjú a lap születéséről. Nyolcvanszemélyes színes arcképcsarnok estjeink szereplőiről. Elkészült a gazdag, részletes repertórium is, Kakasy Juditnak köszönjük, remélhetőleg hamarosan digitalizáltan a Napútonline-on használhatja mindenki.

– Biztos, hogy a 222+1. lesz az utolsó?
– Valószínűleg nem. Domokos Johanna friss szervezésében már jóformán összeállt a két évvel ezelőtti Szívem, te szívem című, a női misztika témáját körbejáró folyóiratszám folytatása. Ez a gyűjtemény annyira népszerű volt, hogy újra kellett nyomni. Az újabb Johanna-kezdeményezésnek szeretnénk, ha lenne papír alapú változata is.

– A Napút online viszi tovább azt a szellemiséget, amit a Napút képviselt?
– Természetesnek mondhatom, igen. A szerkesztőcsapat alig változott. Annyiban különböznie kell, hogy a folyamatos, naponta két közléssel frissülő lüktetés kizárja a tematikusságot, de megteremti az ötvennégy rovatot, amelyiket forgatagosan éltetni kell: szép munka. Számtalan olyan online egységünk van, amilyenekkel más hasonló portálokon nem lehet találkozni. Az igen tagolt szerkezetű Magyar önazonosságtár például gyűjtőhely: a máris nagy anyagbőséghez „érkezhetnek” magyar identitással és tradícióval foglalkozó korábbi tudományos, szépirodalmi és képzőművészeti művek is.

– Ugyancsak a közelmúltban jelent meg az Útravallók című antológia. Milyen szempontok szerint válogatta össze a költőket?
– A kötet különlegessége, hogy azok az egykorvolt és jelenlegi ­szerkesztőink szerepelnek benne, akik költők is. Ez az összeállítás is egyfajta összegző búcsúzás. Tapasztalom, hogy az évente megjelenő versantológiák – részben érthetően – közel ugyanazokból a nevekből állnak, s arra gondoltam, legyen egy olyan gyűjtemény, amelyik hírt adva és horizontot tágítva a jobbára nálunk közlő és amúgy kevéssé vagy nem ismert, de érdemes tehetségű szerzőknek ad teret. Meglepően sokan voltak verskötettel is rendelkező Napút-szerkesztők. A már nem élő három társunkkal együtt – húszan. Mindenki elfogadta a meghívást, ki-ki válogatott magától háromszáz sort, s kiadta az ábécé a névsort Babics Imrétől és Báthori Csabától Halmai Tamáson, Hegyi Botos Attilán és Rakovszky Zsuzsán át Zalán Tiborig. Örömteli az első kritikai visszhang megállapítása: „A tágas Nap-ív egy szinte megfoghatatlan, de sugárzó közös elemet tartalmaz: a versek jóformán mindegyikéből egzisztenciális hangvétel árad, korunk és az e korba vetett emberi lét kérdéseinek, problémáinak komolyan vétele és az azokra adható válaszok, megoldások keresése.” (Füleki Gábor)

A boldog ember

– Az az érzésem, hogy a Napút s immár a naputonline főszerkesztőjeként nagyon boldog ember lehet...
– Az vagyok. Az éltet, hogy amit szeretek, amit fontosnak tartok, sikerül révbe kormányoznom. Mások munkáit. Tartalmas háromnegyed század van mögöttem. Negyven év bolgaristaként megannyi szerepben a magyar és a bolgár kultúra között, közel harminc szerkesztői esztendő. S ne feledkezzünk meg a Napkút Kiadó és a Cédrus Művészeti Alapítvány sok-sok száz könyvéről se! És összességében húsz év Szófiában. Ott többek között nyelvészaspirantúra: kandidátusi védés, bolgár verseskönyvek, a Magyar Intézet vezetése, a szófiai egyetem magyar szakának vendégdocense, két bolgár egyetem díszdoktora. Mind mögött jó harminc éven át – munkaviszonyban – az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, ahol a nyugdíj előtt már főkönyvtáros, főtanácsos voltam. Közben tíz gyönyörű év: a bolgár irodalom szerkesztője az Európa Kiadóban. Műfordítás-rengeteg. De elég a kevélykedésből! Pazar évtizedek vannak mögöttem. Élveztem hasznosságomat.

Borítókép: Szondi György (Fotó: Bach Máté)