Szondi György bolgarista, műfordító, költő, a Napút és a Napkút alapítója

Nyár előtt megszűnik a Napút folyóirat. Tudom, ez meglehetősen durván hangzik, ezért sietve hozzáteszem: csupán nyomtatott formában. A világhálón töretlen lendülettel, sőt megújult erővel tolmácsolja, támogatja, népszerűsíti, gondozza a honi irodalmat és a társművészeteket.

Szondi György Fotó: Bach Máté

– A nyomtatott forma megszűnése, mondhatni, a korszellem következménye? Netán csökkent az olvasók száma, mert átpártoltak az online kiadásra?

– A nyomtatott Napút végelhalkulása tavasz végén, a 222. számmal: a magam elhatározása. Különösen 2016 után, amikor a lap visszakerült a lakásomba, s egyedül maradtam vele a komiszul munkás tematikus szerkesztésen túl a teljes adminisztrációjával – nos, elhasználódtam együttélésünkben.

– Amikor a Napút indult, virágzott az irodalmi folyóiratok piaca. Mi sarkalta új lap alapítására?

– Elhivatott bolgaristaságom idején, 1994-ben odacsábultattam az akkor roppant epizodikusan megjelenő Poliszhoz, amelyikből öt év alatt évente tízszer megjelenő folyóiratot kovácsoltunk, hogy aztán etikai lépésváltással, 1999 elején – a kialakult szellemi alapállást kibontva – új lapot alapítsunk. Maradt a hajdani első szerkesztő, velem tartott az összes konzulens és szerkesztő. A lapalapító Masszi Péter volt. 2003-ban megvettem tőle a Naputat, egyszersmind létrehoztam a Napkút Kiadót és a Cédrus Művészeti Alapítványt. Akkorra már a szerkesztőségi lét tökéletesen rabul ejtett. Hagytam is magam mostanáig a folyóirat gyönyörű jármával párban. Napestekig.

– Közben vezette a Szófiai Magyar Kulturális Intézetet. Hogyan tudta Bulgáriából „főszerkeszteni” a folyóiratot?

– Úgy hozhatta az élet, hogy 1999 őszétől kiváló csapat élére neveztek ki ide: testhezálló munka, gyönyörű időszak volt – öt év. Eközben a kinti dús tempó mellett kiszorított időmből vezettem műhelyünket, de a munka dandára ügyvezető társamra, fiamra hárult Budapesten. Vele ez a tökéletes összmunka kicsivel korábban kezdődött, s tart voltaképp mindmáig. Mindketten beleszerelmesedtünk ebbe a munkába. Ő híres mestere lett a könyvnek. Kinti létem még öt évvel hosszabbodott: a szófiai egyetem magyar szakának vendégdocense lettem – ugyancsak öt esztendeig. Ebben a szerepben természetesen jóval több időm maradt. 2009 nyárvégen jöttem, formálisan nyugdíjasként haza.

– Miben tudott újat kínálni a többi folyóirathoz képest?

– Mindenekelőtt az esztendőnkénti tíz összeállítás kivétel nélkül tematikus. Ennek is köszönhetően sikerült tudomány- és művészeti területek, nemzedékek, ismert szerzők és debütálók együttes jelenlétét biztosítani. Éveken át elsősorban Kopogtató rovatunkban – művük adásával árkok két partjáról – ajánlották egymást íróink. Váltakozón jelen lévő 19 rovatunk közül több is a színességet kínálja. Tizenhárom kisebbségünk közül tizenegy kultúráját külön számokban mutattuk be. Az úgynevezett hetvenesek évkönyvében – a 28-as nemzedékkel kezdve – 1805 jeles magyar alkotó és kutató vallott eddig. Mintegy 28 nyelvből fordítottunk. Tizenöt esztendeje kísérője lapszámainknak a Káva Téka-füzetmellékletek változatos sora: a kezdetektől 8-12 oldal színes képzőművészeti anyag (900-nál is több képzőművész).

– A kulturális kormányzat balliberális ellenszelében hogy boldogultak annak idején?

– Volt sok esztendő, amikor a Nemzeti Kulturális Alap szépirodalmi kollégiuma nulla forinttal állt mellénk. A Napút ötven száma ekkor is megjelent. Mint is képzelhető? A főszerkesztő magánember is… És igazgatóként tudott félretenni.

– Az alapítványi működés segített? A Cédrus Művészeti Alapítvány áll a folyóirat mögött.

– Jobbára formálisan. Bizonyos évfordulós pályázatokon feltétel volt. Díjainkat ő adja: a Napút-díj életműért, a Hetedhét Napút-díj műfordítói teljesítményért „jár”. A könyvvel debütáló felfedezettjeink Prágai Tamás-díját is így alapítottuk. Pályázatainkat az alapítvány írja ki. Könyvek is jelennek meg logónkkal.

A főszerkesztő raktárában, a hamarosan nyugdíjba vonuló nyomtatott folyóiratok társaságában
Fotó: Bach Máté

– Továbbá az alapítvány évről évre számos pályázattal segíti a pályakezdőket.

– Akik lehetnek idős emberek is. Másfél évtizede először hirdettük meg a szinte egész évben hömpölygő, voltaképp – műfajban, terjedelemben, témában – parttalan Cédrus-pályázatot. Félezer mű érkezik is rendre. Közülük szerkesztőink (vers: Babics Imre, próza: Toót-Holló Tamás, dráma, tanulmány: Tamási Orosz János) kiválasztják a mintegy ötven közlésre érett alkotást, a legjobbak nívódíjat is kapnak. Sok a felfedezés, igen. Első könyvük kiadásával olyan szerzőket jutalmazunk – ők öt éve kapják a Prágai Tamás-díjat –, akik erős kötetkézirattal méretik meg magukat. Nyolc remek indulás eddig. Minden évben két-három különpályázatot is hirdetünk (évfordulósat, témához kötöttet), ezeken bárki indulhat, nyernek is ismert alkotók.

– Izgalmas kiírás évről évre a tematikus haikupályázat. Miért tartja fontosnak a műfajt?

– Bulgáriából szerettem meg. Rendezvényközpontja lettünk ott e seregszemléknek. A magyar nyelvű haikuirodalom is igen jelentős. 2009-ben írtuk ki az első tematikus haiku-, hajbun- és hajgapályázatot. Legalább ötszáz jelentkezőnk volt, év eleji Napút-számunkban alkalmanként 130-150 pályamunkát publikálunk; hol pár hai­kut, hol kétoldalnyi füzért.

– Igen népszerűek és egyediek voltak a Napút-estek…

– És a díjátadások és könyvbemutatók – esztendőnként több mint húsz, továbbá határon túli, sőt távolabbi (Oslo, Szófia, Ljubljana) estjeink. Eleinte a lappremiert a számban szereplő képzőművész alkotásaiból tárlatnyitás is kísérte. Örömünkre nagyon szép volt a látogatottsága ezeknek a zenés eseményeknek. Az orgonás, gyönyörű Nádor Terem – kedvenc helyünk – százötvenes publikumot is fogadott. Az esteket videófilmek örökítik meg online rendszerünkben.

– Hetvenöt esztendősen most ténylegesen nyugdíjba vonul?

– Huszon éve sutban alkotó- és kutatóéletem. 36 éve kiadatlan a 450 oldalas nyelvészeti disszertációm. Könyvek félbe-szerbe. Élném magánéletem is. Befejeznék, összegeznék. Jönnék elő újjal.

– Lesz, aki továbbviszi a stafétát?

– A folyóirat egyszemélyes, „kibírhatatlan” döntésem után nincs hogyan s kivel tovább. Történetét majd egyszer feldolgozzák. Szabad rá emlékezni – nagy táborunk van, volt. A Napkút Kiadót már öt éve Bence fiam viszi párjával, kis csapatával: küzdelmesen, csodásan. Engedtessék említenem még egy nevet: Kovács Ildikó már a Polisz-időben, azóta is velem, fiammal – vele, hála Istennek, tovább – a példás szöveggondozó.

– Mit kínál olvasóinak a virtuális Napút, mivel kárpótolja a nyomtatott folyóirathoz szokottakat?

– Hatodik éve létezünk így. Kínálja a Napút online a printbeli törekvések – 39 rovatra nyíló – többesülését, a napi két frissülést, pályázatokat, Hegyi Botos Attila alkotó honlapgazda hozzájárulását. Szerkesztési gyakorlatunkból fakad, hisz a legtöbb összeállítás új és új tématudókat s alkotókat kíván: tízezer közeli a szerzőink száma. Záróleltár készül bennem: bocsánatot kérek a sok hozzávetőleges adatért.