Ezt az eredetileg operettnek készült, a bécsi Karltheater megbízásából komponált művet már a keletkezési története is különlegessé teszi. Puccini csakis azzal a feltétellel volt hajlandó megalkotni, hogy Olaszországban soha nem mutatják be, a forgatókönyvet pedig elolvasás után postafordultával vissza is küldte a feladónak. A bécsiek azonban a szerződésre hivatkozva ragaszkodtak ahhoz, hogy megszülessen a mű. Puccini így végül mégis kötélnek állt, azzal a feltétellel, hogy a librettót az általa kedvelt szerzőtársa, Giuseppe Adami fogja megírni. Így készült el végül a könnyű lírai opera alapjául szolgáló szöveg. Puccini azonban még így is nagyon lassan haladt az alkotómunkával. A bemutató ráadásul az első világháború kitörése miatt is váratott magára, mert az olasz zeneszerző Bécsben nem kívánatos személlyé vált. 1917 márciusában végül egy semleges területen, Monte-Carlóban került sor a premierre, amelyre Puccini nem ment el. Ez volt az egyetlen olyan műve, amelynek bemutatóján nem vett részt.
A háromfelvonásos opera zeneileg is kitűnik a Puccini-életműből. A gazdag, nagyívű és szenvedélyes hangszerelés, amely egyebek mellett a Tosca, a Turandot és a Bohémélet című operákban is megfigyelhető, a korabeli, Lehár és Strauss stílusát is megidéző, az operett műfajhoz kötődő zenei elemek által ebben a műben kicsit könnyedebbé válik.
A csodaszép, könnyen befogadható, hol szárnyalóan szenvedélyes, hol finom és lágy, hol drámai, hol pedig játékos, de mindig érzelemdús és szívhez szóló zene pillanatok alatt magával ragadta a Kodály Központ közönségét. Csakúgy, mint a Pannon Filharmonikusok virtuóz zenészeinek játéka, a szólista énekművészek világszínvonalú előadása és a debreceni Kodály Kórus harmonikus hangzása. A virtuóz művészek által közvetített érzéseket táplálta és felerősítette José Cura páratlanul karizmatikus, érzelemgazdag, szenvedélyes, nem csupán a zenével, de a zenészekkel és az énekesekkel is teljesen eggyé váló karmesteri stílusa. A világhírű művész a kivételes kisugárzású, érzelmekkel teli, közvetlen személyiségével pillanatok alatt magával ragadta és hatása alá vonta mind az előadókat, mind a közönséget.
Az előadás koncert formájában keltette életre Puccini ritkán játszott, Pécsett először színpadra állított művét, de ez a tény – amint azt az est végén felhangzó, hosszú percekig tartó vastaps is mutatta – semmilyen hiányérzetet nem hagyott maga után. Szívhez szólóan elevenedett meg előttünk ez a mélyen emberi, a szabadság utáni vágyat, az elszakadás nehézségét és az őszinte, önfeláldozó szerelmet ötvöző történet. A Magdát alakító Pasztircsák Polina bravúros énektechnikájának megcsillogtatása mellett mind hangszínével, mind színészi játékával kifejezően közvetítette az érzelmek különböző árnyalatait. Méltó partnere volt az előadás során a Ruggerót életre keltő, szintén kiemelkedő énekesi és előadói kvalitású Leonardo Caimi, illetve a történet szempontjából szintén kulcsfontosságú szereplőt, Rambaldót alakító Piero Terranova. Üde, vidámságot sugárzó színfoltjai voltak az előadásnak a Lisette és Prunier párosát alakító művészek, Nadia Vella és Jihoon Son, csakúgy, mint a Magda barátnőit életre keltő három művésznő, Raposa Kíra, Mórocz Virág és Mitrasca Rebecca-Astrid.
A koncerten jelen volt Hoppál Péter miniszteri biztos, Pécs megyei jogú város országgyűlési képviselője, aki lapunknak elmondta, hogy közel négy éve született meg az elképzelés, hogy José Cura legyen Pécs sztárja. Ezt hosszú tárgyalások után a Pécsi Sörgyár igazgatója, Szemerei Zoltán közreműködésével, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervező munkájának köszönhetően tavaly sikerült megvalósítani. A tavalyi év után a filharmónia menedzsmentjének és a kormány támogatásának köszönhetően idén ismét összeálltak a feltételek, hogy a Maestro visszatérjen Pécsre, emelve a város pezsgő kulturális életének színvonalát.
Borítókép: José Cura vezényletével páratlanul szép és érzelemteli előadást hallhatott a pécsi közönség (Fotó: Dittrich Éva)
