A tehetségnek is meg kell érnie

A Plácido Domingo, Luciano Pavarotti és José Carreras hármasa mellett negyedik tenorként is emlegetett operaénekes, karmester, zeneszerző, José Cura vezényletével csendül majd fel Puccini A fecske című operája szeptember 7-én és 9-én a pécsi Kodály Központban. Az énekes-karmesterrel a Zeneszüret fesztivál 2023 című programsorozat részeként megvalósuló előadás apropóján egyebek közt arról beszélgettünk, hogyan készül fel egy-egy mű dirigálására.

Budapest, 2019. november 4. José Cura argentin karmester vezényli a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát és Énekkarát az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 63. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon, 2019. november 4-én tartott emlékkoncerten a Szent István-bazilikában. MTI/Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs

– Milyen érzésekkel készül a közelgő premierre?
– A fecske pécsi bemutatója operatörténelmi jelentőségű pillanat. Ez az opera ritkán szerepel a repertoárokban, pedig több okból is különleges. Először is nagyszerű a zenéje. Nagyszerű zenéje mindenki számára könnyen befogadható, így a közönségnek azt a rétegét is megszólíthatjuk vele, akik amúgy nem szoktak operát hallgatni. De a mű által még a fiatalokat is megnyerhetjük a műfajnak. Ráadásul Pécsett még sosem játszották ezt a darabot, így azok, akik ott lesznek a bemutatón, valójában beírják magukat a hazai színháztörténetbe. Ezáltal pedig a Filharmónia Magyarország nemcsak Pécs, hanem az egész ország szempontjából fontos szerepet vállal magára. Állami intézményként ugyanis felelősségük, hogy ne csupán a már ismert előadókat szerepeltessék, de a fiatalabb generációnak is teret adjanak. Ebben az előadásban számos ifjú művész szerepel, és nekünk, a szakmában járatosabb művészeknek kötelességünk, hogy továbbadjuk nekik a tudásunkat. A Filharmónia Magyarország támogatja, hogy eleget tudjunk tenni ennek a kötelességnek. Most pedig a közönségen a sor, hogy kegyeibe fogadja a legújabb művészgenerációt.

A világhírű énekes-karmestert Pavarotti, Domingo és Carrera mellett a negyedik tenorként is emlegetik. Fotó: Kovács Tamás

– Mi teszi különlegessé ezt a Puccini-művet?
– Akik eljönnek, hogy meghallgassák ezt a csodálatos zenét, számos érdekességet fedezhetnek majd fel. Az egyik ilyen, hogy A fecske zenéje mennyire szorosan kötődik ehhez a közép-európai területhez.

Hiszen Puccini zenéjének jellegzetességei mellett sok Lehárra jellemző vonás, sőt egy kis Strauss-hatás is felfedezhető benne. Rengeteg valcer és egyéb, az operett műfajra jellemző zenei elem megfigyelhető ezekben a lenyűgöző dallamokban, így a kelet-európai közönség otthonosan érezheti magát a mű hallgatásakor.

– És mi a helyzet önnel? Melyik részt kedveli leginkább?
– Hozzám az első felvonás áll közelebb, hiszen forradalmian újító és modern, olyannyira, hogy kiemelkedik Puccini életművéből. A Toscára vagy a Turandotra jellemző masszív első felvonással szemben itt már-már kamarazenei élményt kapunk. A szereplők úgy énekelnek, mintha a nappalijukban ülnének, és a zene nyelvén beszélgetnének egymással. Ebben az értelemben feltűnően hasonlít például Strauss A rózsalovag című művére. Ezenfelül mélyen megérintett a mű története is. Ugyanis A fecske fő üzenete a szabadság iránti vágyból és az elszakadás nehézségéből adódó paradoxon. A cím is erre utal, hiszen ez a kis madár minden évben útra kel, majd visszatér a fészkéhez. Ez az opera ugyanezt a hűséget tükrözi. Magda, a főhős kalitkában érzi magát, vágyik arra, hogy kibontsa szárnyait és világot lásson. Ám amikor mindez megadatik neki, mégis visszatér Rambaldóhoz, akitől számtalan, különböző okból képtelen elszakadni. A szabadság és a rabság, az önzés és a szerelem keveredik egymással ebben a mélyen emberi történetben.

– Hogyan készül fel egy mű levezénylésére?
– Amikor egy új darabon kezdek dolgozni, először a forgatókönyvet tanulmányozom. Csak ezt követően keresem, hogy miként kapcsolódik a zene a tartalomhoz. Híres művek esetében már ismerjük a zenét és a szöveget is, ilyenkor máris egy lépéssel előrébb járok. 

Én azonban nemcsak a szó szerinti szöveget, hanem a mögöttes tartalmat is szeretném megérteni. Ha ez sikerül, akkor azon kezdek el gondolkodni, hogyan tudom átadni ezt az esszenciát a zene felhasználásával, és hogyan tudom közvetíteni ezeket a jelentéseket a közönségnek. Hogyan tudom elérni, hogy az emberek ne csak aznap este, de másnap és a következő héten is beszéljenek az előadásról. Számomra ettől lesz igazán sikeres egy előadás.

– Énekesként, karmesterként, rendezőként és zeneszerzőként is alkot. Miként befolyásolja ez a sok szerepkör az alkotófolyamot?
– Bizonyára hatnak egymásra. Énekesként például arra törekszem, hogy alkalmazzam azt a hozzáállást és azokat a készségeket, amelyekre karmesterként tettem szert. Karmesterként pedig arra ösztönzöm a zenészeket, hogy úgy frazírozzanak, ahogy az énekesek. Nincs olyan hangszer, amely úgy tudná kifejezni az érzések finom árnyalatait, mint az emberi hang. Ha sikerül átadnunk ezt az esszenciát egy zenekarnak, az maga varázslat.

José Cura szerint Puccini A fecske című operája nagyon közel áll a közép-európaiakhoz. Fotó: Mohai Balázs

– Hobbiként egy másik művészeti ág, a fényképezés is része az életének. Miért kezdett el fotózni, és miként választja meg a képek témáját?
– Elsősorban azért kezdtem el fényképeket készíteni, hogy tanulmányozzam az embereket. Ez főként a színészi fejlődésemet szolgálta, mert hiszem, hogy csak akkor lesz valakiből jó színész, ha birtokában van hatásos és elmesélhető történeteknek, továbbá ha gazdag élettapasztalattal rendelkezik. Ezért az utazásaim során társam volt a fényképezőgép, amellyel megpróbáltam megörökíteni a legkülönbözőbb pillanatokat, valamint a rám nagy hatással lévő arcokat és helyzeteket. Ezek a tanulmányok később sokat segítettek az egyes karakterek megformálásában. Nem terveztem, hogy a fotókat a nyilvánosság elé tárom, de egy barátom titokban elküldte a munkákat egy kiadónak. Ezt követően a szerkesztőség már azzal keresett meg, hogy szeretnék kiadni a fényképeimet. Haboztam kicsit, hiszen nem vagyok hivatásos fotós, de a kiadó meggyőzött, mondván:  „Te művész vagy, rengeteg követővel, akik kíváncsiak rá, hogyan látod a világot.” Így végül beleegyeztem, hogy a fotográfiák könyv formában napvilágot lássanak.

– Az imént szóba került az ifjúság. Ön mit tanácsolna a fiatal generációnak?
– Nehéz kérdés, mert a világ mára nagyon sokat változott ahhoz képest, amikor én voltam fiatal művész. Engem nem vett körül ilyen mennyiségű technikai eszköz, sőt a közösségi média sem játszott ekkora szerepet az életemben. Ezek az eszközök hihetetlenül hasznosak, de csak akkor, ha jól használjuk őket. Azt tanácsolnám, hogy legyenek nagyon óvatosak, mert a közösségi médiában manapság valaki könnyen szert tud tenni anélkül is a hírnévre, hogy előtte igazán kiemelkedővé válna. Éppen ezért tanácsolnám a fiataloknak, hogy mielőtt közönség elé állnak, győződjenek meg arról, hogy igenis van mit mondaniuk, és hogy a teljesítményük elég erős és értékes ahhoz, hogy kiállja az idő próbáját. Ugyanis ha túl gyorsan érik el a csillagokat, könnyen a földre zuhanhatnak, ami gyakran egy egész életen át tartó és feldolgozhatatlan trauma forrása is lehet. Sokan emiatt küzdenek például alkoholproblémával, depresszióval vagy éppen pánikrohammal. Szomorú, hogy sok tehetséges embert azért veszítünk el, mert nem hagynak elég időt maguknak arra, hogy a tehetségük kiteljesedjék. Énekesnek, karmesternek vagy rendezőnek lenni olyan, mint egy magot elültetni. A tehetség a mag, a mesterség pedig a fa, amivé nő. Időre és következetes erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy az apró magból hatalmas fa fejlődjön. Ez pedig az emberek világában sincs másképp. 

Borítókép: José Cura szerint időre és erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy a tehetség kibontakozzon (Fotó: Mohai Balázs)