Az ügyben a meccs legjobbjának megválasztott Pedri is megszólalt a lefújást követően.
A kezezés? Őszintén megvallva, nem tudom, nemrégiben a szövetség kiselőadást tartott nekünk a kezezésről. Példának hozhatom én is Tchouaméni esetét a tavaszi el Clásicóról, nálam az tiszta tizenegyes volt, miközben Balde esete nem. A játékvezetői döntés azonban pont fordítva volt…
Helyes ítélet született?
A katalán Mundo Deportivo külön cikkben is foglalkozik Hernández döntéseivel. A sportoldal szerint Balde esete volt a kevésbé egyértelmű a kettő közül, a Mundo egy korábbi spanyol nemzetközi játékvezetőt is megszólaltatott a témában.
A bíró is azon a véleményen volt, hogy ez nagyon szigorú döntés volt, mert a visszajátszások szerint a Barca balhátvédjének esze ágában sem volt a labdát kézzel blokkolni.
Minden bizonnyal az esetet a Barca-szurkolók a későbbiekben is fel fogják emlegetni, de az nem vitatott, hogy csapatuk két meccset követően hibátlan és nyugodtan készülhet a következő, Rayo Vallecano elleni idegenbeli mérkőzésre. Érdekesség, hogy a katalánok mindkét bajnokija után téma volt a játékvezető, noha egy hete a La Liga-idény első bíróbotránya a Barcelona malmára hajtotta a vizet, ugyanis két Mallorca játékos is piros lapot kapott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!