Vásáry Tamás kilencven éve él a zene és a hit bűvkörében

Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Nemzet Művésze nemrég ünnepelte kilencvenedik születésnapját. A jeles alkalomból október 18-án este a Zeneakadémia Nagytermében felelevenednek A zongorán túl című hangversenysorozat legszebb pillanatai, Balázs János és Farkas Gábor zongoraművészek közreműködésével. Különleges egybeesés, hogy a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara – amelynek Vásáry Tamás örökös főigazgatója és elnök karmestere – az idei évadban ünnepli nyolcvanéves fennállását. A két évforduló aktualitása okán a világhírű művésszel egyebek mellett a zene lélekemelő szerepéről beszélgettünk.

20230927 Budapest Vásáry Tamás karmester Fotó: Mirkó István MI Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

– Azt hiszem, ez egyáltalán nem lehetett véletlen. Ezt az utat odafentről kapta.
– Én sem igazán hiszek a véletlenekben. Az, ami velünk történik, sőt már az is, hogy hova születünk le, eleve meg van határozva. Sokan azt mondják, hogy fatalista vagyok. Nem, még annál is több! Hiszem, hogy minden, ami történik velünk, előre meg van határozva.

– Egyetért velem abban, hogy ha Isten ad egy utat az embernek, akkor segít is minket azt végigjárni? Persze csak akkor, ha hajlandók vagyunk őt követni és figyelni rá.
– Nagyon jó szót használt: figyelni. Oda kell figyelni ezekre a „véletlenekre” és a fontos találkozásokra. Amíg itt vagyunk ezen a földön, az élet iskolájának növendékei vagyunk, ami egyáltalán nem könnyű. Nehéz úgy figyelni, hogy annak valóban haszna is legyen, és megértsük Isten közléseit. Az élet iskoláját járva folyamatosan fejlődnünk kell, ami komoly kihívás. 

Épp mostanában vettem számba, hogy mennyi mindent nem hoztam ki önmagamból, amit lehetett volna. Aztán rájöttem, hogy ez nem igaz, mert amikor éppen nem hoztam létre semmit, azok is nagyon fontos pillanatok voltak az életemben. Azáltal, hogy megéltem élményeket, már elindult egy alkotási folyamat, mert olyan tapasztalatot szereztem, ami beépült a létem alapjaiba. Szükség van azokra a pillanatokra, amikor az ember egyszerűen csak van, és hagyja, hogy felvegye azokat a hatásokat, amik aztán előre viszik az életét. Ezt is Kodálytól tanultam, mert ő bármit csinált is, mindig arra törekedett, hogy értéke legyen a pillanatnak. A csendnek is.

– És mit tanított önnek másik nagy mestere, Dohnányi Ernő?
– Egyebek mellett azt, hogy mindig az adott életszakaszunknak megfelelő tapasztalatokra kell odafigyelni. Amikor nyolc-kilenc éves koromban bemutattak neki, megkérdezte tőlem, hogy mennyit gyakorlok. Amikor elmondtam, hogy naponta körülbelül három órát, azonnal rávágta, hogy túl sok, menjek inkább focizni. Nem értettem, miért mondja ezt nekem. Csak később jöttem rá, hogy azt szerette volna, ha akkor megélem a gyerekkoromat, átélem azokat a benyomásokat, amiket akkor, gyerekként kellett megtapasztalnom, és amelyek később pótolhatatlanok.

– Arról már volt szó, hogy mit okoz, ha nem szeretnek egy gyereket. Az is káros, ha rosszul szeretünk?
– De még mennyire! Ha egy gyereket elkényeztetnek, nem tanítják meg küzdeni a céljaiért, az sok nehézség forrása lehet később a nagybetűs életben. Kodály ebben is követendő példát mutatott nekem, mert mindig akkor segített, amikor igazán szükség volt rá.

– A korábban adott interjúiban megemlítette azt a Steinway zongorát is, amelyet ilyen segítségként Kodály Zoltántól kapott, amikor a Zeneakadémia elvégzéséhez kötelező pályázati koncertjére készült. Megvan még az a hangszer?
– Valahol talán megvan, de akkoriban a kitelepítések miatt nagyon szegény volt az egész család, így eladtuk. Én sajnos elvesztettem azt a zongorát, de ha a családomnak az életét ezáltal meg tudtam könnyíteni, akkor megérte. Hiszen magának a művészetnek is ez az egyik legfőbb célja: valami olyan szellemi és lelki kincset adni az embereknek, ami megkönnyíti az életüket.

Vásáry Tamás: A művészet egyik legfőbb célja, hogy valami olyan szellemi és lelki kincset adjon az embereknek, ami megkönnyíti az életüket (Fotó: Mirkó István)

– Szép egybeesés, hogy nemrég ünnepelte a 90. születésnapját, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara pedig, amelynek ön örökös fő-zeneigazgatója, illetve elnök karmestere, szintén jubileumi, 80. évfordulót ünnepel idén. Hogyan készülnek a december 19-i ünnepségre?
– Egy gálával a Müpában, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, illetve Pasztircsák Polina énekművész közreműködésével. Kovács János karmester egy egészen kivételes Mendelssohn-darabot, a 42. zsoltárra komponált kantátát vezényli majd. A mű Schumann szerint nem csupán Mendelssohn, de az egész korszak legjelentősebb egyházzenei darabja. Riccardo Frizza vezényletével Richard Strauss Hősi élet című programszimfóniája csendül fel, én pedig Liszt Ferenc Les Préludes című szimfonikus költeményét vezénylem majd. Érdekesség, hogy 1943. október 7-én, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első nyilvános, Dohnányi Ernő vezényelte hangversenyén is elhangzott ez a szerzemény.

– A jubileumi évadban milyen műveket hallhatunk az ön vezényletében? Milyen hangversenyek szerepelnek az MRME idei Vásáry-bérletében?
– A novemberi koncerten Dvořák h-moll csellóversenye és Újvilág szimfóniája lesz műsoron. Ez a két mű mind hangvétel, mind dallamkincs szempontjából közel áll egymáshoz és az én szívemhez is. Januárban Mendelssohn műveiből lesz egy koncertünk, amelyen a Szentivánéji álom nyitányát, az e-moll hegedűversenyt Oláh Vilmos tolmácsolásában és a Reformáció szimfóniát adjuk majd elő. A februári hangversenyen Mozart Figaro házassága című operájának nyitánya, Kodály Háry János szvitje és Beethoven 7. szimfóniája hangzik majd el, áprilisban pedig Csajkovszkij-esttel készülünk. Az ő zenéje a tetőfoka az érzelmeknek, főleg a szerelemnek. A Rómeó és Júlia nyitányfantázia mellett azon az estén A diótörő néhány részlete és az 5. szimfónia is felcsendül majd, amiről maga a zeneszerző mondta, hogy „teljes meghajlás a sors, illetve a végzet kifürkészhetetlen parancsa előtt”.

Borítókép: Vásáry Tamással 90. születésnapja alkalmából beszélgettünk (Fotó: Mirkó István)