Gauder Áron: Ez egy aknamező

Európában az animációsfilm-fesztiválok résztvevői szerzői filmmel szerepelnek, és rendszerint valami nagyot akarnak mondani az életről. Gauder Áron filmrendező szerint ebben a mezőnyben egyáltalán nem az eladhatóság a cél. A Kojot négy lelke című animációs, egész estés játékfilmje eddig is számtalan nemzetközi elismerésben részesült. A filmet nevezi Magyarország a legjobb nemzetközi film kategóriában a 2024-es Oscar-díjra. Decemberben dől el, hogy a jelöltek közé kerül-e.

Forrás: Gauder Áron

– Képet kap a társadalom állapotáról egy-egy animációsfilm-fesztiválon? 

– Az animációs filmek témáján jól lemérhető, hogy milyen állapotban van a társadalom, mi mozgatja. Ha megnézzük a hatvanas évek filmjeit, egész más hangulatú rövidfilmek voltak, mint ma. Most borúsak, szorongósak, valamennyire leképezik az alkotók lelki világát.

– Az európai vagy a kelet-közép-európai filmre jellemző inkább ez az attitűd? Amerikában más tartalmakkal találkozik az animációs film nézője?

– Amerika egészen máshogy gondolkodik. Európában az animációsfilm-fesztiválok szerzői filmjei többnyire valami nagyot akarnak mondani az életről. Egyáltalán nem az eladhatóság a cél, hanem hogy fesztiválokon megmérettesse magát egy munka. Amerikában sokkal inkább dominál az a szemlélet, hogy valami olyat csináljon a rendező, ami bevételt hoz, ezért aztán kommerszebb is sok animáció.

– Hogyan látja, most mennyire fér bele a Kojot négy lelke az amerikai polkorrekt narratívába?

– Benne van a levegőben az a fajta szembenézés, hogy ők mit műveltek az indiánokkal, ez most előtérben van. A „píszível” karöltve, de talán eggyel mélyebb megfogalmazásban kezdtek el ezzel foglalkozni. Mindenesetre sokkal inkább előtérbe került a téma, mint az elmúlt években, ami nekünk kedvez. Közben pedig az, hogy a témához egy külföldi alkotó nyúlt, megint csavar egyet a dolgon. Amit mi tapasztaltunk: ahol vetítettük egy indiánfesztiválon, ott értő közönségre talált, tetszett nekik. Sokszor van olyan, hogy a nagy píszibajnokok hamisítást és kisajátítást kiáltanak, konkrétan az indiánok pedig üdvözlik, hogy van, aki érti, amit ők mondanak. Szóval elég változatosak a reakciók. A Los Angeles-i indián filmfesztiválon majdnem minden téma az indiánokról szólt, miközben meghívtak egy új-zélandi alkotást is, ami a maorikról szólt. Szóval van egyfajta összefogás, és keresik azokat, akik hasonlóan régi tudást őriznek, és szívesen alakítanak ki kapcsolatot velük.

– A környezetvédelem pedig divatos téma tengeren innen és túl.

– Aktuális téma, ami foglalkoztatja őket, és a sok felszínes – divatos – megközelítés mellett lehet ezzel komolyan is foglalkozni.

– A film régóta a fejében van, a teremtésmítosz megrajzolása közel tíz éve foglalkoztatja. Mennyire volt kiforrott, hogy abban a kerettörténetben szeretné megcsinálni, amivel a Kojot indul? Vagyis hogy egy olajcég befurakodik az indiánok életébe, fel akarja használni azok földjét, hogy vezetékeket építsen oda.

– Azt, hogy legyen kerettörténete, a filmintézetnél javasolták, amikor Bereményi Gézával írtuk a könyvet. A fejlesztők úgy látták, hogy a nézőknek, akik nem sokat tudnak az indiánokról, ezért nem lehet őket egyből bedobni a mítosz közepébe, kell egy átvezetés. Eleinte nem örültem neki, mert olyan mesterkéltnek tűnt ez a megoldás. Aztán én is beláttam, hogy az egészet így közelebb hoztuk a ma emberéhez.

A városban csak akkor boldogok a gyerekeim, ha mindig valami újat kapnak (Fotó: Gauder Áron)

– Úgy tudom, nyáron és télen néhány hétre elvonul a magyar indián közösségbe, ahol saját szabályrendszer szerint a természetben élnek. Mi marad meg mindebből a városi hétköznapokra? Mennyire hisz ebben a kultúrában?

– Ez nem hit kérdése. Az ember megtapasztal valami olyat, amitől egészen másként látja a mindennapokat. Összeköt minket a többiekkel, hogy kicsit más szemszögből látjuk a dolgokat. Ott van egy csapat, ahol az ember megtalálja a helyét, és a bajtársiasság dominál. Az, hogy mindez milyen díszletek között van, indiánozás közben vagy egyéb miliőben, az már csak az élmény, a lényeg a nagyvárostól való elszigetelődés.

– Azt hallottam, hogy az okostelefon használatát is elutasította.

– Egy butatelefont használok, de amikor legutóbb kimentem Amerikába, kénytelen voltam okostelefont is igénybe venni, mert minden azzal működik ma már. Szeretnék visszatérni az egyszerű telefonhoz, mert olyan zsizsegést okoz, hogy az ember nem képes jelen lenni, nem tudja látni a szépséget, és mindazt, ami körülötte történik, mert a folyamatos vibráció miatt szét van szóródva. Szerintem ez nagyon egészségtelen állapot. Amikor kint vagyunk az erdőben, és átadjuk magunkat neki, akkor egész más, egészségesebb állapotba kerülünk.

Az indián teremtésmítosz több mint tíz éve foglalkoztatja Gauder Áront (Forrás: Cinemon Kft.)

– Csatlakoznak a nagyon fiatalok is az indián játékhoz, az elvonuláshoz?

– Persze, van, aki beleszületik: az én gyermekeim is például. A fiam négyéves volt, amikor eljött. Tizenévesen jönnek fiatalok a városból, akik eleinte csetlenek, botlanak, majd pár év múlva úgy másznak be a sátorba, mintha mindig is ott éltek volna. A fiúknak az a jó, hogy a toxikus maszkulin vadságot ki lehet élni úgy, hogy nem kell szégyenkezni, hanem játékos formába lehet fordítani.

– A férfiszerepeket is jobban a helyére teszi?

– A férfit is meg a nőit is. 

Mert amikor zuhog az eső, és ki kell menni, farönköket kell hozni és felaprítani, akkor nem a lányok mennek ki, hanem a fiúk.

 Ez annyira természetes, százezer évig így volt.

– Cseh Tamás idején kezdte el az indiánozást?

– Igen. Nagyon jól összefogta ezt az egész világot Cseh Tamás, úgy, hogy abban mi a saját kereteink között, tiszta törvényeket építettünk. Olyan karizmával, hogy amikor meghalt, űr maradt utána. Azért is fontos ezt átélni, mert a történelemben ezerszer hallottuk, hogy egy nagy vezető után civakodás és széthúzás maradt. Mindenféle részét meg lehet ennek tapasztalni kicsiben az indiánozók között. Döbbenetes, hogy amit elkezdett, az most már lassan hatvan éve ugyanúgy létezik, nem torzult el, nem lett vége, nem korrumpálódott. Valószínűleg azért, mert nincs benne pénz. Egyébként engem gyerekként már rabul ejtett a természeti létezés. A gyermekemen is látom, hogy attól boldog, hogy falovat farag és a természetben játszik. A városban pedig nem boldog, ha nem kapja meg az újabb Kinder tojást vagy bármit, mert azt sugallják, hogy erre szüksége van. 

A halmozás vágya pedig nem tud soha beteljesülni.

– Mi volt a legfontosabb, amit el akart mondani a Kojottal?

– Azért választottam a teremtésmítoszt, mert a gyökerét próbáltam keresni annak, hogy hogyan alakult a történelem során az ember szerepe. Először mindenki természetközeli formában élt, és aztán kialakultak a nagy civilizációk. Rengeteg dolgot elértünk, létrehoztunk, de közben el is távolodtunk valamitől. Gyenge és csupasz valaki volt eleinte az ember. Aztán a végén felküzdötte magát, és befogadták a többi élőlény közé, de ő egyenlő, és nem uralkodik. Nehéz ezt belátnunk, mert kulturálisan belénk van kódolva, hogy felette állunk minden létezőnek. 

Szerintem nagyon kérdéses, hogy az ember felette állna a természetnek, de ha így van, akkor ez nagyon nagy felelősséggel is jár.

A Nyócker! és a Kojot négy lelke sikerei 

Első egész estés animációs filmje a Nyócker! – amit a  józsefvárosi South Parkként is emlegetnek – a kategóriájában elnyerte a fődíjat a legjelentősebb európai animációs fesztivál zsűrijének döntése alapján. Számos rövidfilm és dokumentumfilm után – Kojot és a sápadtarcú (2014), Kojot és a szikla (2015) – tizennyolc év múltán készített ismét nagyjátékfilmet a rendező. A Kojot négy lelke című alkotást a második legfontosabb díjjal jutalmazta a 47. Annecyi  Nemzetközi Animációsfilm-fesztivál háromtagú nemzetközi zsűrije. A film a portugáliai Espinhóban, a Cinanimán lett a legjobb, és a bolognai Future Filmfesztiválon is díjazták. Az indián teremtéstörténetre épülő játékfilmet nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján. 

Borítókép: Gauder Áron  (Forrás: Gauder Áron magángyűjteménye)