Az öt legjobb Robert Redford-film – Mezítláb a parkban + videó

Romantikus vígjáték a nagy klasszikus Neil Simon tollából.

2024. 03. 22. 20:00
Forrás: Mafab.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A múlt héten elérkeztünk sorozatunk 100. részéhez, amit méltón ünnepeltünk meg, hiszen pont a nemzeti ünnepünkre esett a megjelenés, így egy válogatást nyújtottunk át önöknek az 1848-as forradalom inspirálta filmekből. Ezen a héten útjára indítjuk a következő sztárunk filmjeiből összeállított minitoplistánkat. Ezúttal egy ikonikus színészóriás, egy régen várt hollywoodi kedvenc, Robert Redford filmjeiből válogatunk önöknek. 

Kicsoda Robert Redford?

Redford 1936. augusztus 18-án született Kaliforniában. Édesapja könyvelőként dolgozott, anyja háztartásbeli volt. Angol, illetve ír-skót felmenői vannak. Robert sportösztöndíjat nyert a Colorado Egyetemre, de inkább a művészetek, a festészet érdekelte. Európába ment, Párizsban és Firenzében tanult festészetet, majd visszatért Amerikába, ahol az Amerikai Színművészeti Akadémia hallgatója lett. Első filmje, a Háborús vadászat 1962-ben készült, s ebben Sydney Pollackkal játszott, akivel össze is barátkozott. Hét közös filmet készítettek, ezekben Pollack már a rendezői feladatokat látta el. A Butch Cassidy és a Sundance kölyök című western (1969) tovább növelte népszerűségét. Partnere Paul Newman, akivel felejthetetlen alakítást nyújtott A nagy balhé (1973) című filmben is. Redfordot játékáért Oscarra jelölték. Mindkét filmet George Roy Hill rendezte. 1980-ban sikeresen debütált rendezőként és producerként. Átlagemberek című családi drámája három Oscar-díjat is kiérdemelt: a legjobb filmért, a legjobb rendezésért, valamint a legjobb mellékszereplőnek (Timothy Hutton) szóló díjat is bezsebelte. Az 1980-as évektől filmográfiájában előtérbe kerültek a romantikus történetek. 

Paul Bratter (Robert Redford) és Coria (Jane Fonda) Fotó: Mafab.hu - Paramount Pictures

Négy év kihagyás után vállalt újabb szerepet az Őstehetség című filmben Glenn Close és Kim Basinger mellett. Az igazi visszatérés azonban egy év múlva következett Meryl Streep oldalán, a Távol Afrikától című filmben. Az 1994-es Kvíz-show című film rendezéséért szintén jelölték Oscar-díjra. A suttogó (1998) volt az első olyan filmje, amelynek egyszerre volt főszereplője és rendezője. Robert Redford az Oscar-díj mellett a Golden Globe-díj, az Audubon-érem, a BAFTA-díj és a Dartmouth Filmtársaság díjának a tulajdonosa. 1980-ban megalapította a Sundance Filmintézetet a független filmesek támogatásáért. A Sundance Filmfesztivált, a kezdő filmesek seregszemléjét minden évben megrendezik a Utah állambeli Park Cityben – írja az életéről a Wikipédia. Mint oly sokszor, ezúttal is el kell mondanunk, hogy nagyon nehéz dolgunk volt a válogatáskor, hiszen Redford egy olyan sokoldalú színész, aki a kamera mindkét oldalán maradandót alkotott. Szinte valamennyi filmje megérdemelte volna, hogy felkerüljön a listánkra, de sajnos csak öt film kaphatott helyet a sorozatunkban. Így az ötödik helyre egy világhírű romantikus vígjáték, a Mezítláb a parkban (Barefoot in the Park) került.

5. Mezítláb a parkban (1967)

A filmet Gene Saks rendezte a világhírű vígjátékszerző, Neil Simon forgatókönyve alapján. A darabot 1963-ban mutatták be a Broadway-n a Biltmore Theatre-ben, és 1530 előadás után 1967. június 25-én vették le a műsorról. Ez volt Neil Simon leghosszabb ideig futó alkotása, és a tizedik leghosszabb ideig futó nem zenés darab a Broadway történetében. Az előadásnak nagy sikere volt, ezért készült belőle a mozifilm, amely szintén hatalmas sikert aratott. A Mezítláb a parkban című filmet a Paramount Pictures 1967 májusában mutatta be moziban, kritikai és kereskedelmi sikerrel, a kritikusok dicsérték adaptációját, könnyed hangnemét és szereplői teljesítményét. A bemutató a Radio City Music Hallban volt. 

A Mezítláb a parkban című film egy kevésbé ismert plakátja     Fotó: Mafab.hu

Már az első hat hétben kilencmillió dolláros bevételt hozott, ötszörösét a befektetésnek, zajos siker lett – olvasható Michael Feeney Callan Robert Redfordról írt életrajzi könyvében. Végül a film világszerte harmincmillió dollár bevételt hozott kétmillió dolláros költségvetéssel. A filmben nyújtott alakításáért Mildred Natwicket a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjra, Fondát pedig a legjobb női főszereplőnek járó BAFTA-díjra jelölték. Ezen kívül Neil Simont jelölték a Writers Guild of America díjára a legjobb adaptált forgatókönyvért.

Történet

A Broadway vígjátékmestere, Neil Simon adaptálta saját sikerdarabját az ifjú konzervatív ügyvédről és különc menyasszonyáról e klasszikus filmhez. Paul Bratter (Robert Redford) maga az egyenesség. Coria (Jane Fonda) pedig újdonsült felesége, aki életét az örömök hajszolásának szenteli. Ahogy a mézeshetek extázisa átadja helyét az otthonteremtés valóságának egy ötemeletes, lift nélküli házban, a házasság harmóniája komikus civódásba fordul – olvasható a film leírásában.

Fotó: Mafab.hu - Paramount Pictures

Ahogy ez egy romantikus vígjátékban lenni szokott, komikus jelenetek sora követi egymást ebben a kedves filmben. De a film végére a fiatalok kibékülve csókolóznak majd, és az sem kérdéses, hogy az anya és a szomszéd egymásra talál. Érdekesség, hogy az eredeti Neil Simon Broadway-darabnak is Robert Redford volt a főszereplője, partnere pedig Elizabeth Ashley volt.

Összegzés

A Mezítláb a parkban egy nagyszerű vígjáték parádés szereposztásban. Neil Simon neve garancia a zseniális vígjátéki elemekre, nem véletlen, hogy színdarabként futott be először, hiszen a színészek szerepe sokkal nagyobb egy ilyen típusú filmben, mint egy akciómoziban, mert a párbeszédek, a gesztusok és a mimikai játék felértékelődik. Redford és Jane Fonda is remekel a filmben. 

Saks mozija egy klasszikus romantikus vígjáték, 102 perc önfeledt kikapcsolódás. Valamennyi korosztály számára nagyszerű hétvégi filmnéző program lehet. 

Idővonal: A Mezítláb a parkban című filmet 1967-ben mutatták be, amikor aláírták az Outer Space Treaty amerikai–brit–szovjet szerződést a világűr kutatásáról és békés felhasználásáról, amely megtiltja az atom- vagy más tömegpusztító fegyverek Föld körüli pályára, a Holdra, vagy más égitestre való eljuttatását vagy világűrben való állomásoztatását; A bolíviai La Higuera faluban kivégezték Ernesto Che Guevara argentin származású anarchista forradalmárt; Prágában, a Csehszlovák Írók Szövetségének IV. kongresszusán több író – Václav Havel, Ludvík Vaculík vagy Pavel Kohout – kritikus hangvételű felszólalása nyomán konfliktus alakult ki a pártvezetés és az írószövetség között;  a Hatnapos háború Izrael Állam és négy arab ország között. (A zsidó állam elfoglalta Egyiptomtól a Gázai övezetet és a Sínai-félszigetet, Jordániától Ciszjordániát Kelet-Jeruzsálemmel együtt, Szíriától a Golán-fennsíkot.); A király, II. Konstantin nevében, ám valójában tudta nélkül, katonai junta vette át a hatalmat Görögországban, és Albert Flórián, a Ferencváros csatára 1967. december 4-én vált hivatalosan is aranylabdássá. – Wikipédia

A Robert Redford filmjeit bemutató sorozatunkban a jövő héten a negyedik helyezett mozival érkezünk.

Borítókép: Paul Bratter (Robert Redford) és Coria (Jane Fonda) Fotó: Mafab.hu/Paramount Pictures

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.