– Az elmúlt hetven év történetét, a temesvári színház művészeti szemléletét a Metszéspontok foglalja össze. Mi volt a kötet létrehozásának vezérelve?
Balázs Attila: Minden kiemelt évfordulóra egy-egy kiadványt terveztünk. Már régóta gondolkoztam azon, hogy mit szánjunk a hetvenedikre. Egy száraz, leíró jellegű könyv nem illett volna a színház jelenlegi arculatához. A temesvári magyar színház lendületes, fiatalos – olyan partnereket kerestünk, akik ezt segítik kommunikálni.
– E gondolat mentén rajzolódott ki a Csiky Gergely Színház és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, az OSZMI együttműködése?
B. A.: Nem a könyv miatt alakult ki, de amiatt vált egyre szorosabbá. Ennek az előzménye az a norvég pályázat, ami miatt részben archiváltuk az anyagainkat, de aztán rá kellett jönnünk, hogy ez nem eléggé rendszerezett.
Szabó Attila: A színház ekkor fordult hozzánk, hogy adjunk módszertani segítséget, tanácsot az archiválással kapcsolatban. Elég nagy léptékű digitalizáció kezdődött ekkor, ami azonban nem az OSZMI rendszerében valósult meg, mivel a színháznak arra volt igénye, hogy a gyűjtés a saját honlapjukon legyen látható.
A kötet során végzett feldolgozás sokkal kiterjedtebb: jelentősen támaszkodik a mozgóképes dokumentumokra, színikritikákra is.
– Mi a legnagyobb különbség a színházi és az archívumi működés között?
B.A.: Főként az, hogy a jelenleg futó előadásokat is archiválni kell. Furcsa számomra azt mondani, hogy az az előadás, amit játszunk, már kap egy bejegyzést, mappát az archívumban. A szakember azt mondja, hogy márpedig attól a pillanattól, hogy felgördült a függöny a bemutatón, sőt, a próbafolyamat megkezdését követően is, valójában már minden archív. Egy színház számára sajnos legtöbbször luxus, hogy ezzel folyamatosan foglalkozzon. Nálunk van egy ezzel foglalkozó munkatárs, Pataki Annamária. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a művészeti erőforrások megcsorbítása nélkül tudjuk fenntartani ezt a pozíciót.
Sz.A.: Nálunk az intézetben folyamatos a szerelem és a harc a színházakkal. Ez abból származik, hogy mindenki a folyamatnak egy másik állomásán helyezkedik el.
A színháznak mindig az lesz az elsődleges, hogy most mi megy a színpadon. De közben megvan az igény arra, hogy vissza tudjunk tekinteni évekre, akár évtizedekre visszamenőleg. Nekünk emiatt az lenne a legfontosabb, hogy minden tökéletesen legyen archiválva, és a felhalmozott, kategorizált anyagot bármikor fel lehessen használni.
– Hogyan lehetne összegezni a színház művészi hitvallását?
Sz. A.: Nagyon izgalmas hetven év tárul elénk: a színház megtehette, hogy szabadon határozza meg önmagát, a saját művészeti irányait.
B. A.: Igazgatóként azzal küzdök, hogy megtaláljam, hol van az az út, hol vannak az arányok, meddig érdemes feszegetni a művészi értelemben vett határokat. Tényleg nagy szerencsénk van, hogy lehetőségünk adódott a próbálkozásokra, az útkeresésre. Ez ugyanakkor óriási felelősség is, hiszen könnyen vissza lehet élni azzal, hogy kizárólag a kísérletezésre összpontosítunk.
– A műsorrendből azt láthatjuk, hogy több a kortárs, mint a klasszikus magyar dráma: ez Taub János korábbi igazgató szellemi hagyatékának is tekinthető, aki az újraszerveződő temesvári színház rendező-igazgatója volt 1954-től?
B. A.: Igen, ez nem egy korszakra és nem egy igazgatóra jellemző törekvés, hanem Taub János hagyatéka. Igaz, hogy egy másik korszakban, más eszközökkel, más színészekkel dolgozott, de mégis nagyon erős művészi hitvallást, színházi gondolkodást kaptunk tőle, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nehéz valóban méltónak lenni erre, és olyasmit hagyni az utókornak, amit érdemes megcáfolni.
– A városban a magyarság aránya csupán öt százalék. Mennyire volt nagy feladat egy ilyen hatalmas projekt létrehozása? Kapcsolatban állt az Európa kulturális fővárosa program a színház évfordulójával?
B. A.: Ez egyfajta luxus, hogy meg tudjuk magunknak engedni, és természetesen áldozatokkal járt. Ugyanakkor ott van a felelősség az elődeinkkel és a saját munkánkkal szemben is. Nem állt a két projekt közvetlen kapcsolatban egymással.
– Kutatóként segítséget nyújt az erdélyi származás a temesvári együttműködés során?
Sz. A.: Abszolút segítséget ad, akár úgy is, hogy én már gyerekkoromban találkoztam a Temesvári Színházzal, családi kötődés alapján láttam egy-egy produkciót. Másrészt egy ilyen projekthez elengedhetetlen a román nyelvtudás. A források feldolgozásakor nagy hasznát vettem, hiszen vannak előadások, amikről szinte csak román nyelvű kritikák születtek, vannak, amikről inkább csak magyar nyelvűek, de ez a fajta együttélés itt mindig megvolt, és ma is nagyon meghatározó.
Számomra mint ügy is fontos az, hogy a határon túli színházzal, a tágabban vett erdélyi magyar színházzal foglalkozzam. Azokkal a témakörökkel kifejezetten szeretek időt tölteni, amelyek meghatározták a felnőtté válásomat.
B. A.: Fontos volt, hogy ne csak a mai állapotokról szóljunk, és ne is tekintsünk nagyon a múltba, hanem inkább fejlődési ívet állítsunk fel. Ez szerintem nagyon jól érvényesült. Az is kiemelt szempont volt számunkra, hogy a multikulturalitás ne váljon papírízű valamivé, hanem legyen tapintható a kötetben.
– Milyen hatással volt a társulatra a megemlékezés és a kötet megjelenése? Milyen tapasztalatokkal indítják útnak a színház elkövetkező hetven évét?
B. A.: Minden évforduló kiváló alkalom arra, hogy a múltba tekintve tisztábban lássuk a jelent. Jó esetben egy ilyen alkalom segít kapaszkodókat találni, hogy merre tartunk. Izgalmas és megható volt együtt látni a kötetbemutatón és a teljes ünnepi program alatt a jelenlegi és az egykori kollégákat. Együtt örülni a viszontlátásnak, egymás történeteit hallgatni, rádöbbenni, hogy milyen sok a hasonlóság, a hasonszőrűség közöttük, közöttünk. Épp ezért, ahogy az elmúlt hét évtizedben, úgy a következő évtizedekben is meg fogja találni a színház azokat a művészeket, azokat a munkatársakat, akik kimondatlanul is egy irányba tartanak. Évszámtól, politikai rendszertől függetlenül a mindenkori temesvári társulatnak fontos lesz a frissesség, a kíváncsiság, az a művészi és emberi merészség, ami megalakulása óta meghatározó sajátossága ennek a társulatnak.
Túlélés mindenekelőtt
Az elmúlt évtizedekben rengeteg változáson ment keresztül a temesvári Csiky Gergely Színház. Az intézmény neve négyszer változott meg, a társulat is sokszor átalakult. Több tűzvészt és az 1989-es forradalmat is túlélve a mindenkori teátrum aktív szerepet vállalt és vállal a régió kulturális életében és a magyar nyelvű színjátszás területén egyaránt.
A kutatás során feldolgozott forrásokat, háttéranyagokat, interjúkat az OSZMI adatbázisában böngészhetjük.
A kötet magyarországi bemutatója március 11-én lesz 13 órakor az Uránia Filmszínházban a Színháztörténet és dokumentumai rendezvénysorozat keretében, amire a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
