Az öt legjobb Anthony Hopkins-film – Nixon + videó

Életrajzi dráma az egyik legvitatottabb amerikai elnökről.

Forrás: InterCom

Az Anthony Hopkins filmjeit bemutató sorozatunkban ezen a héten már az ezüstérmes mozival jelentkezünk. Idézzük fel, hogy eddig milyen alkotások kerültek fel a minitoplistánkra. Az ötödik helyet az egyik legismertebb filmrendező életéről készült, rendhagyó életrajzi dráma, a Hitchcock című mozi szerezte meg. Mivel Hannibal Lectert nem lehetett megkerülni, így a negyedik helyezett filmünk A bárányok hallgatnak folytatása, a Hannibal lett. A bronzérmet egy olyan mozi szerezte meg, amely tulajdonképpen futottak még kategória lenne, ennek ellenére azért esett rá a választás, mert Anthony Hopkins nem nagyon játszott pályafutása során ilyen jellegű filmben, tehát a maga nemében kuriózum. A harmadik helyet a Rossz társaság (Bad Company) című akció-vígjáték szerezte meg. Az ezüstérmes mozink pedig a Nixon című életrajzi film lett.

Richard Nixon az USA 37. elnöke - Fotó: InterCom

2. Nixon (1995)

A filmet a világhírű direktor, Oliver Stone készítette, akinek a nevéhez jobbnál jobb filmek fűződnek, úgymint A szakasz (Platoon, 1986), a Tőzsdecápák (1987), a Született július 4-én (Born on the Fourth of July, 1989), a The Doors (1991), a JFK – A nyitott dosszié (1991), a Született gyilkosok (Natural Born Killers, 1994), a Nixon (1995), a Halálkanyar ( U Turn, 1997), a Minden héten háború (Any Given Sunday, 1999) vagy a World Trade Center (2006). Oliver Stone a nyolcvanas években berobbant, igazi sztárrendező lett, A szakasz elemi erejű sikere emelte a trónra. 

Fotó:  InterCom

A történet

A cselekmény nem kronologikusan halad. A Watergate-botrány következtében megtört Nixon elnök (Anthony Hopkins) a Fehér Házban imádkozik kormánya külügyminiszterével, Henry Kissingerrel (Paul Sorvino), majd visszaemlékezésekben megtudjuk, hogyan alakul az elnök gyerekkora, amikor is testvére tüdőgyulladásban meghal. Később a tinédzser Nixon amerikaifutball-játékosnak áll, majd összejön leendő feleségével, Pattel (Joan Allen). Dwight D. Eisenhower alelnökeként tevékenykedő Nixon az 1960-as, számára kudarccal végződő Kennedy-Nixon TV-vita közben a Nixon emberei megjegyzik hogy elnök jelöltjük eléggé izzad vita közben. Valaki megjegyzi, hogy „Nyugi. Ez nem szépségverseny”. Mire jön a csattanós válasz: „Remélem is, hogy nem az”. Az elnökválasztáson kis különbséggel ugyan, de alulmarad a fiatal Kennedy ellen. 1968-ban pártjával, a republikánusokkal együtt megnyeri a választást és ő lesz az USA 37. elnöke…

Érdekességek

Stone mindenképpen Anthony Hopkins-t akarta a főszerepre – korábbi választásai, Tom Hanks és Jack Nicholson foglaltak voltak már – azonban a stúdiónak nem tetszett a választás: elsősorban azt kifogásolták, hogy Hopkins wales-i, és hogy jön ahhoz, hogy az amerikai elnök bőrébe bújjon. Így szóba jött még Gene Hackman, Robin Williams, Gary Oldman és Tommy Lee Jones is, de végül a legenda szerint Warren Beatty győzte meg véglegesen, hogy Hopkinsnál nincs jobb választás Nixon szerepére. Andy Vajnának is nagy szerep jutott a film elkészítésében, hiszen utólag csatlakozva a produceri csapathoz fel tudta a költségvetést duzzasztani.

Összegzés

Amikor a Nixon című moziról kell véleményt mondani, kettősség van bennem. Mert a mozi nagyon jó, Stone nagyon ért ehhez a műfajhoz, de nem lehet teljesen elvonatkoztatni attól, hogy nagyon erősen demokrata nézőpontból készült a film. Ismerjük Stone politikai nézeteit, így érthető, hogy ő ezen a szemüvegen keresztül szerette volna megmutatni az Egyesült Államok legvitatottabb elnökét, természetesen a Watergate-botrányra fókuszálva. Azonban a film nézőjében kelt egy olyan érzést ez a mozi, mintha egy dokumentumfilmet néznénk. Ezért viszont már megkívánta volna a történet az árnyaltabb fogalmazást. 

A Doors film is és a JFK mozi is, mint általában Stone filmjei, nagyon erős jellemábrázolást tartalmaznak. A rendező nagyon jól mozog, és képes bemutatni a főszereplőjének a jellemrajzát, jellemfejlődését azokban az esetekben is, amikor nem kitalált, fiktív szereplőről van szó, hanem egy közismert embert kell megjelenítenie a filmvásznon. Ehhez természeten nagyon jó színészekre van szükség, akik zseniálisan tudnak az adott szereplő bőrébe bújni. Val Kilmer mint Jim Morrison, Kevin Costner mint Jim Garrison és Anthony Hopkins mint Nixon parádés választások voltak ezekre a kényes szerepekre. Annak ellenére, hogy Hopkins játékát több szaklap is kritikával illette, megítélésem szerint élete egyik legjobb alakítását nyújtja Nixon szerepében. Összeségében egy remek életrajzi film a Nixon, aki szereti az ilyen műfajú mozikat, azoknak csemege Stone mozija, Hopkins játékáról nem is beszélve.

Idővonal: A Nixon című filmet 1995-ben mutatták be, abban az évben, amikor II. János Pál pápa ötmillió hívő előtt pontifikált nagymisét a távol-keleti országok katolikus fiataljainak találkozóján Manilában. Izraelben két öngyilkos merénylő 21 embert ölt meg a Beit Lid-i városközpontban. Az Európai Unió és 12 földközi-tengeri szomszédos ország megállapodást írt alá Barcelonában a jövőbeni politikai és gazdasági együttműködésről. Az USA negyvenmillió dolláros pénzügyi támogatást nyújtott a gazdasági-pénzügyi válsággal küzdő Mexikónak. Ausztria, Finnország és Svédország belépésével 15 tagúra bővült az Európai Unió. A NATO tanácsa jóváhagyta az atomsorompó-egyezmény határozatlan időre történő meghosszabbítását. A magyar parlament elfogadta a devizatörvényt, ezzel az utolsó akadály is elgördült a forint konvertibilitása elől, és az aggteleki cseppkőbarlangokat a világörökség részévé nyilvánították. Diana walesi hercegné a BBC Televízióban elismerte, hogy megcsalta Károly herceget. Megjelent Alanis Morissette Jagged Little Pill című albuma, amely minden idők legnagyobb példányszámban értékesített debütáló albuma. Azóta több mint harmincmillió darabot adtak el belőle. (Wikipédia)

Az Anthony Hopkins filmjeit bemutató sorozatunkban a jövő héten kiderül, hogy melyik mozi végzett az első helyen.

Borítókép: Anthony Hopkins Richard Nixon szerepében (Fotó: InterCom)