Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Nyolcszáz éves a pannonhalmi bazilika + galéria

A Pannonhalmi Bencés Főapátság 996-ban alapított és azóta is folyamatosan működő Szent Benedek-rendi monostora történelmi emlékhely, egyházi és művészettörténeti központ. Az itt élő bencés szerzetesközösség több mint ezer éve imádkozik és dolgozik Magyarországért, az Uros apát által építtetett templomot pedig 1224-ben, II. András király uralkodása alatt szentelték fel. Az idén nyolcszáz éves pannonhalmi bazilika jubileumát a szerzetesközösség igyekszik méltó módon, számos rendezvénnyel, kiállítással, koncerttel, kulturális eseménnyel és lelkiségi programmal megünnepelni.

2024. 05. 25. 6:44
pannonhalmi
Nyolcszáz éves a pannonhalmi bazilika. Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha ellátogatunk a Pannonhalmi Főapátságra, egy működő szerzetesközösség mindennapjaiba pillanthatunk be. Az itt látható tárgyi emlékeknek és gazdag kulturális örökségnek az adja sajátos szépségét, hogy az itt élő negyvenfős szerzetesközösség mindmáig eredeti rendeltetésüknek megfelelően használja őket. Az ora et labora szellemében végzik a liturgiát, fogadják a lelkigyakorlatozókat, működtetik a bentlakásos gimnáziumot, kulturális munkát végeznek a könyvtár, levéltár, múzeum, könyvkiadó működtetésével, koncertek szervezésével. Dolgoznak az apátság működésének anyagi megalapozásán is, többek között borászat, sörfőzde, gyógynövénykert fenntartásával és vendégek fogadásával.

pannonhalmi
A Pannonhalmi Főapátság főapátja, Hortobágyi T. Cirill és Dejcsis Konrád. Fotó: Havran Zoltán

A Pannonhalmi Főapátság

Látogatásunk alkalmával Hortobágyi T. Cirill főapát hangsúlyozta, hogy egy pillanatképet szeretnének adni a monostorról, küldetésükről. Két felütése volt, amelyek hordozzák lelkiségüket és meghatározzák gondolkodásukat. Az első II. János Pál pápa 1996-ban tett pannonhalmi látogatásához kapcsolódik. A közösségnek tartott beszédében a pápa azt mondta, hogy a III. évezred küszöbén az egyház egy megújított apostoli lendületet vár tőlük. Ez azért is különleges, mert a megújulás, az idők jeleire figyelés mindig ott volt az apátság történetében. Az ökumenizmus fontosságára is rávilágított, amit szintén megvalósítottak. A másik felütés

Ferenc pápa tavalyi látogatásakor elhangzott mondata: „Lélekben és a szívemben a pannonhalmi apátság, az ország egyik nagy lelki emlékműve felé fordulok, az imádság helye és a testvériség hídja felé.” 2023. november 11. és 2024. november 11. között e három fogalom köré rendezi a főapátság a Bazilika 800 rendezvénysorozatot a főapátság: spirituális emlékmű, az imádság helye, a testvériség hídja.

Dejcsis Konrád, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója a megvalósuló programokat ismertette, Bokros Márk pedig a szerzetesrend hitéletéről beszélt és az elvonulásokról, amelyeket szerveznek. Az imádság jegyében az egyik kiemelt programjuk a napközi imaóra a pannonhalmi bazilikában. A bencés közösség mindennap meghívja a monostor látogatóit és vendégeit, hogy vegyenek részt a szerzetesközösség rövid déli imádságán a bazilikában.

Idén nyolcszáz éve, hogy Szent Márton pannonhalmi monostorának ma is álló szerzetestemplomát helyreállították és ünnepélyesen felszentelték. A felszentelést II. András király jelenlétében Bereck váci püspök, Jakab nyitrai püspök és a zenggi püspök végezte. Minderről tanúskodik II. András pergamenlevele, amelyet a Pannonhalmi Főapátsági Levéltár őriz. 

A magyar középkor egyik legépebb állapotban megőrzött építészeti emléke a bencés apátság harmadik temploma, a jelenleg is álló bazilika. Ennek építését – miután a korábbi templom leégett – szintén Uros apát kezdeményezte a monostor általános megújításával együtt.

Ma is látható az 1224-re befejezett, idén nyolcszáz éves templom keleti szentélye – alatta masszív bordás boltozattal fedett kriptával; a hajó pillérei és boltozatainak többsége, valamint a monostor felé néző, díszes déli portálja; részben még a temetőbe nyíló, északi kapuja is. Ez a mű a középkori magyar építőművészet meghatározó értéke, de jelentősége a királyság határain is jóval túlmutat.

A spirituális emlékmű jegyében kivételes kincseket mutat be a Pannonhalmi Főapátság november 11-ig látogatható időszaki kiállításán. 

Az Uros apát és műve című tárlat középpontjában a bazilika újjáépítésének és felszentelésének 800. évében a szerzetestemplom építtetőjének kivételes életútja áll.

Takács Imre és Szovák Kornél, a kiállítás kurátorai kísértek végig a tárlaton. Történeti dokumentumokon és tárgyi emlékeken keresztül mutatják be Uros apátnak, a templom építtetőjének, az Árpád-kor legismertebb magyar főpapjának személyét, utazásait, útjainak ismert állomáshelyeit és tevékenységét. A témával kapcsolatban a főapátság egy gazdag kiállításkatalógust is megjelentetett.

pannonhalmi
A Főapátsági Könyvtár Fotó: Havran Zoltán

Különleges élmény a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár meglátogatása, a falakat mennyezetig borító, hatalmas polcokon található rengeteg könyv látványa. 

A könyvtár a nemzeti kulturális vagyon része, tele muzeális, védett dokumentummal. A világörökség címet birtokló Pannonhalmi Főapátság épületegyüttesében elhelyezkedő könyvtár hozzátartozik a világ kulturális örökségéhez is.

A különleges gyűjtemény különleges gondozást igényel. Ásványi Ilona, a főapátsági könyvtár vezetője elmondása szerint a könyvtár fontos feladatának és küldetésének érzi, hogy a gyűjteményében fennmaradt kulturális kincset a 21. század kihívásainak megfelelve, korszerű informatikai háttérrel a nemzet és az egész emberiség számára méltón megőrizze, feltárja, gyarapítsa és közvetítse. Ennek érdekében az állományát folyamatosan gondozza, a történelem folyamán többször szétszóródott könyvgyűjteményt anyagi lehetőségei szerint rekonstruálja, és gondoskodik annak fizikai védelméről.

A testvériség hídja szellemében egész évben orgonahangverseny-sorozatot rendeznek, augusztusban tartják az Arcus Temporum XX – Pannonhalmi Művészeti Fesztivált, szeptemberben pedig a IV. Nemzetközi Ökumenikus Konferenciát.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.