Véget ért a forgatás, decemberben jön a Demjén-film

A Demjén Ferenc leghíresebb dalaira felfűzött romantikus zenés vígjáték forgatása június végén fejeződött be, ennek egyik utolsó, a Nyugati pályaudvaron rögzített jelenetének felvételén a 77 éves legenda személyesen is részt vett és még kamera elé is állt. A Törőcsik Franciska, Ember Márk, Marics Péter, Kirády Marcell, Brasch Bence, Márkus Luca, Kovács Harmat és Varga-Járó Sára főszereplésével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósuló zenés film utómunkálatai közben gőzerővel elkezdődtek, hogy a kész produkció még az idén, december 12-től látható legyen a magyar mozikban.

Forrás: NFI2024. 07. 18. 15:00
Demjén
Fotó: NFI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hogyan tudnék élni nélküled? a hazai kínálatból régóta hiányzó műfaj, a filmmusical hagyományait éleszti fel olyan világsikert arató hollywoodi elődök nyomdokain haladva, mint a Mamma Mia! vagy a Kaliforniai álom. Ahhoz, hogy hasonló produkció születhessen, három év megfeszített munkára volt szükség az alkotók részéről. 

Demjén
Törőcsik Franciska és Ember Márk a Demjén Ferenc dalait feldolgozó filmben. Fotó: NFI

A film ötlete, hogy Demjén Ferenc ma is népszerű dalaira építő romantikus vígjáték készüljön, a producer, Kirády Attila ötlete volt, amiből Kormos Anett és Goda Krisztina írt forgatókönyvet úgy, hogy a közönségkedvenc slágereket beleágyazták a szerelmi történetbe. A hosszú előkészítés után, amelynek részeként a szereplők hónapokig tartó tánc- és énekórákra jártak, tavaly év végén kezdődhetett el a forgatás. A két idősíkon játszódó film napjainkban játszódó jeleneteit a múlt télen, míg az 1994-es balatoni nyárba visszarepítő történetszál fordulatos, érzelmes cselekményeit Orosz Dénes rendező és Goda Krisztina kreatív producer irányításával idén áprilistól június végéig tartó időszakban rögzítette a stáb.

A 46 napos forgatás változatos helyszíneken zajlott. Budapesten a Nyugati pályaudvaron, a Révay közben és a volt New Orleans klubban. A Balatonon pedig Révfülöp, valamint Balatonakali mellett a retró hangulatot árasztó patinás balatonföldvári szálloda, a Hotel Riviéra, illetve a balatonakarattyai Honvéd Üdülő, illetve azon belül a legendás Czinege-villa szolgált a felvételek hátteréül. Sőt, a több mint kétszáz fős stáb a magyar tengeren is forgatott. A tó egyik kis öblében rögzítették a film egyik legromantikusabb jelenetét, ami a legnehezebbnek is bizonyult, köszönhetően annak, hogy a csónakázást a vízre épített úszó pontonról vették fel. A hajnalig tartó forgatás alatt a fáradt színészek a parton kialakított melegedő medencében várakoztak, amíg a kamerák elé hívták őket.

A Hogyan tudnék élni nélküled? zenei oldalról szintén izgalmas kihívás elé állította a szereplőket, akik rengeteg énekórát vettek, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtva adják elő a filmben Demjén Ferenc slágereit. A dalokat a zenész saját csapata hangszerelte újra úgy, hogy azok minél inkább illeszkedjenek a színészek stílusához, hangjához. Ennek megfelelően Törőcsik Franciska, Ember Márk, Marics Péter, Kirády Marcell, Brasch Bence, Márkus Luca, Kovács Harmat és Varga-Járó Sára előadásában többek közt 

hallható lesz a filmben a Sajtból van a hold, a Szerelemvonat, a Szabadság vándorai, a Mikor elindul a vonat, a Hogyan tudnék élni nélküled? és az El kell, hogy engedj is. 

Utóbbiból, a filmtől különállóan, a férfi főszereplők közreműködésével a közelmúltban klip is készült, amit alig három hónap alatt már majdnem hétszázezer alkalommal játszottak le a YouTube-on. 

A szereplők nemcsak a hangjukat adják a számok előadásához, hanem a látványosan megkoreografált táncjelenetekben is a tehetségük legjavát nyújtják. Nem ritkán 70 táncossal mozogtak együtt a kamerák előtt, ami hatalmas koncentrációt és felkészültséget igényelt mindannyiuktól. Egy apró, komolyabb sérülést nem okozó balesetet leszámítva, amikor Marics Péter alatt beszakadt az egyik pad, a főszereplők egymással tökéletes összhangban táncolták végig a nem ritkán tízórás forgatási napokat. 

A Hogyan tudnék élni nélküled? képi világért Babos Tamás (A nemzet aranyai, Együtt kezdtük, Kaméleon) operatőr felel, míg a filmben elhangzó zenékről Demjén Ferenc csapata gondoskodik. A film látványtervezője Valcz Gábor (El a kezekkel a papámtól!, Seveled, Swing), jelmeztervezője Kemenesi Tünde (A játszma, BÚÉK, Örök tél). A tánckoreográfiákat Túri Lajos Péter álmodta vászonra, aki korábban a Sztárban sztár, A nagy duett tévéműsorokban, illetve színházban a Sztárcsinálók, vagy a Puskás, a musical darabokon dolgozott.  

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.