A magyarok ebben igazán jók – Ma van az animáció világnapja, ikonikus hazai alkotásokat csíphet el a tévében!

Az animáció világnapját 2002 óta ünnepeljük október 28-án, ugyanis 1892-ben ezen a napon vetítettek először animált mozgóképet nagyközönség előtt Párizsban. A közmédia tematikus műsorkínálattal ünnepli a 110 éves magyar animációt. A Dunán szinte minden órában feltűnik egy-egy ikonikus mese, betekintést nyerhetünk a világhírű Kecskeméti Rajzfilmsúdióba, a Hogy volt?! című műsor a magyar animáció hőskorát mutatja be a nézőnek, a Kossuth rádión pedig exkluzív interjú lesz hallható az Oscar-díjas Rofusz Ferenccel.

2024. 10. 28. 5:30
Nepp József
Nepp József a Ludas Matyi című film hátterét tervezi a Pannónia Filmstúdió Rajzfilm Főosztályán Fotó: MTI/ Balaton József
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megelőzve a Lumière fivéreket

Az ASIFA (Nemzetközi Animációs Filmművész Szövetség) 2002 óta ünnepli az animáció világnapját október 28-án, ugyanis a rajzfilmkészítés úttörőjének számító Émile Reynaud 1892-ben ezen a napon nyitotta meg Optikai Színházát a Grévin Múzeumban, Párizsban. Ekkor vetítettek először animált mozgóképet nagyközönség előtt, amivel Reynaud három évvel előzte meg a Lumière fivérek híres 1895-ös vetítését A vonat érkezésével. A Pauvre Pierrot (Szegény Pierrot) az animáció és a vizuális történetmesélés úttörő alkotása, amelynek bemutatására Reynaud egy egész rendszert hozott létre . Találmánya, a Théâtre Optique (Optikai Színház) egy olyan bonyolult szerkezet volt, amely kézzel festett képeket vetített egy vászonra, a mozgás illúzióját keltve.

Emile Reynaud: Szegény Pierrot (Théâtre Optique) (Forrás: Creativespot.hu)

A 110 éves magyar animáció emlékéve

A magyar animáció története 110 éve, 1914-ben kezdődött, amikor az akkor mindössze 19 éves Kató-Kiszly István grafikus első, Zsirb Ödön című trükkfilmjét elkészítette. Az azóta elveszett kisfilm fehér papírból kivágott egyszerű figurák mozgatásából állt, címszereplője a korabeli vásári komédiák ismert kelléke, a zsíros bödön volt. A rendszeres animációsfilm-gyártás az 1930-as években indult el a Halász János, Kassowitz Félix és Macskássy Gyula által alapított budapesti Coloriton reklámfilm-műteremben. Az 1960–1970-es évektől egymás után születtek olyan mára ikonikussá vált animációs mozifilmek, mint a János vitéz, a Lúdas Matyi, a Macskafogó és olyan sorozatok, mint a százrészes Magyar népmesék. Rófusz Ferenc 1980-ban készült A légy című filmje pedig a magyar alkotások közül elsőként nyert Oscar-díjat.

Mézga Gézáné Rezovits Paula és férje, Mézga Géza (Fotó: MTI/MTVA)

2024. február 4-én, a magyar animáció atyjaként tisztelt Macskássy Gyula születésnapján a Nemzeti Filmintézet meghirdette a magyar animációnak szentelt emlékévet, amelynek során számos különleges rendezvény és meglepetés várja a nézőket. Az október 28-i jeles napon a közmédia a magyar rajzfilmgyártás színe-javát műsorra tűzi. Misi mókus, Gusztáv, Mézgáék, a Macskafogó és még számos ismert, de akár ritkaságnak számító animációs alkotás hátterét, a műfaj kihagyhatatlan alkotóit ismerhetik meg a nézők és a hallgatók.

Betekintés a világhírű Kecskeméti Rajzfilmstúdióba

Az M5 kulturális csatornán már reggel 9 órától a világhírű Kecskeméti Rajzfilmstúdióba kalauzol a Magyar Krónika. A magazinműsorból kiderül, hogyan is indult 1971-ben Kecskeméten az animációsfilm-készítés, mi jellemezte a stúdiót, amelynek többek között olyan kultikus meséket köszönhetünk, mint a Vízipók-csodapók vagy a Magyar népmesék.

Mikulás Ferenc a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban (Fotó: Kultúra.hu/Bach Máté)

Ezt követően Gémes József, a Vili, a veréb, a Gusztáv és még számos más nagy sikerű produkció rendezőjének portréját láthatják a nézők. 13 órától a 101. Magyar népmese című műsor látható, a fókuszban Mikulás Ferenc munkásságával. 21 órától látható a Magyar animáció 110 című összeállítás, majd 21.35-kor az 1981-ben bemutatott, Arany László azonos című elbeszélő költeménye alapján készült Fehérlófia című magyar rajzfilm következik. Az animációs játékfilm rendezője és írója Jankovics Marcell.

Dunán a magyar animáció történelme előtt tisztelegve szinte minden órában feltűnik egy-egy ikonikus mese, mint az Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai, a Vízipók-csodapók, a Gusztáv-sorozat vagy a Leo és Fred. A Duna World csatornán 11.30-tól a Sárkány és papucs látható. Az 1989-ben bemutatott magyar rajzfilm a kerekasztal-mondakörben játszódik. Rendezője Hernádi Tibor, a forgatókönyvet Dargay Attila, Kertész Balázs, Mikó István és Nepp József írta. A 21.35-kor kezdődő Hogy volt?! című műsor a magyar animáció hőskorát mutatja be.

Az M2 Gyerekcsatornán a hét minden napján számíthatnak a kisebbek erőszakmentes magyar animációs mesékre, reklám és megszakítás nélkül. Október 28-án is találkozhatnak a többi között A kockás fülű nyúllal, elmerülhetnek Misi Mókus kalandjaiban, a Kukori és Kotkoda, a Mesélj nekem!, a Mekk Elek, az ezermester, valamint A legkisebb ugrifüles vagy A nagy ho-ho-ho-horgász történeteiben. A sort Sebaj Tóbiás zárja este. A Hetedhét kalandban megismerhetik Gyarmati Esztert és Bősz Mirkót, a két fiatal animátort, akiknek a kreativitását és keze munkáját dicsérik a Csillagok esti mesefényben című műsor illusztrációi. A csatorna Firkaland – Készítsünk együtt mesét! pályázatnak ezen héten derül ki a nyertese. A győztes pályázó által készített rajzfigurát az M2 „életre kelti”.

Jelenet Nepp József Gusztáv egeret fog című rajzfilmjéből (Fotó: MTI/Maár Mariann)

Az m3.hu műsorán felidézhetik a magyar animáció számos kiváló alkotását. A többi között a kiselefánt, Kíváncsi Fáncsi kalandjait, A Trombi és a Tűzmanót, de egy egész estés animációs film is megtekinthető lesz ezen a napon, a Háry Jánost UHD-minőségben nézhetik meg az érdeklődők. A Nemzetiarchivum.hu oldalon külön gyűjteményt is létrehoznak a legnépszerűbb animációs sorozatokból, amelyek folyamatosan elérhetők lesznek a magyar animáció megszületésének 110. évfordulója alkalmából.

A rádiók sem maradnak ki az évforduló megünnepléséből

Érdemes lesz a Kossuth rádióra kapcsolni október 28-án is, hiszen exkluzív interjút hallhatnak a Kalendárium című műsorban a Kossuth-díjas rajzfilmrendezővel Rofusz Ferenccel, aki 1981-ben A légy című alkotásáért a legjobb animációs rövidfilm kategóriában Oscar-díjat nyert. Este 19.30-tól a Nagyokban Mikulás Ferenc, a magyar animációs kultúra egyik legjelentősebb alakja szólal meg. A Dankó Rádióban október 28-án az Aranylemezekben legendás animációs sorozatok zenéiből hallhatnak válogatást, mint Wolf Katitól a Vuk főcímdala, vagy a ritkán hallott Deák együttes Vízisí című száma, amely a No, megállj csak című szovjet rajzfilm főcímdala volt. Kevesen tudják talán, hogy az Omega együttes Fekete pillangó című dala a Magyar Televízió produceri irodájának első animációs klipje volt, ez a dal felcsendül a rádióban és természetesen nem maradhat ki a 100 Folk Celsius sem a műsorból. A Bartók rádióban a délelőtti és délutáni műsorokat a magyar animációs filmek zenéi kísérik majd.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.