Hiába kárognak a kritikusok az új Amerika Kapitány miatt, a Végjáték óta nem sok jobb dolog történt a Marvel-univerzumban

Az Amerika Kapitány: Szép új világban nem az a legizgalmasabb, hogy miként püfölik egymást a szuperhősök, hanem hogy mi zajlik közben az emberben. Az új szuperhősfilm is arról szól, mint a korábbi részek: hogy milyen emberek vagyunk a nevek mögött.

Forrás: TMDb

A szuperhőstörténeteket nem véletlenül hívják modern mítoszoknak, ám van ennek egy kevésbé elcsépelt aspektusa, amit az új Amerika Kapitány kapcsán érdemes elővenni. A görög mitológia pontosan leírja azt a folyamatot, ahogy az istenek fokozatosan kikopnak a valóságból (beépülve a kollektív tudattalanunkba), és átadják a helyüket az első héroszoknak, akik már puszta emberként tisztítják meg a Földet a mitikus szörnyektől. Héraklész, Thészeusz vagy Perszeusz, később Akhilleusz vagy Odüsszeusz a saját kezébe veszi a sorsát, ami alapjaiban határozza meg a nyugati kultúrkört. Gyarló, esendő emberként dacolnak a természet szeszélyeivel (értsd: a régi istenekkel), és keresik a helyüket a világban – pont mint a legújabb Amerika Kapitány-moziban.

Sam Wilson már megtalálta magát Amerika Kapitány szerepében, de folyton bizonyítania kell a rátermettségét. Forrás: TMDb

Amerika Kapitány: Szép új világ

Ez a folyamat játszódik le a filmes Marvel-univerzummal is: a 2019-es Végjátékkal lezárult az aranykor, és az istenek átadták a stafétát az új héroszoknak. Ennek a legdirektebb aktusa volt, mikor Steve Rogers átnyújtotta Amerika Kapitány pajzsát Sam Wilsonnak (Anthony Mackie) a Végjáték végén, és az azóta készült Marvel-filmek nagy kérdése, hogy az új hősök miként boldogulnak a Szép új világban (az elnevezés nem a huxleyi horrorra utal, hanem a káoszra, amit az emberiség felének eltűnése és visszatérése okozott), illetve mennyire sikerül megnyerniük a közönséget. Nagy nyomás nehezedik rájuk, mivel hatalmas legendák lábnyomában járnak: Steve Rogers vagy Tony Stark is emberek voltak ugyan, de a Marvel világának szempontjából inkább istenek, akik emberfeletti döntéseket hoztak.

Mivel Amerika Kapitány már a születésének pillanatában is egy élő szimbólum volt, a megtestesült csillagos-sávos lobogó, aki egy pajzzsal masírozik a harc közepébe, nem meglepő, hogy a terminológia az ő hagyatékának továbbszövésében csúcsosodik ki a legjobban.

 A Marvel-filmek színvonala ugyan nagyon hullámzóvá vált az eltelt hat évben, de a kapitány örökségével kapcsolatban jól vették az akadályokat. Ez nagyban köszönhető Ed Brubaker képregényes munkásságának, aki több éven keresztül írta Amerika Kapitány-sorozatait, és eredetileg már Bucky karakterét is azért támasztotta fel a rajzolt füzetekben, hogy egyszer ő lépjen a kapitány helyére, és ezzel rázúduljon minden ezzel járó elvárás és kötelesség.

A filmes univerzumban ugyan máshogy alakultak a dolgok (itt Sam Wilson vállát nyomja az örökség terhe), de a forgatókönyvírók nagyon erős alapokból dolgozhatnak, ami meglátszik az új Marvel-mozin is. Az Amerika Kapitány: Szép új világ szám szerint a negyedik, valójában viszont inkább az ötödik rész, mivel 2021-ben készült egy minisorozat is A Sólyom és a Tél Katonája címen. Ennek az ismerete ugyan nem szükséges az új rész élvezetéhez, de hozzátesz: felvonultatja a kapitány filmes legendáriumának összes fontos szereplőjét (Zémó báró, Sharon Carter USA-ügynök, Isaiah Bradley, ­Bucky stb.), és fontos stációját adja annak, hogy Sam miként fogadja el az új titulusát.

Sam mostanra már Amerika Kapitányként repked a levegőben, de az önmagában való kétkedés még mindig izgalmas belső konfliktust jelent, és egyértelmű választ ad arra, hogy Rogers miért választotta éppen őt.

Az új Amerika Kapitány is arról szól, mint a korábbi részek: hogy milyen emberek vagyunk a nevek mögött. A hősöket sosem az erejük, hanem a döntéseik határozzák meg, és itt lép képbe az aktuális antagonista Ross tábornok (akit William Hurt halála után ezúttal Harrison Ford formál meg). A képregényekben a Vörös Hulk inkább az írók fantáziátlanságának a terméke volt, de itt az amerikai elnökké választott tábornok vívódása remekül összecseng azzal, hogy az igazi ellenség ebben a „szép új világban” már nem kívülről, hanem belülről érkezik. 

Ford azért is volt jó választás a szerepre, mert elődjénél sokkal hidegebb karakter, akit a hősszerepei miatt mégis kedvelünk, így ellentmondásos természete ellenére könnyű átérezni a fájdalmát.

A Hulkok dühe mögött mindig szomorúság bujkál, és Rossnak van miért szomorkodnia. A múltban is inkább rosszfiú volt, és nemcsak a világ kételkedik benne, hogy sikerült megváltoznia, hanem ő maga is. Ugyanazzal a bizonyítási vággyal és felelősségérzettel küzd, mint a mindenkori Amerika Kapitányok, és ettől a tétek rögtön sokkal nagyobbak lesznek. Nem a rosszak harcolnak a jók ellen, hanem emberek önmagukkal. Az, hogy közben lerombolják a Fehér Házat vagy hogy újra megmenekül a világ, szórakoztató látványosság ugyan, de teljesen mellékes.