Kövér angyal, borsodis üveggel a kezében

Döme Barbara új kötetében humorral és magabiztosan keveri a szentet a profánnal.

Nagy Koppány Zsolt
2021. 03. 17. 8:00
null
Fotó: Youtube
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Döme Barbara előző kötetéről (Nők a cekkerben. Történetek Skizofréniából. Arany János Alapítvány, Budapest, 2019.) már írtunk lapunk hasábjain, és a szerző új novelláit olvasva hamar meggyőződésünkké vált, hogy az ott kiemelt érdemek (a tökéletes, komoly arányérzékről tanúskodó szövegszerkesztés, a bátran belemenős, igen gyakran a skizofrénia általunk – szerencsére – nem ismert világából vett történetek drámaisága, a fanyar humor) az új kötetben is megvannak, sőt hatványozottan vannak meg.

A szerző négy ciklusra osztja a szövegeket, ami már önmagában is azt jelzi, hogy van itt anyag bőven, ha négy ciklusra futja: az elsőben többnyire furcsa pszichózisokban szenvedő betegek szerepelnek, és egyik-másik végkifejlet után az embernek hosszú percekre le kell engednie a könyvet, míg megemészti az olvasottakat (különösen igaz ez a kötetnyitó novellára); a másodikban elsősorban ezek a bizonyos, a címben emlegetett angyalok viszik a prímet (róluk többnyire kiderül, hogy képzelt lények, a skizofréniában szenvedő betegek elmeszüleményei, de olyan hitelességgel felépítve, hogy az olvasónak nehezére esik elhinnie a szöveg végén, hogy mindez csak egy elmén belül játszódott le), a harmadik ciklus a halállal és a túlélés érdekében ügyeskedő nőkkel foglalkozik, és talán ez a legviccesebb, az utolsó ciklus szövegei meg kifejezetten líraiak. Természetesen nem lehet ennyire szétszálazni a ciklusokat, hiszen a vándormotívumok, a lassan ismerőssé váló képi megoldások és alkotási módszertan át- meg átszövik a kötetet, és az éles határokat – jó angyalok módjára – ügyesen elmossák.

A kötet szinte minden írása foglalkozik a férfi-nő kapcsolatokkal, de ezt igen rétegzetten, ravaszul és olyan meglepő perspektívákból teszi, hogy az olvasónak csöppet sem lesz olyan érzése, hogy mindezt olvasta már valahol: például az elnyomott nők, elnyomó gonosz férfiak témakörben sem a klasszikus, szélsőséges feminista építkezés mentén áll össze a történet, hanem… jellemzően közép-kelet-európai módon. De ugyanez vonatkozik a (többnyire meghiúsuló) szerelmi kapcsolatokra, az ebből származó tragédiákra – érezzük, hogy ezek tipikusan magyar élethelyzetek, viszonylatok, kínlódások, akár úgy is mondhatnánk: több Magyarország, kevesebb Hollywood.

Mindeközben a szerző lazán, humorral és magabiztosan keveri a szentet a profánnal úgy, hogy mindig előremutató végeredmény születik – hadd mutassak két részletet, amelyek tökéletesen „kvintesszenciálják” a kötet jelentős számú erényéből ezt a csokornyit: „A doktor a rendelő előtt érte utol a józan alkoholistát.”, illetve: „Manapság teliholdas tavaszi éjszakákon, amikor orgonaillatot kavar a szél, a falubeliek gyakran látnak egy kövér angyalt, aki állítólag az összes pincébe betér, a bort vízzé változtatja, majd ragyogó feszülettel a fején és borsodis üveggel a kezében órákig fel s alá sétál a tó vizén, mint aki szörnyen töri a fejét valamin.”

És természetesen szólni kell Döme Barbara humoráról, amely jól felismerhető és lassan védjeggyé válik – még a legtragikusabb jeleneteket is könnyed kézzel oldja sziporkákká: „Közben egyre többen lógnak az irodaház ablakaiban. Gergő csinálja az ingyencirkuszt. Kigombolja az ingét, ütögeti a mellkasát, hogy ide lőj, Anna, úgyis meghalok, ha nem leszel az enyém. Aztán az övéből előhúz egy hatalmas csillogó kardot. Olyat, amit eddig csak fotókon és múzeumban láttam. S bár mind messze vagyunk Gergőtől, szinte egyszerre hátrálunk az ablakoktól. Ez már nem vicc, mondja az egyik kollégám, hívjátok a rendőrséget! Ez az ember őrült, még a végén képes lesz megölni valakit. Anna, miért szabadítasz ránk ilyen alakokat?, néz rám vádló tekintettel. De én nem ismerem, mondogatom, aztán meg azt, hogy na, jó, csak egyszer randiztam vele, akkor is kirabolt. Hallom, hogy valaki a rendőrséggel beszél: jöjjenek, mert mindjárt vér folyik, itt egy ember, aki szerelmi bánatában megőrült, és mindenre képes.”

Elfogult vagyok Döme Barbara írásaival kapcsolatban, mert a kötet szövegeinek jelentős részét az elmúlt évek során én közöltem először az Előretolt Helyőrség irodalmi mellékletben – de meggyőződésem, hogy az elfogultságom egyáltalán nem túlzó, és mindenki ugyanennyire lelkes olvasójává válik, ha akár csak pár mondat erejéig beleolvas az Angyalt reggelire című novelláskötetbe.

Döme Barbara: Angyalt reggelire. Gutenberg Pál Népfőiskola – Orpheusz Kiadó, Budapest, 2021.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.