Nem szülőnek való vidék

Sok volt a rossz előjel azzal kapcsolatban, hogy 2020-ban elkészült a gyermekek által igencsak kedvelt Croodék második része, amelynek címe: Egy új kor. A cím találó, minden propagandisztikus üzenet benne van, amit új korunk bele akar mosni az agyunkba. A közösség helyett az egyéni önzőség diadalát harsogja a film, meg azt, hogy bár nem működik a multikulturalizmus, de csináljuk csak, szerintük egyszer majd jó lesz.

2021. 08. 04. 9:42
null
A közösség helyett az egyéni önzőség diadalát harsogja a film Fotó: InterCom
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden szülő rémálma az, amit a Croodék: Egy új kor című 2020-ban készült, ám csak idén nyáron bemutatott animációs filmben láthat a közönség. Az egyik probléma a filmmel az, hogy teljesen helyénvalónak, sőt kívánatosnak mutatja be azt a folyamatot, ahogy egy vadabb (a filmben civilizálatlanabb) lány életveszélyes kalandokba visz egy másik leányzót, aki sokkal szelídebb, otthon ülős, vékony, aggódós, álmodozós. Mielőtt a vaskalaposság vádjával élne valaki az aggodalmaink láttán, érdemes végiggondolni, hogy ezek a történetek, reakciók, amiket a mesékben látnak a gyermekeink, nagyon mélyen beleégnek a tudatukba. Amikor pedig egy életveszélyes helyzetbe kerülnek a valóságban, vajon hogyan fognak dönteni?

A másik probléma a filmmel, hogy a veszélyes kalandozás eredménye persze egy komoly baleset lesz, amelynek során nem történik semmi bajuk, csak az otthon ülős leányzónak feldagad a keze egy méhcsípéstől. De nagyon. A mesebeli méh csípése viszont drogos állapotot idéz elő – ezt a felnőtt nézők értik pontosan –, ami megint csak úgy tűnik, hogy nem okoz komolyabb fennakadást, kicsit vicces, kicsit összekacsintós ez a kaland is. Mintha azt mondaná a film, hogy csak ki kell ezt is próbálnia egy kamasznak. A szülő pedig hátradől ezeknél a részeknél a moziban, és mélységesen elkeseredik. A tömegkultúra az ő nevelése ellen dolgozik. Mintha az lenne a cél, hogy a gyermekek egészséges védelmi rendszerét kikapcsolják. Mintha arról szólna minden, hogy a szülők értékrendszere, hagyománya, tapasztalatai, a felhalmozott ősi tudás nem való semmire.

A mese központi dilemmája, hogy közösségben, a közösség érdekeit figyelembe véve éljük az életünket, vagy mindenki külön-külön, fizikailag és főleg érzelmileg elzárva a másiktól. A film egyáltalán nem ad megnyugtató választ a kérdésre. Azt sugallja, hogy teljesen egyértelmű: békeidőben mindenki éljen külön. Nyugodtan legyen mindenki önző és nihilista, az élet már csak ilyen, fárasztó és kicsit se kifizetődő a másikra figyelni. Persze ha baj van, akkor csak a közösségi összefogás segít, ezt is állítja a film. Elképesztő megoldás, hogy míg a film első felében az egyéni érdekek mentén kialakuló életet éljenzi az alkotás, addig a film második fele meg arról szól, hogy egyedül nem megy. Mindezzel egyetlen kicsit sem elhanyagolható probléma van: ha az önző egyéni érdekháború szétrombolja a közösséget, akkor baj esetén már nem fog összeállni a csapat.

Fotó: InterCom

Az első rész még az alkotók szerint is arról szólt, hogy a család a legfontosabb érték. A másodikban viszont már sikerült relatívvá tenni mindent. Jó a család, persze, de a fiataloknak csak jobb lesz külön. Jó a párkapcsolat persze, de mindenki aludjon egyedül. Ül a felnőtt néző a moziban, és egyre szomorúbb lesz. Azt gondolja ugyanis, hogy a mese erkölcsre tanít, hűségre nevel, elköteleződésre, kitartásra, tisztességre. Itt viszont azt látja, hogy emelkednek a falak. Annyi fal emelkedik ebben a mesében az emberek között, hogy a végén már nem találunk ki a labirintusból.

Korunk nyugati propagandáját sem ússza meg a néző. Ma már nem a herceg szabadítja ki a hercegnőt, hanem fordítva, az ügyes és talpraesett lányok mentik meg a tohonya és buta fiúkat. Aki pedig teljesen más kulturális és teljesen más civilizációs közegből jön, azzal előbb vagy utóbb, de csak együtt lehet élni. Illetve arról szól az egész film, hogy kicsit sem lehet együtt élni, de mivel erre fut ki minden, hát csukjuk be szemünket, fogjuk be a fülünket, és öleljük keblünkre a világot. Egészen elképesztő, hogy az alkotók, bár viszonylag hitelesen ábrázolták korunk népvándorlásának legnagyobb problémáját, a multikulturális katasztrófát, mégis azt hozzák ki a filmből, hogy minden jó lesz. Persze hogy mitől lesz jó, azt már ebből a filmből nem tudjuk meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.