„Nincs olyan esztétikai szempont, amiért eltorzítanám a valóságot”

A Mai Manó Ház legújabb, A képírás mestere: Paul Almásy című kiállításán a Magyar Fotográ­fiai Múzeum Paul Almásy-gyűjteményének anyagából válogatott ki képeket Barta Edit. A mester hagyatékát a berlini sajtófotó-archívum, az Archiv für Kunst und Geschichte őrzi. A képriport egyik legnagyobb hatású alkotójának életműve meglehetően terjedelmes, hisz háromszázezer negatívot tartalmaz.

Paul Almássy Kiállitás_Barta Edit Kurátor 20210514 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: BACHPEKARYMATE

Paul Almásy a magyar és a német mellett a francia fotótörténetnek is kiemelkedő alakja. Munkássága majdnem átíveli a teljes XX. századot, hiszen pályafutása az 1920-as évek végén kezdődött, s 2003-as haláláig tartott, mondhatni, Trianontól 9/11-ig.

Barta Edit kurátor röviden összefoglalta Almásy hivatásos fotográfusi életét megelőző fiatalkorát: a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, és mivel érdekelte a politika, ez irányú tanulmányokat folytatott. Az 1920-as évek közepén hagyta el szülőhazáját, s költözött Bécsbe, ahol megkezdte orvosi tanulmányait, amelyet kisvártatva politológiai fakultásra cserélt, méghozzá Heidelbergben. Az évtized végén pedig már szabadúszó újságíróként dolgozott, és a véletlennek köszönhetően kezdett fotografálni.

– A harmincas évek néhány riportkörútjára fotós nélkül ment, és maga fényképezett – mesélte Barta Edit.

– Párizsból utazott az 1936-os téli olimpia edzőtáborába, ami fordulópontot hozott életében. Abban az esztendőben, a XI. nyárihoz hasonlóan, a IV. téli olimpiai játékokat szintén a Harmadik Birodalom rendezte.

A nagy nemzetközi szervezetek felkérésére világszerte készített munkáit is láthatjuk a tárlaton Fotó: Bach Máté

– Fotóriportere megbetegedett, így Almásy, akinek addigra már volt gyakorlata a fényképezésben, maga fotózta a finn csapat felkészülését. Másokkal ellentétben nem portrékat, életképeket készített, hanem lefényképezett egy hőmérőt – árulta el a kurátor, majd azt is, hogy a szerkesztőknek tetszett az egyedi látásmódja, és ez Almásyt arra sarkallta, hogy attól kezdve a szöveg mellett cikkeinek képanyagáról szintén maga gondoskodjon.

Paul Almásy az első fotóriporterként járta be a teljes Szaharát 1936-ban, dokumentálva a mindennapokat Algériá­tól Maliig. Az ötvenes években az újságok helyett az ENSZ, az UNESCO, a WHO munkatársául szegődött, bemutatva az emberi jogi szervezetek misszióját. De ha arra gyanakodnánk, hogy ő honosította meg a fotóművészetben a szánalomra ingerlő életképek, gyerekportrék műfaját, akkor tévednénk.

– Sohasem készített hatásvadász képeket, sokszínű Afrikáról tudósított, bemutatva, hogy nem homogén kontinensről, homogén kultúráról van szó – mondta Barta Edit.

A hetvenes évektől kezdve tanított Franciaországban, ahol 1937 óta élt, valamint szülőhazájában. Mindhalálig büszke volt magyar származására.

– Kurzusokat tartott a Bálint György Újságíró Iskolában, így többen tanítványának vallják magukat Magyarországon – mondta a kurátor, majd felidézte, hogy a fotográfus a hatvanas években vette fel a kapcsolatot szülőhazájával, ahol 1973-ban rendezték meg az első kiállítását. Több könyvet írt a sajtófotográfiáról, amit ő tájékoztató fotográfiának nevezett, éppen ezért ennek szellemében az információt fontosabbnak tartotta az esztétikai szempontoknál. Nem véletlen hát, hogy a Mai Manó Ház tárlatán Almásy alapvető gondolatát választották mot­tóul: „Nincs olyan esztétikai szempont, amiért eltorzítanám a valóságot.”