Pesti Vigadó a gyermekekért

Ősztől már hét állandó múzeumpedagógiai foglalkozás várja a Pesti Vigadóba ellátogató fiatalokat. Kortárs művészeti kiállításaikon és az épület gyönyörű, történelmi részein kalandoznak a részt vevő osztályokkal, csoportokkal, miközben térben és időben is utazást tesznek, megismerik a kiállító művészek életét, technikáit, a kortárs művészet értelmezési lehetőségeit, valamint az épületet és a hozzá kapcsolódó történelmi eseményeket is.

Magyar Nemzet
2020. 09. 03. 18:14
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagycsoportos óvodáskortól a középiskola végéig várják a lelkes felfedezőket és alkotni vágyókat: a kisebbekkel a fantázia és a mesék világában bolyonganak, míg a nagyobbak pályaorientációs és a történelem tanóra követelményeihez igazodó foglalkozáson is részt vehetnek. A Vigadó programjain előtérbe kerül a kreativitás és nagy szerepet kap az alkotómunka is. Az alsó tagozatosoknak és nagyobb óvodásoknak szóló új óráikon a Pesti Vigadó Díszlépcsőházában található Lotz Károly-freskó két „főszereplője”, Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi kap hangsúlyos szerepet, de továbbra is elérhetők már ismert, népszerű foglalkozásaik is, amelyek az épület felfedezését, történetének megismerését teszik lehetővé.

A márciusban nagy sikerrel zajló, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeihez kapcsolódó kihelyezett tanórák is – megújult formában – az állandó kínálat részévé váltak. A népszerű programon a résztvevőkkel a történelemórákon megismert eseményeket, személyeket, helyszíneket játékos formában elevenítik fel. 2021-ben újra megrendezésre kerül a márciusi tematikus nap felső tagozatosoknak és középiskolásoknak, és új színfoltként, alkotó nyári tábor indul júliusban, amelyre elsősorban az alsó tagozatos diákokat várják.

Fotó: Vigadó

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.