Szavak nélkül üzen Levédia

Ülök a számítógépem előtt, egy csomó dolgom van, mégsem hagy nyugodni a gondolat, hogy jó volna legalább belehallgatni a Magyar Rhapsody Projekt legújabb lemezébe, amelynek már annyira vártam a megjelenését. Elindítom hát, és az első hangokat követően rögtön valami nagyon ősi és szakrális közegben találom magam, ahol lavinaként zúdulnak rám az érzelmek.

Zana Diána
2021. 06. 24. 21:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem írok zenekritikát, hiszen nem vagyok szakértő, inkább azt a lelki többletet szeretném átadni, amelyet én magam kaptam a Levédia című album meghallgatása által, mert persze a tervem, hogy csak bele-beletekerek, a lemezen elsőként szereplő, Boldogasszony anyánk kezdetű régi magyar himnuszunk végighallgatásával meg is dőlt. Úgyhogy megadtam magam, becsuktam a szemem és hagytam, hogy Bársony Bálint és zenekara időben és térben valahova nagyon messzire vigyen; egy olyan világba, ahol a mítoszok és legendák valósággá lesznek.

Táltos dalok ezek, és boszorkánytáncok. Ránézek a naptárra és szíven üt a dátum; Szent Iván mágikus éjszakája, az év legrövidebb, de egyben legvarázsosabb éje előtt hallgatom a beavató zenét, amely megbontja a teret és az időt, elmossa a határt szent és profán között, s úgy kúszik fel a gyomrom remegésén keresztül a szívem közepéig, a földi vágyvilág központját és a lélek fészkét is megrezegtetve, ahogyan a sámán mászik révületében a világfa legtetejébe. Miközben az ősi magyar hangzásvilágba lassan bekúsznak az ismerős dallamok; a klasszikusok, a népdalok jól ismert elemei, olyan lenyűgöző eleggyé állnak össze, amely mintegy régi szerelem emléke dobban a szívemben és az elmémben egyaránt.

Jó ideje mozdulatlanul ülök és folyik a könnyem, ráz a hideg. Irigykedve gondolok arra, milyen lehetett mindezt élőben, a lemezbemutatón átélni, ugyanakkor a zsigereimben érzem én is azt, amiről lapunk koncerttudósítása beszámolt a lemez anyagának első élő előadását követően. Mindenesetre lesz még lehetőség a személyes élményre, hiszen az MRP egész nyáron turnézik, hogy a szívekbe varázsolja az őshazát.

Bársony Bálint a Levédia című lemezt bemutató koncerten
Fotó: Révai Sára

Közben a hangok nyomán, folyamatosan jönnek a képek: tűzugrás, regösök, lángokba vetett illatos füvek, színes füstök, ezüstösen fénylő Holdkaréj és milliárd csillag a fekete égen. Ilyen a magyar, ha elképzel valamit, képet alkot, képes lesz. Nagyon erős a gyanúm, hogy Bársony Bálinték is hasonló képzetek nyomán alkották meg a Levédia anyagát, amelyet képesek voltak a leguniverzálisabb nyelvre átültetni úgy, hogy közben teljesen magyar maradt. És mikor ezt mondom, nem csak arra gondolok, hogy magyar zeneszerzők műveit vagy magyar népdalokat gondolnak újra, hanem arra, hogy van egy olyan esszencia az egészben, amelyet csak egy lelke mélyéig magyar érzelmű ember képes teljes egészében befogadni és átérezni.

Korábban is szerettem, amit a Magyar Rhapsody Projekt csinál, de most valami olyan született, amely nem csak minőségi, profi és élvezetes, hanem szavak nélkül üzen Nimród és Atilla népének. Mindenféle tudományos kutatás és bizonyítás nélkül segít megérteni, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és mi a feladatunk a világban. A művészet az egyedüli, amely képes ilyesmire. Köszönöm!

(A borítóképen a Magyar Rhapsody Projekt tagjai meghajolnak a Klebelsberg Kultúrkúriában tartott lemezbemutató koncert végén. Fotó: Révai Sára)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.