Az oroszlán bajsza

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump nem akar háborút. Irán sem kér belőle. Mégis efelé halad Washington és Teherán. Az egyre kiélezettebb viszonyban csak egy szikra kell ahhoz, hogy az egész térség felrobbanjon.

Amerikai tengerészgyalogos előkészít egy repülőgépet az Arab-tengeren haladó hadihajón. Újabb „keresztes háború”? Fotó: Handout . Forrás: Reuters

De ennek is volt előzménye. Mégpedig az, hogy az amerikai elnök áprilisban feltette a terrorszervezetek listájára az iráni Forradalmi Gárdát. Korábban nem fordult elő, hogy egy kormány hivatalos fegyveres ereje terrorista tömörülések között szerepeljen. Az Iszlám Köztársaság sorozott hadseregén túl létezik a mintegy 130 ezer főt számláló egység, a Forradalmi Gárda, a pasdaránok, perzsául őrzők. Felépítésük követi a haderő fegyvernemeit, szárazföldi, légi- és tengerészeti erő, valamint a külföldön bevethető csapatok és ehhez járó saját hírszerzés is. Iránban nagy megtiszteltetés forradalmi gárdistának lenni, ez a vallási berendezkedésű állam legerősebb fegyvere, tagjai eltökéltségükről tesznek tanúbizonyságot, és ennek fejében jelentős előnyöket is élveznek.

Sokkal többről van szó, mint egy fegyveres csoportról, tábornokai valóságos gazdasági tényezők, az iráni gazdasági élet ötven százalékát felügyelik. Míg otthoni környezetben a síita papság érdekeit védelmezték, és nem egy tüntetést erőszakkal eltiportak, a nyugati politikusoknak addig sem voltak túlzottan rokonszenvesek, de hogy az egész Közel-Keletre megkezdte kiterjeszteni befolyását, a Forradalmi Gárda felfedte valódi arcát.

A síita milíciák Irakba és Szíriába hivatalos kormányfelkérésre jöttek, Libanonban már évtizedek óta jelen vannak, az itteni Hezbollahot támogatják. Jemenbe – a fegyverek mellett – katonai tanácsadókat küldenek a lázadó húszik megsegítésére. Az utóbbi években győzelmet győzelemre halmoztak, ez nagy hazafias lökést adott az irániaknak, hogy van valami értelme a nélkülözésüknek. A pasdaránok szerepe nem megkérdőjelezhető abban, hogy a számukra is halálos veszélyt jelentő szunnita Iszlám Állam területileg a közelmúltban megsemmisült.

Nem véletlenül vált Irán Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és a szunnita monarchiák, valamint Izrael legfőbb ellenségévé.

„Ezek az államok hergelik Washingtont, hogy szálljon szembe Teheránnal” – jelentette ki a napokban az iráni külügyminiszter, Mohammed Dzsavád Zaríf Trump kedvenc tévécsatornájának, a Fox Newsnak adott interjújában. A tévétársaság természetesen azonnal válaszlehetőséget biztosított a Fehér Ház képviselőjének is.

John Bolton elítélte Irán vezető diplomatájának szavait, amelyeket gondosan előkészített propagandalépésnek minősített.

„Tavaly március óta fenntartjuk a nyomást Iránon, hogy változtasson magatartásán, ennek következménye az a nyugtalanság, amelyet tapasztalhatunk” – fejtette ki a nemzetbiztonsági tanácsadó.

Bolton talán nyugtalanságot lát az iráni reakciók mögött, szakértők viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a múlt hónapban példátlan esemény történt az iráni parlamentben. Miután Trump terrorszervezetté nyilvánította a pasdaránokat, szinte az egész iráni törvényhozás a Forradalmi Gárda egyenruhájában jelent meg az ülésen. Még olyan iráni képviselők is, akik nem szimpatizálnak a katonai csoporttal. Ez a teljes összefogás jelképe, mindenki kiállt a Forradalmi Gárda mellett – hangsúlyozzák az elemzők. Ez pedig Donald Trump lépésének köszönhető.

A gárda szerepe tovább nő, a helyi konzervatív gondolkodás, amely az imámok kezébe helyezi az ország sorsát, tovább erősödik. Az amerikai elnök az Irán elleni gazdasági szankciók fokozásával azt akarja kikényszeríteni, hogy a lakosság buktassa meg a teheráni rezsimet. ­Ehelyett az irániak újabb nemzeti önazonosság-tudatot kaptak: ha bántják legfőbb védelmezőinket, akkor mi is kiállunk mellettük.

Pedig a szankciók egyre inkább „termőre” fordulnak. Irán, ki tudja, hány évtizede, komoly gazdasági válságban van. A 2015-ös atomalku elhozta a reményt arra, hogy a jelentős olajvagyonnal rendelkező ország lakossága is élvezze ennek az előnyét. Ám Trump elnökké válásával az egész elúszott, az Egyesült Államok tavaly kilépett a megállapodásból. És az nem elég, hogy felmondta az iráni atomfegyverkezés útját elzáró megállapodást, Washington azt akarja elérni a többi aláírótól is, támogassák őt ebben a lépésében. Az Európai Unióhoz tartozó államok – Francia-, Németország, Nagy-Britannia – nem akarják elengedni az elmúlt években megkötött iráni gazdasági megegyezéseket, de kénytelenek lesznek lemondani a busás üzleteikről.

„Európának nincs meg a képessége, sőt még a szándéka sem, hogy ellenálljon Donald Trumpnak, mert nem akarja megfizetni ennek az árát” – fejtette ki a Le Figaro francia napilapnak nyilatkozva Hamze Szafavi iráni politológusprofesszor, aki tagja a teheráni tudományos tanácsnak, és igazgatója az iszlám tanulmányi kutatóközpontnak. De mit akar elérni Trump? Azt, hogy Teherán mondjon le mindenféle katonai jellegű nukleáris kísérletről, állítsa le a ballisztikus rakéták fejlesztését, és hagyjon fel „hódító” politikájával a Közel-Keleten.

Trump tavalyi intézkedései az iráni bankrendszernek és olajkitermelésnek szándékoztak keresztbe tenni. A gazdasági embargó hatására a helyi pénznem, a riál az egy évvel korábbi értékének hetven százalékát veszítette el, az infláció negyven százalékhoz közelített. A Nemzetközi Valutaalap az idei évre hat százalék körülire jósolja a visszaesést, miközben tavaly is négy százalékkal csökkent az ország termelése. A lakosság egy része szórványosan, helyi jellegű tüntetéseken követeli a hatóságoktól a fellépést a harácsolás és a korrupció ellen. Ám nagyobb fővárosi megmozdulásról nem érkeztek hírek.

Az amerikai szankciók májustól minden Iránból olajat exportáló országra vonatkoznak, tehát senki sem – még az a nyolc ország sem, amely ezt ideig-óráig élvezte – kivétel. Trump célját, hogy nulla legyen az Iránból kőolajat vásárlók száma, úgysem lehet elérni, de ez az intézkedés biztos, hogy fájni fog Teheránnak. Az iráni kőolajexport eddig napi 2,5 millió hordó volt, ez mára 1,1 millió hordó alá csökkent. Ez a kivitel adta az iráni gazdaság hatvan-hetven százalékát, és most a felénél is kevesebbre esett vissza. Görögország és Olaszország aligha fog ellenállni az amerikai intézkedésnek, csakúgy mint Washington legfőbb ázsiai szövetségesei, Japán, Dél-Korea és Tajvan.

Ha nem is ilyen mértékben, de Indiával és Törökországgal is ez a helyzet. A nyolc állam közül talán egy, Kína, az iráni olaj nagy felvásárlója az, amelynek megfordulhat a fejében, hogy ő nem fogadja el az amerikai diktátumot. De Pekingnek is észnél kell lennie, ha nem akar még egy nagy fekete pontot begyűjteni az amerikai–kínai kereskedelmi vitában.

Az amerikai elnök számtalanszor javasolta, hogy Amerika és Irán a legmagasabb szintű kétoldalú tárgyalásokon vitassák meg a fennálló nézeteltéréseket.

Az utóbbi időben azonban Washingtonból harci dobok hangja szól, miközben Irán vagy épp szövetségesei húzogatják az oroszlán bajszát. Teherán kijelentette, hogy a következő két évben nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni az Egyesült Államokkal. Ekkor jár le Trump (első) elnöki mandátuma.

Félő, hogy nem kell ilyen sokáig várni a fejleményekre, az Arab-öbölben az Abraham Lincoln repülőgép-hordozó napokon belül pozíciót foglal el Irán partjaival szemben.