Vízbe fojtott keresztények

A legyőzött Iszlám Államból menekülő ismeretlen muzulmán terroristák a Földközi-tengeren több alkalommal is a csónakokból vízbe dobták a keresztényeket, és hagyták meghalni őket.

2019. 05. 15. 16:04
Az Iszlám Állam kivégző osztaga Forrás: ISIS videó
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Az Iszlám Állam kivégző osztaga
Forrás: ISIS videó

Az Iszlám Állam könyörtelenül leszámolt mindenkivel, aki a legkisebb mértékig mást cselekedett, vagy más volt a véleménye. Mindmáig nem tudjuk, hány embert végeztek ki, hány a térségben élő más vallású embert kényszerítettek prostitúcióra.

A Szíria és Irak területén létrejött államalakulat területe megfelelt Nagy-Britannia területének, és a világ minden részéből áramlottak a szimpatizánsok ebbe a régióba.

A térség sorsfordítónak tűnő eseménye az arab tavasz volt, de sehol sem hozott átütő sikereket.

Németországban megnőtt a szegénység.

A százezer fő feletti nagyvárosokban már elérte a 14 százalékot. A betörések száma évi 25 millió. Az elkövetett bűncselekményekben a külföldiek aránya évről évre növekszik.

A bevándorlók döntő része nem tudott és nem is akart integrálódni, így radikalizálódott. A német elhárítás, az Alkotmányvédelmi Hivatal adatai alapján ma az országban 22 ezer szélsőséges él.

Merkel kancellár a napokban fejezte be három országot érintő fekete-afrikai útját. Tízmillió euróval segíti az országokat, hogy fékezzék le a migrációt. Az eredményt majd meglátjuk.

Az Iszlám Állam szétverése után a politikai realitások alapján Szíria orosz, míg a sokkal fontosabb Irak amerikai érdekszféra lesz. Az oroszok számára csak ez az egy terület maradt meg a Földközi-tenger térségében mint katonai bázis.

Az USA számára Irak a befolyást jelenti az iráni politikára, Izrael segítését, az olaj révén az orosz lehetőségek befolyásolását és sok egyebet.

Az Iszlám Állam elleni harcokban a terrorszervezet tagjainak mintegy fele elpusztult.

A másik fele azonban megpróbál hazatérni. Kérdés, hogy főleg a nyugati országok visszafogadják-e őket. Aki kettős állampolgár, attól az esetek jelentős részében elveszik a nyugati állampolgárságot – csakhogy eredeti államuk sem óhajtja visszafogadni az egykori terroristákat. Aki Irakban marad, azok zömére halálos ítélet vár.

Al-Bagdadi, az Iszlám Állam eddigi feje öt év óta először színre lépett, és videóüzenetet küldött a híveinek és a világnak. Öt évvel ezelőtt a szervezet létrejöttét, most az újjászületését jelentette be.

Az üzenet lényege, hogy a dzsihádnak sosem lesz vége, függetlenül a győzelem lehetőségétől. Az al-Bagdadi fejére kitűzött 25 millió dollár eddig nem volt elegendő az elfogására, és nyilvánvaló, hogy kiválóan kiképzett emberei mindent meg fognak tenni, hogy ez így is maradjon.

Nyitott kérdés, hogy mit kezdjen a Nyugat a terroristafeleségekkel. Ők most mindent megbántak, és valószínűleg hazudva azt állítják, hogy csak mostak, főztek, gyereket szültek. Soha a fegyveres harcokban nem vettek részt.

Hónapokkal, évekkel az események után, több ezer kilométerre az egykori történések színterétől a bizonyítás szinte lehetetlen. Külön kérdést jelentenek az ott született és radikalizálódott gyermekek. Képes lesz-e a nyugati világ őket visszaszerezni egy olyan világból, ahol néhány éves kortól már fegyveres kiképzést kaptak?

Az orosz katonai elhárítás vezérőrnagya, Kovaljov azt mondta, hogy az eljövendő években évi húszezer terrorista fog belépni Nyugat-Európába. Bár ez a szám ellenőrizhetetlen, és véleményem szerint túlzás, nyilvánvaló, hogy sokan akarnak visszatérni. Az is tény, hogy a migránsokkal sok terrorista is belépett Európába.

Soha normális ember nem mondta, hogy minden migráns terrorista, de azt igen, hogy voltak, vannak és lesznek közöttük terroristák. Mint ahogy az is tény, hogy a Földközi-tengeren a muzulmán menekülők több esetben a csónakokból vízbe dobták a keresztényeket, és hagyták meghalni őket.

Az elmúlt napok Srí Lanka-i eseményei azt bizonyították, hogy egy kis ország külső segítség nélkül képtelen a hatékony fellépésre és a terrorizmus megakadályozására. A segítség most Indiából és az Egyesült Államokból érkezett.

Ahogy azt is érdemes lenne vizsgálni, hogy 9.11. terroristáinak a zöme – hasonlóan a mostani terrorcselekményekhez – a felső középrétegekből és a jól képzett értelmiségiek közül származott.

A terrorizmus csak közös, nemzetközi összefogással lenne visszaszorítható. De a világ még a terrorizmus fogalmában sem ért egyet. Nyugat-Európa jelentős része, élén Németországgal, serkenti a bevándorlást, mert ebben olcsó, felhasználható munkaerőt lát.

Jelenleg évi négyezer keresztényt ölnek meg az ismert adatok alapján a hite miatt, így ez a legveszélyeztetettebb vallás.

Az 57 iszlám állam a világ GDP-jének 8,9 százalékát adja, és ha ebből levonjuk az olajjal vagy földgázzal rendelkező államok teljesítményét, az eredmény siralmas. Nő a szegénység, a nyomor és a hajlandóság a terrorcselekményekre.

A világ mai konfliktusainak mintegy hatvan százaléka a muzulmán világban van, és itt él a migránsok kétharmada. 25 millió bevándorló nehezíti a muzulmán világ egyébként is összetett helyzetét.

Az al-Kaida meggyengült, az Iszlám Állam elveszítette területét, de a terror kiváltó okai továbbra is megmaradtak. Néhány éven belül Fekete-Afrikában vagy Délkelet-Ázsiában létre fog jönni egy új központja a terrorizmusnak – és erre a világnak fel kell készülnie.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.