Az angolna titkai

Körülöttem mindenki kiváló pecás volt, nekem valamiért sohasem sikerült a nagy halat kiemelni. Keszegek, kárászok, naphalak, törpeharcsák, öngyilkosságot elkövető csukák akadtak a horgomra. Harcsára esélyem sem volt, mint ahogy pontyot sem tudtam megakasztani. Angolnáról álmodni sem mertem. Nyilván kocahorgász voltam engedéllyel.

Talán jobb is, hogy angolna nem került elém, mert ahogy a svéd kulturális újságíró, Patrik Svensson első könyvében olvasom, felgyorsítottam volna a faj kipusztulását. Amelyről sokáig azt sem tudták eldönteni, hogy miféle lénye a természetnek: hal, kígyó vagy valami egészen más? Arisztotelész hite szerint az angolna sárból lesz. Az ókori Egyiptomban úgy vélték, hogy magától jön létre, amikor a nap felmelegíti a Nílus vizét. Angol vidéken sokáig kedvelt feltevés volt, hogy ez a tekergőző valami a vízbe hulló lófarokszőr eredménye. Az igazat megvallva a XXI. század elején továbbra is rengeteg a kérdőjel e különleges teremtmény körül. Azt nagyjából tudjuk, hogy az amerikai és az európai angolna a Sargasso-tengerben kezdi életét, majd útra kel, hogy folyókban, tavakban éljen néhány évtizedig. (Van, amelyik bizonyítottan közel kilencven éven át úszkált.) A szabadban élő angolna életében eljön a pillanat, általában tizenöt-harminc éves kora között, amikor úgy dönt, ideje szaporodni. Kiúszik az Atlanti-óceánba, és a Sargasso-tenger felé veszi az irányt. Teste tökéletesen idomul az utazáshoz. Az ivarszervei például csak ekkor fejlődnek ki, az uszonyok megnyúlnak, megerősödnek, hogy gyorsabban tudjon úszni, a szeme megnő, és kék lesz, hogy jobban lásson a tenger mélyén. Az emésztőrendszere leáll, a gyomra feloldódik, és minden szükséges energiát a zsírtartalékja biztosít, a teste megtelik ikrával vagy haltejjel. Semmi sem térítheti el őt az adott céltól. A szaporodástól, majd a pusztulástól. Hihetetlen, mire képes ez a hal.

Itt álljunk meg! Mert az előbbi sorokban nagyon sok az igazság, és sok a feltételezés is. Senki sem látta még az angolnát szaporodni, senki sem volt tanúja annak, hogy természetes körülmények között egy angolna megtermékenyíti a másik ikráit. Sejtjük, hogy mind a Sargasso-tengerben kel ki, de senki sem tudja biztosan, miért ragaszkodik ahhoz, hogy csakis ott szaporodjon. Azt is alig száz éve tudjuk, hogy a hal bölcsőjét a Sargasso-tenger mélyén ringatják, de hogy a hárommillió négyzetkilométer melyik részén, milyen mélyen, arról fogalmunk sincs.

A svéd szerző a nagy angolnamisztikum felgöngyölítését vállalta, könyvében jut hely a Bibliának, Arisztotelésznek, és bármilyen hihetetlen, a pszichoanalitikus iskola megalapítója, Sigmund Freud is elbíbelődött ezzel az élőlénnyel. Neki kellett megtalálni az angolna heréjét – a nőstény angolna ivarszervét 1777-ben írták le, de hímnemű példányra nem bukkantak. A bécsi egyetem tehetséges diákját küldték el 1876-ban a trieszti kutatólaboratóriumba, hogy találjon hímnemű példányt az Adriai-tengerből ezerszámra kifogott angolnák között. Kudarcot vallott… Szűkös a hely arra a temérdek érdekességre, amelyet a svéd szerző összegyűjtött, beletuszkolt ebbe a kötetbe.

A könyv a misztikus hal titkainak ismertetésén túl a szerző családjáról hasonló erősséggel szól. Az angolna és a nagyapa, apa, barátok viszonyát taglalja, a halfogás csalafintaságairól, horgokról, varsákról olvashatunk. A svéd társadalom átrendeződéséről, a világról, rólunk, jelenünkről és nem túl biztató jövőnkről. Arról, hogy vannak lények, amelyek visszatalálnak a bölcsőjükhöz.

Az üzenet fájdalmas: az angolnaállomány a korábbi töredékére apadt, ha nem vigyázunk, ennek is búcsút inthetünk. Ha egy könyv elgondolkoztat, ha tud újat mondani, érdemes az olvasásra. Ez az esszéregény vastagon ilyen.

(Patrik Svensson: Tenger a tengerben – A Sargasso-titok. Ford.: Papolczy Péter. Athe­naeum Kiadó, Budapest, 2019, 280 oldal. Ára: 3999 forint)