A politikailag korrekt közösségimédia-használók azonban igyekeznek emlékeztetni társaikat, hogy nem vallási különbségekről, hanem gazdasági kérdésekről van szó. Pláne, hogy már nem minden arab országban kelt hajnali ötkor a müezzin: a ghánai fővárosban, Accrában például WhatsAppen hívják imádkozni a muszlimokat. A visszafogott tanácsadók felvetik, miért nem lehet tanulni annak a szintén bajor házaspárnak a történetéből, amelyik négy éve Langquaid-ban perelte be az egyházat, mert a helyi templom harangja 89 decibellel szólt egy percig minden reggel és délben, este pedig másfél percig. A per megegyezéssel zárult: a templom hangszigetelte a torony házaspár felé eső oldalát.
A garmischi eset a helyi médiát is lázban tartja. A legsikeresebb bajor rádió, az Antenne Bayern a minap például komoly beszélgetésnek adott otthont, feltéve a kérdést, mit kellene csinálni a városban. A többség azt mondja, hogy a helyieknek kell dönteniük, akik jelenleg egyhangúlag követelik vissza a harangozást. A rossz nyelvek szerint a hatóságok félnek az újabb perektől, ezért inkább meggyőznék a lakosságot, tekintsen el kérelmétől. A szarkasztikus hírfogyasztók pedig csak a vállukat vonogatják, mondván, „ezek sem tudják, jó dolgukban mit csináljanak”.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!