Személyes gonosz

Papneveldébe kerülő fiatalember választott hivatásának története a Szombathelyen élő Pete Polgár Máté új regénye. Mintegy szociográfiai szemszögből ugyan, mégis belülről nézve fogalmazza meg észrevételeit – a mindennapok élményeit közvetítve – a környezeti hatások által vagy azokat elkerülve fejlődő lelki boldogságról és szomorúságról.

Nem tipikus esetet emel ki és követ nyomon a szerző, mégis egyéninek minősíthető, végül is kitérő választ ad a kiadó ajánlásában feltett kérdésre: „Miképpen viseli a személyes Gonosz befolyásának megtapasztalt terjedését korunkban?”

A kortárs szépirodalomban szokatlan téma a kísértéseket sem mellőzi. Az Isten szolgájává válás természetrajza számos pozitív és negatív jellemet felvonultatva mutatja be mindazokat a kegyelmeket és vívódásokat, amelyek Mihályt, a főhőst támogatni vagy gátolni igyekeznek hivatása kiteljesítésében. A regény felsorakoztatja életének jelentős állomásait, a képzés során tanárokkal, szemináriumi hallgatótársaival kialakuló kapcsolatait, világi környezetének különféle hozzáállását az elkötelezett papi szolgálatot választó döntéséhez. Később, oktatóként egyértelmű hitéleti megfontolások vezetik arra, hogy a megveszekedett ifjúságot helyes útra térítse. Szolgálati helyén sorra helyezi ki a jó erkölcsre figyelmeztető jelképes közlekedési táblákat, ennek ellenére szülői ellenállással is szembesül.

A cselekmény lendületes, szabatos megfogalmazása, fordulatos kibontása a mű előnyére válik. Odaillő bibliai idézetek töltik be a mottó szerepét az egyes fejezetek élén. Az olvasó számára kuriózumnak számít a bepillantás a papnevelde, a plébánia légkörébe. A regény dialógusai gördülékenyek, és a leíró részekre is inkább a sűrítés tömörsége jellemző. Olykor észrevehetően súrolja a (hogy ne mondjam!) horrorfilmekből ismert kommersz jeleneteket, ezáltal érzékeltetve a hétköznapi viszonyokban felbukkanó gonosz időnként megrázó jelenlétét.

A regény főszereplője egy ideje már káplánként szolgálja Istent és a híveket, amikor elöljárója az ördögűzés különleges lelki erőt igénylő feladatával bízza meg. A felkészülés utáni gyakorlat értelmét és izgalmait bontja ki az író. Misi papot azonban a sikerek után bekövetkező egyetlen kudarc okozta keserűség megtöri, eltántorítja hivatásától.

Elöljárójának írott búcsúlevelében – többek között – azzal indokolja döntését, hogy „a spirituális erőnk megfogyatkozása arányban áll azzal, hogy nem a feladatunkra koncentrálunk, és a zászlóvivőket, mint Bálint atyát és maradék társait, belülről is eltiporják”. Szeretett plébánosa pedig a következőket kínálja útravalóul: „Szentharang mindig hazavár, ha a jövőben erre jársz, ide mindig hazatérsz. Köszönöm a becsületes munkádat és azt, hogy amikor szidták a háta mögött az öreg plébánost, te mindig megvédtél. Régen fiatal papként faggattam az embereket, hogy jók-e. Ma tudom, a legfontosabb, boldogok-e. A boldogság az Úr ajándéka. Mások elhibázott életét, rosszindulatát nem tudjuk helyrerakni, de magunk lehetünk boldogok és teljes emberek.” Mihály a hívektől így köszön el: „Az emberek elfelejtettek magukba nézni. Szövetségesek nélkül nincs győzelem. Ha a mi embereink is a másik oldalnak dolgoznak, nem nyerhetünk. Ezzel együtt is köszönöm a sok derűs hittanórát, az érdeklődő diákokat. A sok névtelen jóakaratú hívőt és igaz embert. Sajnálom, hogy a világ elrontja őket ártatlanságuk hajnalán. Az igazi bűnbánók még sokszor magukra maradnak.”

Kivetkőzve Mihály családot alapít, a helyi újság szerkesztője lesz. Előfordul, lehetséges ilyen. Példának mégsem állítható, mert az eleve elrendeltetett jóság nem adhatja át helyét a gonoszságnak, hiszen ha megtenné, annak végzetes következményei lennének az egyház és a világ sorsát illetően.

(Pete Polgár Máté: Egy ördögűző végnapjai. Magyar Nyugat Könyvkiadó, Szombathely, 2019, 224 oldal. Ára: 2580 forint)