Papírszívek

A kunsági ember büszke, Móra Ferenc szerint „magyarabb a magyarnál”. Balogh Erika Kiskunfélegyházán született. A Színművészeti Főiskola után a Thália Színházba szerződött, rengeteget szinkronizált, tévé- és játékfilmekben szerepelt, néha dublőrként is, mert remekül lovagolt. Férje, Pintér Tamás Oroszlán öttusázó, kaszkadőr, vívóedző, egyetemi docens volt. A belvárosi Aranytíz Kultúrházban találkoztunk, melynek az ügyvezetője.

20200722 budapest balogh erika szineszno arany10 vezetoje havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

– Attól nem. Apukám arra tanított, hogy soha ne lopjak. Kiskunfélegyházi lány vagyok, józan paraszti ésszel. Úgy gondolom, ha egy intézményt úgy irányítasz, hogy nem magadnak akarsz kivenni belőle hasznot, hanem a közösség javára fordítani, akkor sikerülni fog. Kezdetben azért nem éreztem jól magam, mert színésznőként reggeltől estig ide-oda rohangáltam, délelőttönként a szinkronba mentem vagy a lovardába, utána próbálni a rádióba, este játszottam, éjszaka pedig a szórakoztató osztály tévéműsoraiban szerepeltem, itt pedig egy irodában kellett ülnöm.

– Jól emlékszem, hogy a Művészek a porondon című sorozatban, ahol színészek asszisztáltak cirkuszi produkciókban, egy elefánt hátán ült?

– Igen, Nyertes Zsuzsával. Donnert Lajos, aki máig fantasztikus személyisége a cirkuszszakmának, betanította a számot. Megkaptuk az artistanők kosztümjét, és tizenkét előadásban vettünk részt. Izgalmas volt. Az elefánt bőre olyan, mint a smirgli, a harisnyánk állandóan kilyukadt.

– Az elmúlt tizenkét évben mit sikerült elérnie az Aranytízben?

– Mintaintézmény lettünk. Akkor neveztek ki, amikor itt nagy változás történt, a kulturális intézmény kft.-vé alakult. Kiváló munkatársaim vannak, becsületes gazdasági vezető áll mellettem. A tulajdonosunk, az önkormányzat mindenben támogat, és vannak bérlőink, akik kiegészítik az önkormányzati támogatást.

– A kinevezése után felhagyott a színészettel?

– Még három évig Szegeden játszottam. Előadás után éjszaka vezettem haza, korán reggel bejöttem a testületi ülésre, délelőtt lerohantam Szegedre próbára, délután vissza, majd este megint irány Szeged, mert előadásom volt. Szeretek vezetni, a sebességet is, de ez már istenkísértés volt.

– A gimnázium után rögtön fölvették a főiskolára. Ma hogy látja, időben vagy korán?

– Túl korán. Hiába voltam évvesztes, 19 évesen úgy néztem ki, mint egy 14 éves kislány. A naivitásom is azon a szinten állt. Ha annyit mondok, hogy nagy, csillogó szemekkel, copfban, rakott szoknyában és fehér zsabós blúzban felvételiztem, akkor mindent elmondtam magamról. Ott fel kell vérteznie magát az embernek. Az idősebb osztálytársaim sokkal jobban ismerték az életet. Kezdetben nagyon kemény volt, nehezen illeszkedtem be. Mindig kitűnően végeztem az iskoláimat, a szüleim azért is keseredtek el, hogy színésznő akartam lenni. Több szakra is beadtam a jelentkezésem. A Színművészeti döntött először, a bölcsész és a jogi kar csak később hirdetett eredményt.

Fotó: Havran Zoltán

– Mit hozott otthonról?

– A tisztaságot. Oroszlán mondta mindig, hogy konok magyar parasztlány vagyok. Úgy is viselkedtem, de mindig „fölfelé”, rendezőkkel, producerekkel. Arra büszke vagyok, hogy a legjobb kapcsolataim az öltöztetőkkel, a műszakkal volt. Ilyennek neveltek. Visszanézve a régi felvételeket, én is látom, hogy formás, jól éneklő, jól mozgó, szép kislány voltam. Le is írták, hogy Amerikában mi lehetett volna belőlem. Itt is lehetett volna, de büszke, konok és makacs voltam. A mai eszemmel tudom, hogy ez nem hasznos a színházban, ott alázat kell. Meg kell felelni, az hozzátartozik a pályához. Én sose tudtam megfelelni.

– Pintér Tamás Oroszlán a mozgástanára volt a főiskolán. Igaz, hogy nehezen jöttek ki egymással?

– Meg akart buktatni. Az egyik osztálytársam könyörgött neki, hogy ne tegye, mert akkor a kollégiumból is kirúgnak. Kettessel átengedett.

– Mi nem ment? A bukfenc?

– Semmi. Gyáva kislány voltam, mindig elsírtam magam. Ha valami nem sikerült, megijedtem, és elvonultam a sarokba. Ő meg ezt utálta.

– Hogyan lett a kettes osztályzatból nagy szerelem és házasság?

– Egy westernparódia forgatásán találkoztunk. Ő kaszkadőr volt, én az egyik táncosnő. Fájt a feje, megmasszíroztam, aztán elkezdtünk beszélgetni.

– Mi az, amit tőle tanult?

– Mindent. Oroszlán arisztokrata családból származott. Megtanította, hogyan kell öltözködni, viselkedni, a lakást szépen berendezni. Én mindig olyannak fogadtam el, ahogy megismertem, nem akartam megváltoztatni. Emlékszem, amikor Arnold Schwarzenegger itt forgatott, összehaverkodtak Oroszlánnal, és elmentek az éjszakába. Hajnalban felkiabáltak, hogy dobjam le a lakáskulcsot. Volt egy szokásom, ha Oró kimaradt, akkor kivágtam kis papírszíveket az ágyig, letettem mellé a pohár tejet és a fejfájás elleni gyógyszert. Schwarzenegger nézte, és nem értette. Elővettem a marhapörköltet, megmelegítettem, és megterítettem nekik. Ekkor Schwarzenegger azt mondta, hogy cseréljenek. Engem elvisz, a Kennedy lányt pedig itt hagyja Orónak. Nekem soha nem okozott problémát a férjemhez alkalmazkodni. Harminckét évig éltünk együtt. Óriási űrt hagyott maga után.

– Hogyan lehet, hogy saját magát gyáva kislányként emlegeti, később pedig lovasversenyeken vett részt, motorozott, óraadó tanár lett a főiskolán?

– Nagyon megváltoztam, már semmitől nem félek. Se szellemileg, se fizikailag. Bizonyos dolgokat azért értem el itt az Aranytízben, mert bátor voltam. Nem kételkedtem, hogy jó lesz-e vagy sem. Mindig azt mondom, csináljuk, haladjunk!

– Mióta motorozik?

– Már fiatalon volt egy szakadt Babettám, aztán 2000-ben a tiszaligeti lovasversenyen nyertem egy Yamahát, egy komoly kis robogót. Sajnos ellopták. Amikor megnyertem a motort, tudtam, hogy valamit vissza kell adnom a sorsnak. Rendszeres véradó lettem. Ritka vércsoportom van, az emberek három százalékánál fordul elő. Ha erre van szükség, szólnak és megyek.

– Hogy áll a sebességgel? A rendőrökkel?

– Jóban vagyok velük, bár a sebességhatár túllépése sok pénzembe került. Ma már nem motorozom, autóval járok. A nevelt lányom lovas rendőr. Engem vonz az egyenruha, talán azért, mert édesapám katonatiszt volt. Ma azért vagyok ebben a hosszú ruhában, mert délelőtt a Hunyadi János-szobor koszorúzásán vettem részt, de egyébként mindig zöldben járok, tetőtől talpig. Általában katonai felsőben. A katonákon kívül a sportolókat szeretem. Az öttusázókkal – Martinek Jánossal, Balogh Gáborral – edzettem, akik fantasztikus emberek, elképesztően fegyelmezettek. A budapesti öttusa vb-én én voltam a háziasszony, dámanyeregben egy lipicain lovagoltam.

– Ma is lovagol?

– Amikor csak lehet. Saját lovaim vannak, messze, egy tanyán élnek, keresztlányom édesapjánál, ahol jó dolguk van. Nagy boldogság, hogy született egy csikó, Estike. A lótartás drága hobbi, Pest környékén már megfizethetetlen. Kruchió Ági barátnőmhöz, aki kaszkadőrként sokat dolgozott együtt Oroszlánnal, bármikor mehetek lovagolni. Tavaly kértem tőle, hogy adjon nekem megint órákat. Jólesik, hogy többen nem hiszik el a koromat, de már nem tudok felpattanni a lóra. Fiatalabb koromban többször leestem róla, a legnagyobb esésemet a Hídember című filmben több kamerával vették fel. A főszereplő dublőre lettem volna, de a forgatás előtt motorbalesetem volt, és elszakadt a térdszalagom. Azért a vadászjelenetben feldobtak a nyeregbe, hogy lovagolhassak a filmben, de beleakadt a ló lába a szoknyámba és lezuhantam. Lovas filmekben mindig dublőr vagy kaszkadőr voltam. Furcsa, hogy soha nem kértek fel olyan szerepre, amelyben lovagolhattam volna. Külföldi filmekben is dolgoztam, amikor Gérard Depardieu nálunk forgatta a Cyranót, kaszkadőrként egy gyönyörű lipicai lovon ültem páncélban.

– Nem hiányzik a kamera, a színpad?

– De, nagyon. Szegeden a Liliomban játszottam utoljára. Néhány éve az állami ünnepségek résztvevője vagyok, felolvasok, verset mondok, az egyfajta pótlás, de nem ugyanaz. Ez itt a munkám, az a hivatásom.

Névjegy

Balogh Erika 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tizenkét évig a Thália és az Arizóna Színház tagja volt, majd szabadúszóként és a Színház- és Filmművészeti Egyetem óraadó tanáraként dolgozott. 1998-ban Bodolay Géza rendező hívására a Kecskeméti Katona József Színházba szerződött, ahol tíz évig sikert sikerre halmozott. Két legismertebb szinkronszerepe Lucy Ewing a Dallasból, illetve Bree a Született feleségek című sorozatban. 2008-ban megbízták az Aranytíz Kultúrház vezetésével.