Dicstelen mackósors

Az internetet a macskák uralják, a koronavírus azonban ez ügyben is átrendeződést hozott.

A napokban az észak-amerikai profi baseball-liga versenyén történtek robbantották fel a Twittert. Mivel a meccseket zárt kapuk mögött játszották, az amerikaiak kreatív módon próbálták játékosaikat biztatni. A lelátón számos nyomtatott emberfigura ült, néhány helyen pedig hatalmas tedimaci. Az egyik plüssállat azonban Oakland stadionjában rossz székre kapott helyet, mivel a meccs közben az egyik kiütött labdát a fejével fogta fel. Az NBC tudósítói kacagva közvetítették az eseményt, közölve, hogy „semmi gond, a medve még mindig mosolyog”.

Ausztráliában nem ennyire vidám a helyzet. A pandémia okozta karantén alatt számos vásárló kereste fel az egyik helyi nagyáruházláncot, hogy két ember méretű tedi­macit vásároljon. Az ötvenes évek óta bizonyított, hogy az emberek vonzódnak a kerekded, kisbabaszerű formákhoz, így a nagy fejhez és szemekhez, a magas homlokhoz, a kicsi orrhoz és állhoz. Ezek a plüssmackók jellemzői, amelyek bár eredetileg Teddy Roosevelt elnökhöz köthetők, az évtizedek során komoly változásokon estek át, már hiányzik róluk a medvékre természetben jellemző púp, és jóval rövidebb az orruk az ölelni való élmény kedvéért. A hasonló arcberendezés és testfelépítés ugyanis beindítja az oxitocin- és dopamintermelést, így az emberben boldogság- és biztonságérzés keletkezik. A mentőautókban ezért van rendszeresen plüssállat, hogy a kis betegek megnyugodjanak, míg beérnek a kórházba. A nagyobb érzelmi traumák esetén a felnőttekre is nyugtatólag hat a plüssállatok megölelése. Nem véletlen, hogy a Costco áruházlánc rekord-medveeladást regisztrált a bezártság hetei alatt.

Csakhogy míg a karantén véget ért, az óriásmedve a házban maradt. Már ahol persze. Van, aki ugyanis a tornácra akasztotta fel árnyékolóként, mivel az élet újraindulása után már nem fért el a lakásban. Más a gyerekszobába vezető lépcsőfordulóba tette, ha leesik a gyerek, legalább puhára essen. Meg más úgysem fér el a hatalmas mackó mellett. Dicstelenebb véget értek azok a macik, amelyeket a helyhiánnyal küzdő tulajdonosok a kukába dobtak, ám méretük okán deréktól lefelé kiállnak az egyébként üres szemeteskukából.

Mexikóban és Párizsban medvéhez illőbben bánnak a plüssállatokkal: számos kávézó teraszán csücsülnek, hogy elfoglalt székeik jelezzék, mi a helyes távolság vírushelyzet idején. Arról kevésbé szól a fáma, hogy vajon szegény mackók napi hány fertőtlenítésen esnek át, miután a kislányok igen szeretik megölelgetni az összes macit. Nagyszerű a forró csokoládét és a croissant-t egy szőrös barát társaságában elfogyasztani, biztonságos távolságban a hús-vér emberektől, de ha az a szőrös barát minden hús-vér embertől hordoz magán némi szuvenírt, a kezdeményezés vajmi keveset ér.

Erre a figyelmetlenségre az sem mentség, hogy a párizsi mackók karrierje jóval a vírus előtt kezdődött. A város Gobelins negyedé­ben egy helyi könyvárus, Philippe Labourel 2018 júniusában rakott ki először óriásmacit üzletének ablakába. Később a metróállomásokon, buszmegállókban, padokon is feltűntek a tedik, sőt a városháza ablakában is ült egy, a rendőrség pedig egy párost kölcsönzött Laboureltől, Starskynak és Hutchnak nevezve őket. Újév napján mackóebéd után hajtották fejüket téli álomra, 2019 nyarán pedig esküvőjük is volt. Labourel célja mosolyt csalni az emberek arcára, cserébe pedig már az egész környék a keresztnevén szólítja. Csak a mackókat kéne megkérdezni. De lehet, őket épp a baseballmeccs köti le.