Fogaskerék

„Makómari” neve fogalom a filmesek között. A magyar filmszakmában mindenkit ismer. Évtizedek óta színészekkel és statisztákkal foglalkozik. Ő osztja be az idejüket, küldi a fotóikat a rendezőknek, szervezi a szereplőválogatásokat. Makó Mária casting directorral találkoztunk.

Makó Mária. 20200826 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

– Nem lenne nekem egy jó kis szerep?

– Khm… hát…

– Csak vicceltem. Budapest XIV. kerületében, a Mafilm Róna utcai épületében bérel irodát. Mióta jár az egykori filmgyárba dolgozni?

– Hatvannyolc március 8. óta… ha jól számolom… 52 éve. Azért emlékszem ilyen pontosan, mert nőnap volt. A barátnőm mondta, aki a könyvelésen dolgozott, hogy a filmgyárban keresnek embert. A színészegyeztetésen kezdtem el dolgozni, amelyről semmit nem tudtam. Hamar kiderült, hogy iszonyatos fegyelmet és figyelmet igényel. A stáboknak szerdánként le kellett adniuk a gyártási tervet a színészek következő heti forgatási napjaival. Egy nagy lapra felírtuk a művész nevét, a színházét, a forgatási napokat, a rádiós és tévés elfoglaltságait. Legépeltük a kikérő leveleket, amelyeket elvittem a postára. Csütörtökön minden színházat felhívtunk, és egyeztettük, hogy a színészek mikor játszanak és próbálnak. Állandóan sakkozni kellett, néha könyörögni, hogy engedjék el őket. Jó viszonyban kellett lenni a színházi titkárokkal. Ha valakit nem értem el munkaidőben, akkor – mivel otthon nem volt telefonom – az utcai fülkénél álltam sorba. Sokkal nehezebb, mégis élvezetesebb volt mindent leszervezni, mint ma számítógépen elintézni. Nagyon jó csapat jött össze, mindenki imádta, amit csinált. A főnöknőnkről viszont hamar kiderült, hogy kiemelték a telefonközpontból, és nem véletlenül helyezték oda… A színészegyeztetés a gyártási főosztályhoz tartozott, amelynek Augusztin elvtárs volt a vezetője, kiváló szakember. Rengeteg bérmunkát végeztünk, külföldieknek is. 1989-ben felhívott Peller Károly, a Mafilm akkori igazgatója, és azt mondta: „Figyelj, Mari, most kirúglak, aztán bé­relsz itt egy irodát, és csinálod tovább a színész­egyeztetést.” Ez így is történt. Ugyanabban az épületben maradtam, ahol kezdtem, csak fizetek a szobáért. Valakivel társultam rövid időre, de hamar szétváltunk. Utána alapítottam meg az ügynökségemet. Azóta egyedül dolgozom, csak néha keresek valakit, aki segít egy kicsit. Számítógépes adatbázist kellett létrehozni, minden színészt regisztrálni, ami nem volt kis munka. A kezdet kezdetén rajtam kívül csak ketten-hárman foglalkoztak a szereplőkkel. Egy nap valaki valamilyen ürüggyel elkérte a számítógépemet, és lenyúlta az adatbázisomat. Aztán tőle is lenyúlták. Néhány ügynökség így alakult meg.

– Mi kerül be az adatbázisba?

– A jelentkezők személyes adatain kívül a ruha- és cipőméretük, hogy milyen nyelveken beszélnek, mit sportolnak, tudnak-e lovagolni, milyen hangszeren játszanak. Feltüntetjük különleges képességeiket is, például hogy tud táncolni, gördeszkázni, tűznyelő vagy beszél japánul. Aláíratom a jelentkezőkkel, hogy csak nekem engedélyezik, hogy használjam az adataikat. Nem is adom ki másnak. Menedzselést nem vállalok, de a színészeknek mindig azt mondom, hogy ahová hívják őket, oda menjenek el. Sok mindent ki kell próbálni, de nem kell mindent elvállalni. Egyrészt ráunhatnak a színészre, másrészt sokan belehaltak már az őrült rohanásba. Pestről le vidékre, vissza a szinkronba, este előadás. Ezt nem lehet sokáig büntetlenül csinálni. Ha ezen a pályán akarnak maradni, akkor meg kell tanulniuk, hogy mi az alázat. Gyakran javaslom, hogy tanuljanak mellé másik szakmát, mert ennyi színész Magyarországon nem tud megélni.

– Ha meglát egy jó figurát az utcán, megszólítja?

– Nem. A közösségi oldalamra is csak akkor írok, ha olyan embert keresek, akiről tudom, hogy nincs a közel nyolcezer fős adatbázisomban. Ha fölhív a rendező, és röviden elmondja a film történetét, rögtön elkezd járni az agyam. A forgatókönyv elolvasása után a rendezővel alaposan végignézzük a szereplőlistát, és megbeszéljük, ő kikre gondolt. Ha van olyan szerep, amelyre mást is megnézne, akkor küldöm neki az anyagot a színészek fotóival. Aztán behívjuk a szereplőket castingra. Ha több jelölt marad vagy a rendező arra kíváncsi, hogy az adott szöveget hogyan mondanák el, akkor call backet szervezünk, tehát visszahívjuk a színészeket. Számomra nagyon fontos, hogy jó kapcsolatom legyen a rendezővel. 2018-ban kezdtük el Szabó István Zárójelentés című filmjét. Több mint fél éves munka volt. Ritkán láttam ilyen felkészült és összetartó stábot. Hangos szó nem volt köztük, pedig voltak nehéz snittek. A filmgyár udvarára kétszázan jöttek el a statisztaválogatásra. Szabó István, aki pontosan tudta, hogy kiket keres, a regisztrációs lapokra felírta, hogy kit melyik szerepre képzel el. Az operajelenetet Szegeden vették fel, ott kellett összeszednem száz statisztát. Sándor Pállal rövid ideig dolgoztam a Vándorszínészek című filmjén. Nagyon odafigyelt, hogy a főszereplő lány olyan legyen, akit ő elképzelt. Sokáig kerestük. Én kiszolgáló ember vagyok, akinek azonosulnia kell a rendező kéréseivel. Minden filmet úgy vállalok el, hogy a szereplőket egyeztetem is, tehát összehangolom az elfoglaltságaikat, és értesítem őket, hogy mikor és hol kell lenniük. Nem kis munka, de így tartom korrektnek, és jobb, ha minden egy kézben van. Főiskolásoknak ingyen és bérmentve segítek.

Fotó: Bach Máté

– Előfordul, hogy más típust küldött, mint amilyet a rendező elképzelt?

– Ha barna szereplőt kérnek, azért én beleteszek egy szőkét is. Volt, hogy azt választották. Vagy kértem a rendezőt, hogy nézze meg a színházban, hogy én kire gondolok. Utána azt mondta, igazam van, és őt választotta a szerepre. Néha lehet befolyásolni a rendezőket.

– Honnan ismeri a fiatal színészeket vagy az alternatív előadások szereplőit?

– Állandóan színházba és moziba járok, és a tévésorozatokba is belenézek.

– Láttam, hogy nyolc-kilenc éves ikerpárt keresett. Megvannak már?

– Igen, vizsgafilmbe kérték őket. Vannak ügynökségek, amelyek csak gyerekekkel foglalkoznak, ilyenkor hozzájuk fordulok. Akikkel lehet, kölcsönösen segítjük egymást.

– Az idősebb színészek is elfogadják, hogy castingra kell menniük?

– Kezdetben többen megkérdezték: „Miért, nem ismernek?”. Mondtam, hogy a külföldi rendezők nem. Ma már a legtöbben szívesen mennek.

– Mi történik akkor, ha a statiszta eltűnik, és nem jelenik meg a forgatáson?

– Egy vagy két emberrel mindig többet hívok. Előfordul, hogy valaki elalszik, de zömében megbízható emberek. Vannak, akik rendszeresen jönnek. Most éppen azért harcolunk, hogy emeljék a napidíjukat. A járulékokat nekem kell befizetni, még akkor is, ha a produkció nem utalja a pénzt. Ma már bruttó 15-16 ezer forintot kapnak. Állandóan pengeélen táncolok. Még a járvány előtt dolgoztam egy amerikai cégnek, ez a mai napig nem fizetett.

– A casting directorokat is castingolják?

– Fönn vagyok az online filmes adatbázison, az IMDb-n, azt biztos, hogy megnézik. Sokáig dolgoztam külföldi filmekben, aztán itthon alakult egy ügynökség, és főleg ők foglalkoznak ezzel. Én magyar filmekben, reklámokban és tévésorozatokban dolgozom.

– Most éppen min?

– Ebben a szakmában minden kiszámíthatatlan. A reklámfilmesek egyik nap felhívnak, hogy másnap küldik a szinopszist vagy a storyboardot. Most egy próbaepizód vár ránk, és több forgatókönyv lóg a levegőben. Remélem, perceken belül kiderül, hogy melyik film mikor indul el.

– Meddig szeretné folytatni a munkát?

– Abban sántikálok, hogy kedvet csináljak hozzá az unokámnak, aki most húszéves. Nemrég átadtam neki az egyik vizsgafilmet, hogy válassza ki hozzá a szereplőket. Minimális hibával oldotta meg a feladatot. Ehhez a szakmához jó emberismeret kell, és csak szívvel-lélekkel érdemes csinálni. Meggazdagodni nem lehet belőle, de megélni igen. Ahhoz viszont úgy kell dolgozni, hogy a következő filmnél is gondoljanak rám. Egy csapat része vagyok, az egyik fogaskerék. A munka során nem lehet mellébeszélni, mindig korrektnek kell lenni.

– Előfordul, hogy megpróbálják lekenyerezni?

– Sokan írnak és keresnek telefonon, de mindenkinek azt mondom, hogy ne hívjon, ha van munka, úgyis jelentkezem. Sokszor a színészek szeretnének meghívni egy kávéra, de olyankor mindig intek a büfésnek, hogy ne fogadja el. A munkát csak úgy tudom végezni, ha elvonatkoztatok attól, hogy nekem ki szimpatikus. Engem nem lehet megvenni.

– Nincs is kedvence?

– De. Latinovits Zoltán.

Névjegy

Makó Mária a filmszakmát színészegyeztetőként kezdte, ma már saját castingügynöksége van. Szinte az összes ismert magyar tévé- és filmrendezővel dolgozott, több száz játék- és reklámfilmhez keresett szereplőket. Magyar és külföldi produkciókban egyaránt részt vett.