Fügefalevél

Miközben másra sem vágyunk, mint lelki békére, és hogy azért szeressenek és tiszteljenek, amilyenek vagyunk, folyamatosan elhazudjuk a múltunkat.

Michelangelo Dávidjának másolatát csomagolják ki a londoni Victoria & Albert Museumban. Globális identitásválság Fotó: Stuart C. Wilson Forrás: Getty Images

Az Európa Tanács kulturális örökségről szóló keretegyezménye értelmében letakarhatják a meztelen köztéri szobrokat Olaszországban. A képviselők hét éven át vitáztak Olaszországban a keretegyezményről, amely kimondja, hogy az egyes országok műalkotásai nem sérthetik a más etnikai és kulturális háttérrel rendelkezőket, ami Olaszországban többségében a muszlim vallású bevándorlókat jelenti.

A Matteo Salvini vezette Liga kijelentette: nem lesz bűntársa azoknak, akik el akarják tiporni az olasz kultúrát azáltal, hogy az iszlám megkövetelte fátylat aggatnak azokra a remekművekre – például Michelangelo Dávidjára –, amelyeket az egész világ irigyel Olaszországtól. A szobrok ágyékának eltakarására egyébként volt már példa Itáliában, ráadásul egy múzeumban tették meg: 2016-ban a Matteo Renzi vezette baloldali kormány az iráni elnök látogatásakor fedte el a meztelen műalkotásokat a Róma központjában található Capitoliumi Múzeumokban.

Sóhaj. Jó mély. Oké, azt azért tegyük hozzá, hogy a sajtóhírrel ellentétben nem a Dávidra kerülne a lepel, bugyogó vagy netán egy rögtönzött fügefalevél, csak a másolatára, amely jelenleg a Palazzo Vecchio előtt áll. Maga Dávid továbbra is az Accademián várja látogatóit, akit pedig zavar a szobor meztelensége (?!), az nem megy oda megnézni. Viszonylag egyszerűen kivitelezhető. Az eredeti Dávidnak eddig sem volt könnyű élete: amikor átmenetileg elzavarták Firenzéből a Mediciket 1527-ben, a zavargások közepette a védekezők a Palazzo Vecchio ablakából kivágtak egy padot a támadókra, amely eltalálta a szobor bal karját, félkarúvá téve Dávidunkat. Egy bizonyos Giorgio Vasari mentette meg a földön heverő figurát a csonkán lehúzandó évszázadoktól: hazavitte a szobor darabjait, hogy később újra össze lehessen majd rakni.

Michelangelo Dávidjának másolatát csomagolják ki a londoni Victoria & Albert Museumban. Globális identitásválság
Fotó: Getty Images

Dávid pénisze egyébként az olasz szuvenírárusok egyik legnagyobb bestsellere: hazavihetjük magunknak dísztányéron, világító kulcstartón, bögrén vagy kötényen. Ikonikus, mint a milánói dóm, noha az ágaskodó épület azért kevésbé mutat jól egy húszeurós alsógatyán. De nem is muszáj ízléstelen giccseket venni, ha nem akarunk, ahogyan nem kell minden köztéri szoborért sem rajongani. No de felbecsülhetetlen értékű ókori műremekeket cenzúrázni vallási/ideológiai alapon, az milyen dolog? Meg ­amúgy: csak a nemi szervekkel és keblekkel van gond, vagy esetleg a fedetlen vállakat, lábakat is be kell majd bugyolálni, mintha Vénusz a mecsetbe készülne?

Már megint a farok csóválja a kutyát, és a mindenkinek való megfelelési kényszerében tobzódó Európa saját történelmét, sok ezer éves kultúráját és országainak öntudatát köpné szembe, csak hogy ne legyen feszkó. A kulturáltság alapvető ismérve, hogy megtiszteljük a másikat azzal, hogy betartjuk a játékszabályait. Muszlim országokban magától értetődő, hogy nem flangálunk hiányos öltözetben, hogy a templomokban és szent helyeken elfedjük a vállainkat, még akkor is, ha negyvenhét fok van árnyékban. Európa viszont most igencsak vesztésre áll, mert azt gondolja, hogy a nagyvonalúság és a másokhoz való alkalmazkodás a nyerő taktika ahelyett, hogy ugyanazt a tiszteletet várná el a pályán a többi játékostól, amelyet ő maga már megadott nekik.

Globális identitásválságban szenvedünk. Miközben másra sem vágyunk, mint lelki békére, és hogy azért szeressenek és tiszteljenek, amilyenek vagyunk, folyamatosan elhazudjuk a múltunkat. Nem állunk ki saját értékeinkért. Tegnap egy szobordöntés, ma egy fügefalevél, holnap pedig méretes pelenka lesz a lovas szobrok paripáin is! Tipp: a pucér Botticelli-angyalok ­felöltöztetése a pedofília vádját elkerülendő, Bernini Perszephoné elrablása című szobrának bezúzása, amiért nemi erőszakot ábrázol, esetleg speciális, akadálypálya-szerű píszí útvonalak megtervezése a Louvre-ban a különféle dolgokra érzékeny közönség számára. Sóhaj. Jó mély.